II. János Pál pápa apostoli levele
a nő méltóságáról és hivatásáról (1988)
- részlet -

Az ősevangélium
11. A Teremtés könyve tanúskodik a bűnről, mely az ember számára minden rossznak kútfeje, továbbá ennek következményéről, mely minden emberre ránehezedik, de egyúttal tartalmazza az első hírt a rossz, a bűn fölötti győzelemről is. E hírt mondják a Ter 3,15 szavai, melyeket „protoevangéliumnak” szoktunk nevezni: „Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja a fejedet, te pedig a sarkát veszed célba.” Jelentős, hogy a Megváltónak, a világ megmentőjének híre, amit e szavak tartalmaznak, az „asszonyra” vonatkozik. Az ősevangélium először nevezi őt azon személy ősanyjának, aki majd az emberek Megváltója lesz.[96] És ha a megváltásnak a rossz elleni küzdelem által kell történnie, az „ellenségeskedés” által az asszony ivadéka és annak ivadéka között, aki mint „a hazugság atyja”[97] az emberi történelem első bűnének szerzője, akkor ez az ellenségeskedés a sátán és az asszony között is érvényes.
E szavak föltárják az egész kinyilatkoztatás távlatát, először mint az evangéliumra való előkészületet, majd magát az evangéliumot. Ebben a távlatban az „asszony” két női alakot jelent: Évát és Máriát.
A protoevangélium szavai az Újszövetség fényénél egyértelműen kifejezik az asszony részét a megváltó üdvözítő küzdelmében a rossz szerzője ellen az emberiség történetében.
Éva és Mária összehasonlítása állandóan témája az isteni kinyilatkoztatásból kapott hit letéteménye fölötti elmélkedésnek, és gyakran szólnak róla az egyházatyák, egyházi írók és a teológusok.[98] Első tekintetre ebből az összevetésből többnyire az ellentét tűnik ki. Éva mint „minden élők anyja”[99]tanúja a szentírási „kezdetnek”, mely az embernek Isten képére és hasonlatosságára való teremtéséről és az ősbűnről szóló igazságot tartalmazza. Mária az új „kezdet” és az „új teremtés” tanúja.[100] Sőt mint az üdvtörténetben az első megváltott, ő az „új teremtmény”, ő a „kegyelemmel teljes”. Nehéz megérteni, hogy a protoevangélium miért emeli ki ennyire „az asszonyt”, ha nem vesszük tekintetbe, hogy őbenne kezdődik az Isten új és végérvényes szövetsége az emberiséggel; a szövetség Krisztus megváltó vérében. Ez a szövetség az „asszony” által kezdődik Názáretben, az angyali üdvözletkor. Ez az evangélium abszolút újdonsága. Az Ószövetségben ugyanis, hogy népe történetébe beavatkozzék, Isten asszonyokhoz fordult, mint például Sámuel vagy Sámson anyjához; de hogy szövetséget kössön az emberi nemmel, ahhoz kizárólag férfiakhoz fordult: Noéhoz, Ábrahámhoz, Mózeshoz. Az öröknek és visszavonhatatlannak szánt Újszövetség kezdetén viszont egy asszony áll: a názáreti Szűz. Ez annak jele, hogy „Jézus Krisztusban... nincs férfi és asszony”.[101] Őbenne a férfi és az asszony közötti kölcsönös szembenállás – amely az eredendő bűn öröksége – lényegében legyőzetett. „Mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban” – írja az apostol.[102]
Ezek a szavak a kettő ősi egységét – mely az ember, a férfi és az asszony teremtésével függ össze, akik Isten képei és hasonmásai – annak a legtökéletesebb személyes közösségnek mintája szerint tárgyalják, mely maga Isten. Pál szavai kinyilvánítják, hogy az ember megváltásának misztériuma Jézus Krisztusban, Mária fiában azt ismétli meg és állítja helyre, ami a teremtés misztériumában a teremtő Isten örök tervének felelt meg. Az ember férfivá és nővé teremtésének napján emiatt „látta Isten mindazt, amit alkotott, és íme, nagyon jók voltak”.[103] A megváltás bizonyos értelemben visszaállította azt az eredeti jót, mely a bűn és annak átöröklése folytán az emberiség történetében lényegesen „csorbult”.
A protoevangélium „asszonya” beleszövődik a megváltás távlatába. Az Éva–Mária összevetés így is értelmezhető, Mária ugyanis magába foglalja és átöleli az asszony misztériumát, melynek kezdete Éva, „minden élők anyja”:[104]elsősorban Krisztusnak – az „utolsó Ádámnak” – a misztériumában[105] foglalja magába és öleli át, aki saját személyében magára vette az első Ádám természetét. Az Újszövetség lényege ugyanis abban áll, hogy Isten Fia, aki az Atyával egylényegű, emberré lett: az emberséget fölvette az isteni Ige személyének egységébe. Aki a megváltást véghezviszi, egyúttal valóságos ember is.
