Az alkoholbetegek száma hazánkban a 800 ezret is elérheti, de a szakemberek szerint a családi, baráti kapcsolatok révén a lakosság fele érintett a problémában. Frankó Andrással, a Fogadó vezetőjével, és munkatársával, Szalóki Levente szociális asszisztenssel beszélgettünk.
Mióta dolgoznak a Fogadóban, és mi indította el Önöket az alkoholbetegek támogatásának útján?
F.A.: Fontos megjegyeznünk, hogy nem csak alkoholbetegeket, hanem más szenvedélybetegségekkel küzdőket is fogadunk. De az alkoholbetegség valóban nagyon lényeges pontja a munkánknak, hiszen Magyarországon a legártóbb, legkeményebb drog az alkohol. Mielőtt a Fogadó megnyílt, már jó pár éve dolgoztam szenvedélybetegekkel, a Magyar Karitásznál, és egy plébánián. Egy családi érintettség indított el ezen az úton. A Fogadóban a kezdetektől, tehát 2000-től dolgozom.
Sz.L.: 2012-től dolgozom a Fogadóban. Az indított erre a munkára, hogy magam is alkoholista vagyok. Amikor ide érkeztem, ötödik éve voltam józan. A célomat egyszerűen meg tudom fogalmazni: józannak maradni, és segíteni másoknak abban, hogy józanok lehessenek. Nagyon sok tévhit él az alkohollal kapcsolatban. Az egyik, hogy gyakran nem tekintik betegségnek. Most azon dolgozom, hogy minél szélesebb körben el tudjam terjeszteni azt az üzenetet, hogy betegségként tekintsünk az alkoholizmusra, és betegként az alkoholistára.
Miért fontos ez?
Sz.L.: Mert a köznyelvben az alkoholista kifejezés egy bélyeg, ami megnehezíti, hogy az érintett segítséget kérjen. Amint ugyanis segítséget kér, ráragasztanak egy címkét.
Tehát azért is fontos betegségként tekinteni az alkoholfüggőségre, hogy egyértelmű legyen, segítségre van szüksége az érintettnek. Ha nem betegként tekintünk rá, az a kísértésünk támadhat, hogy ezt a problémát egyedül is megoldja az ember…
Sz.L.: Igen. Ha betegségről van szó, az ember sokkal könnyebben el tudja fogadni a helyzetét, és könnyebben kér segítséget is. Ha az van benne, hogy én nem beteg vagyok, hanem "csupán" egy akaratgyenge ember, akinek az élete romokban hever, arra csak újra inni lehet. Én személy szerint úgy józanodtam, hogy el tudtam fogadni a betegségemet.
F.A.: Azt is mondhatnánk, hogy ha az alkoholfüggőség egy betegség, akkor abból gyógyulni lehet. Ha erkölcsi pusztulás, akaratgyengeség, vagy viselkedési probléma, rossz szokás, akkor sokkal nehezebb a helyzet. Ha az alkoholfüggőség testi-lelki, és kapcsolati betegség, azt mondhatjuk az érintettnek: gyógyulhatsz!
Vannak eszközök az érintett kezében, hogy el tudjon indulni a gyógyulás útján?
F.A.: Elsősorban a remény, hogy ki lehet gyógyulni belőle. Másrészt az igazi eszköz saját maga. Szintén fontos egy támogató közösség, egy támogató háttér. A legfontosabb, és mindent megelőz a gondolatváltás: másképpen gondol saját magára, ha alkoholbetegnek mondja magát, és nem alkoholistának - ez utóbbi gyakran a megbélyegzettség érzetével jár együtt.
Hogyan fogalmazza meg a munkája célját?
F.A.: Az elsődleges cél, hogy ha bejön ide valaki, jobban érezze magát, mint azelőtt, mielőtt itt volt. Egyszerű célokat tűzünk ki: élhetőbb legyen az élete, mint azelőtt. Carl Rogers fogalmazta meg, de magunkénak érezzük: célunk az, hogy segíthessünk a betérőnek abban, hogy segíthessen önmagának. Nem megoldjuk a problémát, hanem próbáljuk kezelni, és segítséget nyújtani abban, hogy a segítséget kérő önmaga képes legyen megoldani a problémát. Saját erőből nagyon kevés ember jut el ide, ehhez külső segítségre van szükség.
