A házasság: szentségi szeretetszövetség A keresztény meggyőződés szerint a házasság az emberi szeretetnek az a formája, amelyet nemcsak kísér Isten áldása, hanem amelyben valóban testet ölthet, jelenvalóvá válhat Isten szeretete: szentség, amely nemcsak jelzi, de jelenvalóvá is teszi azt. Isten szeretete a szentségi házasság megkötésekor, az esküvő alkalmával jelenik meg a házasságra lépőkben, amikor kölcsönös ígérettel egész életükre szólóan elkötelezik magukat egymásnak. Ez a jelenlét, a házasság szentségi kegyelme azonban tartósul a létrejött házasság történetében, a házastársak életközösségében. Amikor a szeretetet két személy egyesülésének, önmaga odaajándékozásának és egymás elfogadásának mondják, akkor csupán e dinamika lényegét emelik ki, egyetlen mozzanatba sűrítve. Figyelmen kívül hagyják azonban, hogy az ember időben él, életének története van. Ahogyan személyiségünk is fokozatosan fejlődik ki, és halálunkig folytonosan alakul, szépül vagy éppen torzul, úgy alakul egymáshoz tartozásunk, személyes viszonyaink szövedéke is: alakítjuk őket és alakítanak bennünket. Így van ez minden emberi kapcsolatunkkal, az átmenetiekkel és a tartósakkal is, de egyedülálló módon érvényes ez a házasságra. Az anyagi világhoz kötöttségünkből adódik, hogy önmagunk odaajándékozása is csak fokról-fokra valósulhat meg, az időhöz kötötten. A szeretet-szerelem nem pontszerű esemény, alkalmi fellobbanás. Minden igazán mély szeretetnek története van: csak hosszabb idő alatt tud kibontakozni, elmélyülni, igazi odaadássá és elfogadássá alakulni. Olyan történelem ez, amelyet az egymást szeretők maguk írnak és formálnak. Ahogy André Maurois mondja: „A szeretetnek három dimenziója van: a mélység, a tartósság és a hűség.” Albert Camus egyenesen így fogalmaz: „Ha valakit szeretünk, akkor elfogadjuk azt, hogy együtt öregszünk meg vele.” A házasság ezért az egész életre szóló közös vállalkozás, szövetséggé mélyülő szerelem. A magyar szerelmi költészet egyedülálló sajátossága, hogy a szerelmes versek nem kis része a házastárshoz szól, jónéhány éppen a tartós, az öregkorba beleérő szeretet-kapcsolatról. Gyönyörűen vall erről az élethosszig tartó hűségről Illyés Gyula Sebesültek című verse.

Szomorú voltál. Én sem épp vidám,
csak egy csöppel kevésbé szomorú;
csak annyival, hogy – férfimód hiú –
földerítselek. Rögtön azután
átröppent – szinte rólad – énreám
az a „minden hiába” ősi bú.
S akkor te lettél több akaratú!
S végül is eltelt – jól – a délután.
Most este van. Elment a nap. S az élet!
Hallom a kertből már derűs beszéded.
Én meg szeretném megköszönni néked,
mi lett szívünkből! Homokóra! Mérleg.
Két-vödrü kút! Két sebesült, akik
egymást fölváltva viszik a – sírig!

