A pszichológia eleinte a bajba jutott, lelkileg megbetegedett emberek megértésére fókuszált, épp azért, hogy segítséget tudjon nyújtani, megértse, ami ilyenkor a lélekben zajlik, ami enyhülést hozhat. Ugyanakkor idővel azokra terelődött a figyelem, akik hasonló nehézségeken, traumákon mentek keresztül – MÉGIS – egészségesek, felálltak, sőt: derűsek. Mi a titok? Miért betegedik bele egyik ember a lelki terhekbe, míg a másik hasonló terhelés alatt is egészséges marad? Mi a titka az egészségesnek maradásnak? Van erre egy szakkifejezés, amit talán leginkább lelki ellenálló-képességnek fordíthatunk le, ez a kifejezés a reziliencia. Aki reziliens, többet bír, ugyanolyan terhelés alatt sem roppan össze, mint ami másnak már túl van a tűréshatáron. Hasonlóan van ez, mint a fizikai ellenálló-képességünkkel, aki ellenállóbb, az kevésbé kapja el a megbetegedéseket, hiába van ugyanabban a közösségben, ugyanannyi fertőző beteg között, mint aki maga is beteg lesz.

Persze, ennek csak egy része változtatható, egy része adottság – érdemes ezzel számolnunk, amikor a terheket felvállaljuk. Mindenkinek érdemes számolni a saját lehetőségeivel, és úgy alakítani – amennyire csak lehet - a választásait, ami az ő terhelhetőségének megfelelő. Ugyanígy, fontos a családtagunkra is figyelni, vajon mik az ő adottságai, lehetőségei? Hogyan tudunk közös erővel, összefogva mégis egy lépést előre megtenni, hogy egymást kiegészítve, egymásra támaszkodva kijjebb merészkedhessünk a komfortzónánkon? Az egyik titka épp ez a lelki ellenálló-képességnek: ha van legalább egy szoros, intim közeli kapcsolat, akiben bízhatunk, akire számíthatunk, akivel jól érezzük magunkat, akkor sokkal nagyobb rá az esély, hogy sikerül győztesen kikerülni egy-egy nehéz élethelyzetből. Súlyosan bántalmazott, elhanyagolt gyerekeknél ilyen lehet egy nagypapa, vagy nagymama, aki mégiscsak mintát nyújt az egészséges kapcsolódásra, és aki biztos menedék lehet a nehézségek idején. Ebben van talán a legnagyobb mozgásterünk, hogy a lelki ellenálló-képességünkön változtassunk. Más tényezők kevésbé rajtunk múlnak: például a velünk született temperamentumunk, érzékenységünk. Az íráshoz mellékelt képen Fülöp-szigeteki gyerekek mosolyognak ránk. Mosolyuk, örömük magával ragadó, süt belőlük az élet. Pedig kifejezetten nehéz sorsú országról beszélünk, ahol rengetegen élnek mélyszegénységben… Közöttük is sok a mosolygós gyermek, felnőtt, család, a nagy nyomor ellenére. Mindezt hallottam is ismerősöktől, akik hosszabb időt (hónapokat) az országban töltöttek, és saját utazásaim során is feltűnt, hogy Fülöp-szigeteki származású emberek közül csak sugárzóval találkoztam még… A titkuk valószínűleg épp az összetartás – legalábbis azok elmondása szerint, akik köztük éltek. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a találkozásokból leszűrt pozitív tapasztalataim miatt különösen is felfigyeltem arra az információra, hogy a Fülöp-szigeteken a legnagyobb a hívő keresztények aránya a világon – a lakosság 80,5%-a római katolikus, 10,8%-a protestáns).

