Néha a kezem kezedbe fogod 
És sétálni viszel. 
És én olyankor oly boldog vagyok! 
Mogorva házak ránknevetnek, 
Tarágú fák bókolva integetnek. 
Amerre megyünk, minden énekel.

Belemosolygok csendesen 
Arcukba mind az embereknek, 
És hangosan és édesen 
Lám ilyenkor rám mind visszanevetnek. 
Oly jó így mosolyogni szét 
S így járni-kelni a világban, 
S érezni mindig melegét 
A Te édes, erős kezednek.

És én mindegyre kérdezgetlek. 
Amit csak látok szerte-szerte, 
Százfélét összekérdezek, 
Száz kérdést, tarkát és gyerekeset. 
És Te felelsz komolyan egyre. 
Mindig felelsz és meg nem únod 
A kába kis kérdéseket.

És velem jössz, mikor a völgybe vágyom, 
És jössz, ha hívlak, föl a hegyre. 
S ahova széles e világon 
Gyerekésszel kívánkozom, 
Elkísérsz minden utamon. 
S amit csak kérdezni tudok, 
És ami pecsétes titok, 
Te megtanítasz mindenekre.

Így hullnak szerteszét a kárpitok, 
S mögéjük messze-messze látok, 
Így lebbennek föl mind a fátyolok, 
És fölmerülnek idegen világok.

És én csak bámulok, 
Mindent és magamat és téged. 
S míg melletted szorongva lépek, 
Minden porszem beszél, amerre járunk.

Kézen-fogva mi ketten így sétálunk.