Erzsébet betegek mellett dolgozó három gyermekes családanya. Örömmel mesél a munkahelyi megterheltség után békét, nyugalmat biztosító otthonáról.
- Mit jelent az Ön számára az otthon?
- Leginkább a pihenés helyszíne. Az a hely, ahová hazatérhetek munka után. Ahol magam lehetek. Ahol ha úgy akarom, nem kell, hogy szóljak senkihez… ahol úgy viselkedem, ahogyan akarok, illetve nem viselkedem, ha nem akarok. Ahol elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Bárhol ülök a lakásban, ez a lét nyugalmat ad. Szeretek otthon lenni - számomra az otthon a töltekezés helye.
- Az otthon az Ön számára a szabadság, béke, nyugalom szigete, az a hely, ahol önmaga lehet - mindez mutatja, hogy a családi kapcsolatoknak nagy szerepe van abban, hogy milyen az otthonunk, és az otthon-létünk minősége.
- Igen. Lehet, hogy ha a férjemmel, vagy a gyermekeimmel nem lenne éltető a kapcsolatunk, megváltozna minden. Az, hogy hogyan érzem magam egy helyen, leginkább attól függ, hogy milyen viszonyban vagyok azokkal, akik körülvesznek. Hogy milyen a ház, lakás, ahol élünk, ehhez képest mellékes - a tisztaság, rendezettség persze fontos.
- Tehát Ön szerint az otthon "falait", élet-terét leginkább a kapcsolatok rajzolják meg?
- Szerintem igen.
- Szeretet, elfogadás, a pihenésre való lehetőség nélkül az élőhelyünk nem tud töltekezést nyújtani. A kapcsolati dimenzión túl, és azzal együtt, mi az, ami igazi otthonná varázsolhat egy házat, lakást?
- Fontos a kényelem, a praktikum; lényeges, hogy alkalmat-lehetőséget nyújtson a pihenésre, kikapcsolódásra. Számomra fontos az is, hogy milyen a környezet: nyugodt legyen a környék. Lényeges, hogy az otthonom falai között dönthessek szabadon bizonyos dolgokban, én magam alakíthassam a dolgokat. Meg tudjam határozni, mi az, ami az adott időben szükséges és kényelmes.
- Az otthon tehát egyszerre számos funkcióval bír, lényeges ezek összeegyeztetése, összeegyeztethetősége. Emellett fontos, hogy a lakótér az Ön, és családja ízlésének is megfeleljen.
- Az ízlésnél szerintem jó szem előtt tartani, hogy időnként változik, és akkor az otthonunknak is meg kell újulnia.
- Tulajdonképpen ez jó lehetőség a személyes megújulásra, kapcsolataink megújítására is… S az otthon-funkciók esetében is tapasztaljuk a változást, átalakulást: a család életciklusának megfelelően más-más kerülhet előtérbe.
- Igen. Nálunk például mostanában nagyon fontossá vált a vendégfogadás, fontos, hogy a tágabb családdal is össze tudjunk jönni az otthonunkban. Jót tesz, hogy időnként el kell pakolni mindent, ki kell húzni az asztalt, hogy mindnyájan elférjünk. Szeretem ezeket az együttléteket. Szeretem az ünnepekre való készülődést is - különösen Karácsonyt, ahol helyet kell adni a fának is - nagy kihívás elhelyezni úgy, hogy az "kényelmes" is legyen. Az otthonról most a nagycsaládi élet jut eszembe.
- Az otthon minden szinten a találkozás kitüntetett helye: önmagunkkal - mert az otthon teret ad arra, hogy magunk lehessünk, a találkozás mindennapi, örvendetes vagy épp küzdelmes helye a szűkebb családdal, és ez az a hely, ahol időről időre megjelenik egy tágabb kör: a rokonság, vagy barátok… Változó funkciók, épülő-építő kapcsolatok, találkozások, időről időre megújulás - ezek szerint az otthon-lét állandó kreativitás - mi a legfontosabb az Ön számára az otthon-alakítás során?