De nézzük mégis azt a szintet, amit magunk tehetünk magunkért, jóllétünk érdekében. A szűkebb értelemben vett pozitív pszichológia, mely az elmúlt 20 évben kezdett kibontakozni épp erre a kérdésre koncentrál. Egy egyszerű kis gyakorlat például kutatások által igazoltan valóban javítani tud hangulatunkon, ellenálló-képességünkön. Ez a 10 perces kis gyakorlat tulajdonképp egy naplóírás, 6 konkrét kérdésre adott válasz formájában. A hat kérdés a következő:

1. Mik okoztak ma számomra örömet, legyen az bármilyen földhözragadt, egyszerű dolog?
2. Milyen dicséretet, pozitív visszajelzést kaptam ma?
3. Milyen pillanatokban tapasztaltam, hogy jó szerencse ért?
4. Milyen sikereket értem el, legyenek azok bármely apróságok?
5. Mi tett ma hálássá?
6. Hogyan fejeztem ki ma kedvességet?

Ezeknek az egyszerű kérdéseknek a megválaszolása valóban áthangolhat minket. Valahogy úgy, mint a „poharas kérdésnél”: fél pohár víz lehet félig tele, vagy félig üres is, megítélés kérdése. Az emlékezetünk hangulatfüggő. Így, ha a jó pillanatokra, napi apróságokra tereljük a figyelmünket, az behív más pozitív emlékeket, hiszen egyik a másikhoz kapcsolódik. Sajnos ugyanez igaz a negatív élményekre, emlékekre is. Ezért is tudja befolyásolni egész napunkat, hangulatunkat, ha ráirányítjuk a figyelmünket a – bármilyen apró – jó dolgokra. Az utolsó kérdés valamelyest kakukktojás, de legalább ilyen fontos. Sok tanulmány igazolta, hogy az önzetlen cselekedetek hozzájárulnak nem csak a környezetünk jóllétéhez, hanem a sajátunkhoz is.

Eszembe jut például édesapám, aki a karácsony kapcsán a költözésből hátramaradt holmijainkkal megajándékozott egy cigányasszonyt – olyan örömmel beszélt erről, mint akinek legalábbis az ünnep egyik fénypontja volt ez a pillanat. El is hiszem neki. A történet háttere a következő: egy cigányasszonyt gyakran látott a házunk előtt, amint a kukában keresett valami használhatót, ehetőt. Egyszer odament hozzá, mondta neki, hogy elég „spórolósak” vagyunk, nem sok eséllyel talál olyasmit itt, aminek hasznát veszi, de pár dolgot félretett, nézze meg azokat, hátha… Így tulajdonképp egy ismeretség szövődött közöttük, néha kisegítette apukám, ő meg elhozta (eltolta a babakocsiban) megmutatni az unokáit. A mostani alkalom, találkozás rendhagyó volt: szüleim költöztek, ennek kapcsán gyűlt össze pár dolog, amit már nem használnak. Épp karácsony körül hívta el édesapám az ismerős asszonyt, nézze meg, kell-e valami. Örült mindennek. De, aminek a legjobban örültek valószínűleg mindketten: nem csak a felesleges tárgyak találtak új gazdára, hanem közben egy-egy csomag édesség is jutott (küldeményként) minden unokának… Több volt ez, mint puszta érdekközösség, egy őszinte, kedves, önzetlen pillanattá vált, ami felderítette a szívet.

Persze, sokszor a legközelebb állókkal a legnehezebb ezeket a pillanatokat megteremteni. Hiszen ott minden nap szolgálni kell… Mégis, ha sikerül egy-egy olyan kiemelt alkalmat találni, amikor túl a kötelező napi rutinon valami több történhet, őszinte kedvesség, kiemelt pillanat, az megerősítő lehet. Hiszen már csak az is erőt ad, hogy szabadon lehet igent mondani arra a pillanatra, csak azért is, függetlenül a helyzet kényszerítő erejétől. Visszaadja a méltóságát mindkét félnek: annak is, aki ad, és annak is, aki kap.

Jáki Zsuzsanna

Felhasznált forrás:

http://www.bbc.com/future/story/20181016-how-to-boost-your-mood-with-one-10-minute-exercise?ocid=ww.social.link.email