Sok mindenen múlik, hogy jobban érzi magát a betérő: az elfogadó légkör, barátságos, befogadó környezet - próbáljuk így berendezni a tereket. Innen származik az Intézmény neve is: "Fogadó". Elfogadni, befogadni - ennek megélése a legfontosabb. Embernek tekinteni, és nem alkoholistának. Ha valaki egy barátságos környezetbe érkezik, és olyan emberekkel találkozik, akik szívesen fogadják, már ettől jobban érzi magát, hiszen kevésbé az elkeseredés vezérli.
Megosztanának velünk egy-egy, Önök számára fontos "Fogadós" tapasztalatot, élményt?
F.A.: Nekem egy réges-rég csoportba járó barátom jut eszembe, aki jövő héten a 6. józan születésnapját fogja ünnepelni. Az ő egyik mondata nagyon fontos számomra, és valamiképpen kifejezi azt is, amit mi itt megélhetünk: "most már (józanul) jó alkoholistának lenni". Ez nagyon fontos üzenet. Évek óta egy csepp alkoholt sem ivott, azelőtt viszont nagyon komolyan pusztította magát. Épp arról beszélgettünk a feleségemmel - akivel együtt alakítottuk ki a Fogadót -, hogy ha az elmúlt években ő lett volna az egyetlen ember, akinek segítettünk, akkor is érdemes lett volna végigcsinálni az elmúlt tizenegy évet. Ahogy az alkoholbetegség megfertőz egy egész családot, vagy akár tágabb környezetet - fele Magyarország biztosan érintett benne a családon, barátokon, munkatársakon keresztül, ugyanúgy a gyógyulás is új reményeket és lehetőségeket ad másoknak. Fontos, hogy kicsi, úgynevezett minimál-célokat tűzzünk ki - ami az Anonim Alkoholistákat is jellemzi, erről Levente tud majd bővebben beszélni.
Sz.L.: Talán az a legfontosabb élmény számomra, hogy itt dolgozhatok. Amikor gyakorlatra kerültem ide szociális asszisztensként, feltették a kérdést: miért akar itt dolgozni? Azt mondtam, azért, mert alkoholista vagyok. Akkortól tudtam - felépülő alkoholistaként -hivatásomnak érezni az alkoholbetegek gyógyítását, és elmélyülni a segítő hivatásban - most is tanulok. Itt kaptam lehetőséget arra, hogy minél több olyan emberrel találkozzak, akik szeretnének kimászni ebből a mocsárból, függőségből. Szeretnék segíteni ebben.
Említették, hogy nagyon fontosak a kis célok, minimál-célok. Hallhatnánk erről bővebben?
Sz.L.: Egy még függő alkoholista alapvető működése: ma még iszom, de holnap már nem, mert akkor már jobb lesz. Ez a 24 óra megfordítása. Az Anonim Alkoholisták (AA) alapállása épp ennek a fordítottja: csak a mai napon ne igyál. A mai napon próbáld meg jól érezni magadat. Ez nem egy most kitalált bölcsesség, hanem évezredek óta benne van a kultúránkban: "mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma", "ne aggodalmaskodjál a holnap miatt"… Mi alkoholisták, akik az AA csoportjaiba járunk, csak ma akarjuk jól érezni magunkat. Nem tegnap, és nem holnap… Nem tervezünk hosszú időre előre. Amikor józanodni kezdtem, azt mondták nekem, hogy ha egyik kezeddel a múltadat fogod, a másikkal a jövő felé kalimpálsz, akkor már nincs több kezed, hogy megfogd a mai napot. Két kézzel kell fogni a mai napot. A múltunkról persze nem lehet megfeledkezni, de nem rágódunk rajta. A jövőt még nem tudjuk, tehát a legfontosabb a mai nap. Erre jók a kis célok, előre viszik az embert. Én személy szerint büszke vagyok a napjaimra. Ma 3398 napja nem ittam alkoholt. Úgyhogy ez egy nagyon jó nap! Vannak ünnepnapok, a 3333-at alig vártam… Nagyon klassz nap volt.
F.A.: És milyen szép lesz a 33 333!
Sz.L.: Igen, ha megérem! Ezek az ünnepek fontosak, a társaimnak, nekem… Amikor letettem az alkoholt, újjászülettem - ezt a születésnapunkat megünnepeljük. A kijózanodáshoz szükség volt a kétségbeesésnek és a kegyelemnek valamiféle keveréke, egy mélypontra, ahol beismertem, hogy tehetetlen vagyok az alkohollal szemben. Az alkohol borzasztó függőséget okoz, csak akkor tudunk tovább lépni, ha beismerjük a tehetetlenségünket, betegségünket. Mindenféle fenyegetés, rábeszélés hiábavaló. A mélypontra egyedül kell eljutni. Szokták mondani, mindenki kijózanodik egyszer, és van, aki túl is éli - hiszen a legmélyebb pont bizony a halál. Hálát adok a Jó Istennek, hogy kijózanodhattam.