A világ megváltásának misztériuma föltételezi, hogy a Fiú-Isten az emberséget mint Ádám örökségét magára vegye, és mindenben hasonlóvá legyen hozzá és minden emberhez, „a bűnt kivéve”.[106] Így Ő „teljesen föltárja az embert az embernek, és megmutatja magasztos hivatását,” amint a Zsinat tanítja,[107] és bizonyos értelemben segít, hogy újból fölfedezzük, „mi az ember”.[108]
A keresztény hitletétemény és hitelemzés átadása során nemzedékről nemzedékre száll az összehasonlítás Ádám és Krisztus között, és ehhez kapcsolódik Éva és Mária összevetése. Mi lehet annak az analógiának a tartalma, hogy Máriát „új Évaként” írják le? Kétségtelenül sok jelentésű. Külön el kell időznünk annál a tartalomnál, mely Máriában a teljes kinyilatkoztatását látja mindannak, amit a Szentírás „asszony” szava jelent, mégpedig olyan kinyilatkoztatást, amely a megváltás misztériumához kapcsolódik. Mária bizonyos értelemben annak a határnak az átlépését jelenti, melyről a Teremtés könyve[109] beszél, és a visszatérést ahhoz a „kezdethez”, melyben az „asszony” olyan volt, amilyennek a teremtő Isten örök terveiben, a legszentebb Szentháromság ölén elgondolta. Mária minden asszony és minden egyes asszony méltóságának és női hivatásának „új kezdete”.[110]
Ennek megértéséhez segítenek azok a szavak, melyeket az evangélista Mária ajkára ad az angyali üdvözlet után Erzsébettel való találkozásakor: „Nagyot tett velem a hatalmas”.[111] Ezek a szavak nyilván a fiú fogantatására vonatkoznak, aki a „Magasságbeli Fia”[112] és Isten „Szentje”; ugyanakkor jelenthetik a nőies embervolt sajátosságának föltárását. „Nagyot tett velem”: ez a női természet teljes gazdagságának és személyes dicséretének föltárása, az asszony öröktől fogva kapott egész sajátosságának, ahogyan azt Isten akarta, mint személyt önmagáért, aki az „őszinte önajándékozás által” ismeri meg önmagát.
E föltárás összekapcsolódik Isten bőkezű ajándékának világos tudatával. A bűn már a „kezdetnél” megzavarta, valamilyen módon elfojtotta ezt a tudatot, amint azt a „hazugság atyjának” szavai mutatják az első kísértéskor.[113] Az „idők teljességének” eljövetelekor,[114] amikor az emberiség történetében a megváltás misztériuma teljesedésbe fordult, ez a tudat a maga teljes erejével betör a názáreti „asszony” szavaiba. Máriában Éva újra megtalálja, hogy mi az asszony méltósága, a nőies emberség. Ennek az új megtalálásnak mindig meg kell érintenie minden asszony szívét, és formálnia kell hivatását és életét.
Forrás: http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=91#MD11
Hivatkozások:
[96] Vö. SCh 153:260. (Szent Ireneusz: Adv, haer. III,23,7); 211:462. (Ua.: V,21,1); PG 42:728. (Szent Epifániusz: Panar. III,2,78); CCL 40:1525. (Szent Ágoston: Enarrationes in Psalmos 103,4,6.)
[97] Jn 18,44.
[98] Vö. PG 6:709. (Szent Jusztinusz: Dialogus cum Thryphone 100); 33:741. (Jeruzsálemi Szent Cirill: Catechesis 12,15); 55:193. (Aranyszájú Szent János: In Psalmum 44,7); 93:1464. (Hészükhiosz Hierosolymitanus: Sermo V. in Deiparam); PL 22:408. (Szent Jeromos: Epistola 22,21); 38:335. (Szent Ágoston: Sermo 51,2-3); 38:1108. (Sermo 232,2); CCL 2:904. (Tertullianus: De carne Christi 17); SCh 80:130. (Damaszkuszi Szent János: Hom. II. in dormitionem B. V. M. 3.); 153:248. (Szent Ireneusz: Adv. haer. III,22,4.); 211:438. (Ua.: V,19,1); Newman, I. H.: A Letter to the rev. E. B. Pusey. London 1865; Scheeben: Handbuch der Katholischen Dogmatik. V/1:243; V/2:306.; LG 56.
[99] Ter 3,20.
[100] Vö. 2Kor 5,17.
[101] Gal 3,28.
[102] Gal 3,28.
[103] Ter 1,31.
[104] Ter 3,20.
[105] Vö. 1Kor 15,45.
[106] Zsid 4,15.
[107] GS 22.
[108] Vö. Zsolt 8,5.
[109] 3,16.
[110] Vö. PL 16:313. (Szent Ambrus: De instit. virg. V,33)
[111] Lk 1,49.
[112] Lk 1,32.
[113] Vö. Ter 3,1-5.
[114] Vö. Gal 4,4.