- Úgy tapasztalom, más igényei, lehetőségei vannak az embernek 20 évesen, és mások 50 évesen… Az is meghatározó, hogy vannak-e, vagy nincsenek gyerekek, ha vannak, milyen neműek, hogyan lehet megfelelő életteret biztosítani a fiúknak-lányoknak. A család tagjainak eltérő igényei, szükségletei vannak, jó, ha mindenkit figyelembe veszünk. Az egészségi állapot is fontos. Az otthonba beletartozik az is, hogy valaki esetleg megbetegszik, és ápolásra szorul. Ha súlyos beteg van otthon, lényeges, hogy legyen a betegnek külön szobája.
- Egy édesanya számára az otthon munkaterület is. Hogyan lehet mégis egyben a pihenés helye?
- Mikor még otthon voltam a gyerekekkel, kifejezetten élveztem, hogy egyszerre mosok-főzök-takarítok, és a gyerekekre vigyázok. A házimunka nem jelentett megterhelést számomra.
- Ön szerint miben más a házimunka, mint egy hivatalos, munkahelyen végzett tevékenység?
- Számomra teljesen eltérő a kettő. Otthon én magam határozom meg a dolgokat, én irányítom a történéseket, munkáimat, sokkal szabadabb, és kreatívabb tudok lenni. Persze van, aki nem szereti a házimunkát, hanem inkább a munkahelyen bontakozik ki - különbözőek vagyunk. Ha valakinek a munkája egyben a hivatása is, ami teljesen lefoglalja őt, talán jó, ha felszabadul az otthoni munkáktól.
- Egy dolgot viszont biztosan nem ruházhatunk át másra: a szeretteinkről való gondoskodást. A családi tűzhelyhez hozzá tartozik a gondoskodás - ami sokféle formában valósulhat meg.
- Valóban, az egymásért megélt, konkrét felelősség nélkül a közös lét nem működik - főként a gyermekek felé lényeges a gondoskodás megélése. Szerintem különösen fontos lenne, hogy minden anya a gyermekével maradhasson 3 éves korig.
- A különböző generációk együttélése egyre ritkább. Önöknél három generáció él együtt. Tapasztalatai szerint mi segíti elő a gyümölcsöző együttélést?
- Mi együtt, de tulajdonképpen külön élettérben élünk. Egy házban lakunk, de külön bejáratú a lakásunk, és külön konyhán vagyunk, így nem sértjük egymás határait. A régi fajta együttélésnél valószínűleg sokkal több lehetett a súrlódás, hiszen gyakran egy szoba-konyhán osztozkodtak. Nálunk nem így van. Fontos, hogy mindenkinek megvan a saját élete.
- A fizikai közelség biztonságot ad a szülőknek, de mindenkinek megvan a saját tere, függetlensége, amit mindkét fél tiszteletben tart?
- Igen, fontos a másik határainak tisztelete. Vannak-voltak nálunk is súrlódások, főként a közös udvar kapcsán: volt, amiről le kellett mondanunk, de el tudtuk engedni - elfogadtuk, mi az, ami a "papáé". Az alkalmazkodás nem zárható ki… Emellett sok előnnyel jár ez a fajta együttélés: előfordult már, hogy a szüleimnek voltak egészségügyi problémái, ekkor nagy előnyt jelentett, hogy helyben vagyok, nem kellett sokat utazni, hogy segíthessek. És persze, amíg tudnak, ők is könnyebben segítenek bármiben.
- Van-e olyan kedves élménye az otthon kapcsán, amit szívesen megosztana még velünk?
- A Karácsonyok. Mert szeretem a telet, és mert mindenki együtt van. És mert eljutottam odáig, hogy elég, ha látom a karácsonyfát - már nem érdekel, hogy van-e ajándék, vagy nincs. Az együttlét a fontos. Azok a helyzetek is kedvesek nekem, amikor "csak úgy" együtt van a család, és a rokonság. Egy jeles családi ünnep kapcsán rendezett meglepetés-parti is nagyon kedves emlék számomra. A találkozás, összetartozás, ünnep pillanatai…
M. n.