Említették, hogy a közösség és a társak támogató ereje nagyon fontos. Itt, a Fogadóban közösségi programok vannak? Ha valaki kopogtat az ajtón, mit talál itt?
F.A.: Mindenekelőtt melegszívű fogadtatást. Megpróbáljuk megvalósítani azt, hogy aki ide érkezik, azt érezze, hogy őt itt várták. Ketten is beszélgetünk, de vannak különböző közösségi programok is. Anthony de Mello-tól vett gondolatunk: az vagy, akinek magadat tartod, ha a gondolkodásod megváltozik, te is megváltozol. Abban próbálunk segíteni, hogy aki megfordul nálunk, minél inkább olyasvalakinek tartsa magát, akire szívesen ránéz. Nem olyannak, akit mindenki megvet, és elítél. Nagyon sokan ennek megfelelően is viselkednek, hiszen van egy erős önértékelési zavar. A Fogadóban beszélgetünk, hogy aki betér, érezhesse, tiszteljük. Nem a beteget nézzük benne, hanem az embert, aki jelen van. Ha emberként és tisztelettel tekintek rá, ő maga is képessé válik erre önmagával szemben. Ez történik az egyéni beszélgetésben, családterápiában, vagy csoportos beszélgetésben is. A csoport annyiban különbözi, és ad pluszt, hogy az egyéni tapasztalataikat - józanodás karrierjük tapasztalatait megosztják. Már a mondat is jól hangzik: 3398 nap! Felvetődik a kérdés: hogy lehet ez? Ha ez hiteles tanúságtétel, nagyon értékes, sokat ad. Fontos a csoportban a humor is, nagyon sokat nevetünk. Mindenhez hozzá tudunk szólni, de nyilván leginkább saját magunkhoz. Tudunk szórakozni a gyengeségeinken, felszabadultan nevetni. A nevetés is gyógyít, megerősít, a közös nevetés pláne. A közös alkalmak végén közösen imádkozunk, mécsest gyújtunk, énekelünk, elmondunk egy imát - ezalatt lecsendesedhet bennünk mindaz, ami történt. A csoport befejezése mindig nyugalomban történik. Aztán lehet kezdeni a hetet.
Nagyon szép, ahogy megjelenik a Fogadóban az élet körforgása, az ünnep, a hétköznapok, a magány az együttlét, …
F.A.: Emberként vagyunk benne, így ezek nagyon fontosak. A hálát is fontos megemlíteni. Valaki arról beszélt, milyen fontos megélni a hálát, annak ellenére, hogy elég kritikus időszakot él meg. Szinte nincs olyan csoport, ahol a hála ne jelenne meg. A hála is egyfajta töltést, "józan-mámort" ad.
Lehet, hogy valaki most olvasva ezt a cikket, tükörbe néz, és azt látja: alkoholista vagyok. Ha ez a tükör beszélni tudna, mit mondana neki a Fogadó szellemében?
Sz.L.: Amikor bekerültem az AA-ba (Anonim Alkoholisták csoportja), végső kétségbeesésben voltam, és semmi emberi tartás nem volt bennem. Nem éreztem magam embernek, az emberi méltóságom a sárba taposva. Amikor odaadták a 24 órás érmémet, azt mondták: egyszeri vagy, fontos, és megismételhetetlen érték. Jóvátehetetlen lenne, ha elvesznél. Vigyázz magadra, és segíts másnak is a felépülésben! Átvettem az érmét 2007 május 25-én, és azóta nem ittam alkoholt. Azt hiszem, ennyit mondanék annak az alkoholbetegnek, aki a tükörbe néz.
F.A.: Fontos megjegyeznünk, hogy rendkívül ritka, hogy alkoholbeteg emberek keresnek fel bennünket. Általában a hozzátartozók kérnek segítséget. Nagyon kevesen jutnak el ide, anélkül, hogy ne lenne valamifajta nyomás, de kétségtelen, hogy ez nem elég. A helyzet észlelése viszont nagyon fontos. Az elvonókúrával kapcsolatban egy nagyon fontos szemléletváltás, hogy az valamit el akar venni. Mi semmit nem akarunk elvenni, hanem valamit adni akarunk… Legfőképpen szeretetet. Az egyetlen gyógyító erő a szeretet - ahogy Buda Béla is mondta. Persze a szeretet sokféle módon kifejeződhet, szakmailag is. Ha a hozzátartozók támogatják, és mi támogatjuk, és képviseljük, hogy az érték, amit adunk, az tulajdonképpen ő saját maga, és egy józan élet lehetősége, az nagy reményt, erőt ad. Ha valaki azzal jön, hogy tragédia történt, képzeld, visszaestem, azt szoktam mondani: egészségedre! Egyrészt mert tényleg szeretném, hogy az egészségére szolgáljon és ne az ártalmára, másrészt meg, az nem az én dolgom, hogy kivegyem a kezéből a poharat.
