Szomjaztál-e már valaha a végtelenre? Érezted-e valaha szívedben az emésztő vágyat, hogy átöleld a mérhetetlen mindenséget?

Vagy más szavakkal: voltál-e már magadban elégedetlen azzal, amit csinálsz és azzal, ami vagy?

Ha így van, akkor boldogan fogod felfedezni azt az életszabályt, amely elvezet téged az áhított teljességre, s ami nem hagyja, hogy félig elfecséreld napjaidat.

Van az evangéliumnak egy elgondolkodtató mondata, amelyet, ha csak egy kicsit is megértünk, ujjongással fogadunk. Sűrítve megtaláljuk benne mindazt, amit az életben tennünk kell. Összefoglalja mindazokat a törvényeket, amelyeket Isten az emberi szív mélyébe vésett.

Hallgasd meg:

„Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük. Ez a törvény és a próféták.” (Mt 7,12)

Ezt a mondatot nevezik „aranyszabálynak”.

Krisztus mondta így, de már előzőleg ismerték az egész világon. Benne volt az Ószövetségben. Ismerte már Seneca és Kínában Konfuciusz. És még sokan mások. Már ebből is látszik, hogy Isten mennyire fontosnak tartja: azt akarja, hogy minden ember életének ez legyen az alapszabálya.

Szívesen olvassuk, úgy hangzik, mint egy jelszó.

Hallgasd meg még egyszer:

„Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük.”

Így szeressük minden felebarátunkat, akivel a nap folyamán találkozunk! Képzeljük magunkat az ő helyzetébe, és úgy bánjunk vele, ahogyan szeretnénk, ha velünk bánnának, ha a helyében lennénk.

A bensőkben lakozó hang, Isten hangja rávezet majd arra, hogyan találjuk meg a szeretet legalkalmasabb kifejezését.

Éhezik valaki? – Én magam vagyok éhes – gondoljuk, és adjunk neki enni.

Igazságtalanságot szenved? – Én vagyok, aki elszenvedem!

Eltévelyedett és kétségek gyötrik? – Mintha velem történne. És mondjunk neki vigasztaló szavakat, osszuk meg vele gondjait. Ne nyugodjunk meg, amíg azt nem látjuk, hogy lelke megkönnyebbült és megszűntek kétségei. Hiszen szeretnénk, ha velünk is így bánnának.

Ismerek valakit, aki mozgássérült? – Annyira akarom őt szeretni, hogy szinte saját testemben és szívemben érezzem fogyatékosságát. A szeretet fog majd rávezetni a legmegfelelőbb magatartásra, amely által megéreztethetem vele, hogy ő nemcsak egyenértékű másokkal, hanem a kegyelem segítségével még több is náluk, hiszen mi keresztények tudjuk, milyen nagy értéke van a szenvedésnek.

Tegyünk így mindenkivel, anélkül, hogy bármiféle megkülönböztetést tennénk rokonszenves és ellenszenves, fiatal és öreg, barát és ellenség, honfitárs és külföldi, szép és csúnya ember között... Az evangélium szava mindenkire vonatkozik.

Talán egyszerűnek tűnik, de micsoda változást kíván! Mily messze van ez megszokott mindennapi gondolatainktól, cselekedeteinktől!

Bátorság! Meg kell próbálnunk!

Egy ily módon eltöltött nap felér egy élettel. És estére nem ismerünk magunkra. Valami soha nem ismert öröm áraszt el bennünket. Erő költözik belénk. Isten velünk lesz, mert Ő azokkal van, akik szeretnek.

Napjaink így válnak teljessé.

Néha talán csökken a lelkesedésünk és kísértést érzünk arra, hogy elbátortalanodjunk, hogy abbahagyjuk az egészet. És vissza szeretnénk térni korábbi életünkhöz...

Csak ezt ne! Bátorság! Isten megadja nekünk a kegyelmet.

Kezdjük mindig újra!

Ha kitartunk, észre fogjuk venni, hogyan változik meg körülöttünk lassanként a világ.

Megértjük végre, hogy az evangélium a legcsodálatosabb élet hordozója, fényt gyújt a világban, ízt ad létünknek, magában hordozza minden problémánk megoldását.

És nem nyugodhatunk meg mindaddig, amíg nem közöljük rendkívüli élményünket másokkal is: barátainkkal, akik megérthetnek minket, rokonainkkal és mindazokkal, akik felé ösztönzést érzünk arra, hogy elmondjuk.

És íme, újjászületik a remény.

„Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük.”

In: Chiara Lubich: Éljük az igét. Új Város, Budapest, 2008, 9-11. old.