Ez teljesen más perspektívába helyezi a problémát.
F.A.: Az elvonókúra féle kondicionálás nem vezet sok jóra. Azt szolgálja, hogy a beteg megundorodjon az italtól, de ez csak ideig-óráig működik.
Úgy is fogalmazhatunk, hogy a régi módszer a rossz élményekre épít, az új perspektívában pedig a jó élmények vannak fókuszban, ami egy felszabadító út.
Sz.L.: A megosztásnál is azt szoktuk mondani, azt tudjuk, hogyan kell inni, de józanodni nem mindenki tud, tehát inkább erről beszéljünk, a jó útról. Nekem sok új dolgot kellett a mindennapokban megtapasztalnom a józanodás útján, amit korábban nem tudtam megélni. Fontos volt, hogy ne görcsöljek rá, hanem el tudjam engedni, és át tudjam élni a kis dolgokat. A visszaesés elkerülésére nincs garancia. Ha viszont megfogom a poharat, visszaesek.
F.A.: És ez viszont garantált…
Sz.L.: Vannak, akik úgy gondolják, egy alkoholbeteg ember még válhat szociális ivóvá, vagyis mértéktartó alkoholfogyasztóvá. Azt szokták mondani, nyers uborkából lehet kovászos uborkát csinálni, de kovászosból nyerset már nem. Így van az alkoholbeteg emberrel: ő már nem lehet "szociális ivó". Nincs visszaút. El kell fogadnom, kovászos uborka lettem, és már nem lehetek más. Az elején nehéz volt, de meg lehet csinálni! Klasszul meg lehet csinálni. Remény kell hozzá, meg hit.
F.A.: A józanság szóban is benne van, hogy az jó. A józanság nem egyenlő az absztinenciával. Józan az, aki ital nélkül képes jól érezni magát.
Sz.L.: Ez a szárazság és a józanság közti különbség. Lehet valaki száraz, és dühös, mérges, gyűlölheti akár az egész világot, utálhat mindenkit. Ő bár nem iszik, mégsem józan, csak "száraz".
Az alkoholizmus nagyon bonyolult, nem lehet egyszerűen körülírni. Testi-lelki-mentális betegség. A felépülésben mindez közrejátszik.
Nagyon beszédes az is, hogy száraznak nevezzük azt, aki nem iszik, de borzalmas emberré válik. Olyan, mintha maga az élet hiányozna belőle.
F.A.: Mondják is a hozzátartozók ilyenkor: inkább innál, akkor elviselhetőbb voltál!
A környezetnek a szárazság szinte még nagyobb teher…
F.A.: Igen, az állandó harag, gyűlölködés megterhelő. Leszokott dohányossal sem szívesen találkozik az ember az első pár napban…
Sz.L.: Hát igen, magával sem találkozik olyankor szívesen az ember… Én a cigarettát is letettem. Elhatároztam, hogy ahányszor rágyújtanék, inkább elmondok egy Miatyánkot. Hát annyit nem imádkoztam még, mint abban a pár hétben. De sikerült! Bizony vannak kísértések: mi lenne, ha pipáznék. De ha elkezdeném, biztos visszaszoknék.
Az alkohollal is így van. Mindig ott van az ajtónk előtt: lehet például kísértésünk arra, hogy csak egy alkoholmentes sört igyunk. Aztán jön egy alkoholos sör, aztán már kettő… A szervezetünk emlékszik, és sajnos emlékszik az utolsó mennyiségre is - ha visszaesünk, biztos, hogy annál többet fogunk inni…
Ennek a betegségnek az a gyógymódja, hogy beszéljünk róla, és foglalkozzunk vele, mert az alkohol ott van az ajtónk előtt, és "tolja a fekvőtámaszt". Bizony találkoztam olyannal, aki 12 év után esett vissza, 99%-ban azért, mert már nem járt csoportba. Ahogy az elején is szó volt róla, egyedül ez nem megy. Muszáj segítséget kérni, hiszen az alkohol az élet végéig tartó betegség, a gyógyulás útja pedig a támogató közösség.
M.n.