A keresztény ember a házasságot nem tekinti csupán alkalmi vagy akár hosszabb távra kötött szerződésnek, amely, mint megannyi szerződés, megváltoztatható, felbontható, elárulható. Többnek tartja még kölcsönös odaadással és szabadon vállalt életszövetségnél is, mivel e szövetség modelljét és garanciáját maga Isten adja. Számára a szövetség Istennek az emberrel kötött szövetségét idézi fel. Akik a házasság szentségében házastársi szövetségre lépnek egymással, azok Isten szövetségi hűségére bízzák rá magukat. Arra az Istenre, aki az Ószövetség tanúsága szerint hűségesnek bizonyult a választott nép történetében, még a nép minden hűtlensége ellenére is; arra az Istenre, aki Jézus Krisztusban végérvényesen és visszavonhatatlanul elkötelezte magát az embereknek, aki benne értünk és velünk való Istennek bizonyult. Ez teszi érthetővé, hogy a katolikus egyház felbonthatatlannak mondja a szentségi házasságot. „Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza.” Sokak szemében maradi és merev felfogás ez abban a korban, amikor egyre szaporodik a formális házasságkötés nélküli partnerkapcsolatok száma, amikor a megkötött házasságoknak is fele válással végződik, amikor egyre csökken a szentségi házasságra lépők száma. De mintha éppen a házasság és a család mélyülő válsága és ebből adódóan az egyént és a társadalmat károsító-veszélyeztető hatások bizonyítanák, hogy az egyház az embert és az emberiséget védi, amikor ragaszkodik a házasság felbonthatatlanságához. Tisztában van ugyan vele, hogy az egyéni életsorsok mennyire sokfélék lehetnek, hány házasság válik valóban elviselhetetlenné egyik vagy másik, vagy mindkét házasfél számára, hány férfi és nő kerül abba a helyzetbe, hogy saját hibáján kívül hagyja el házastársa. (Nemigen vannak persze vegytiszta helyzetek: egy házas kapcsolat megromlásáért szinte mindig mindkét felet felelősség terheli, legalább valamilyen mértékben.) A házasság felbonthatatlanságát védő egyház tisztában van avval is, hogy alig-alig várható el a válás után egyedül maradt házastárstól, hogy egyedül élje tovább az életét, nevelje gyermekeit: a szeretet természetes vágya arra ösztönzi, hogy keressen magának társat, az elrontott házasság tapasztalatain is okulva kössön újra házasságot. S ha az egyházi törvények az érvényes szentségi házasság fennállása esetén nem teszik is lehetővé a házasság szentségének felvételét, Isten irgalmasságában és szerető kegyelmében bízva élhetnek az ilyen házastársak is. Talán éppen korábbi fájdalmas tapasztalataikon és botlásaikon is okulva tudnak igazibb, tartósabb, mélyebb kapcsolatra lépni második házasságukban, és igazi, meleg családi légkört kialakítani gyermekeik számára is. (Aligha lehetséges azonban sebek és sebesülések nélkül átlépni egy egyszer létrejött kapcsolatból egy másikba, nem beszélve azokról a sebekről, amelyeket az első vagy akár a második házasságból születő gyermekeiknek okoznak. Ezek gyógyítása, vagy legalább enyhítése fájdalmas feladata marad mindegyik szülőnek, mindegyik házas viszonylatban.) Érdemes idéznünk befejezésül Karl Rahner szavait. „Az emberi tapasztalat felől nézve is Isten titkába nyúlik bele az a szent és merész vállalkozás, hogy egy egész életet kezdjenek el szeretetben és hűségben. Hiszen ha az ember egészen rendelkezik létének alapvető szabadságával; ha önmagát, szívét, életét, sorsát és személyének örök méltóságát rá meri bízni egy másik emberre, s ezáltal kiszolgáltatja magát egy másik személy végső soron mindig titokzatosan új, ismeretlen és kikutathatatlan titkának – amit csak a szeretet és a bizalom legnagyobb merészségével képes megtenni –, akkor ez az esemény bármilyen hétköznapinak, csaknem banálisnak látszik is kívülről, mégiscsak az, aminek az egymást szeretők látják: a szeretet mindig egyedülálló csodája. Ez pedig Istennel határos. Hiszen ez a csoda átfogja az egész embert és egész sorsát. S ha ez szabadságban történik, akkor ebben – akár tudunk róla, akár nem – Isten érkezik el hozzánk: az a talán ki-nem-mondott, hallgatag, mindent átfogó és oltalmazó, megváltó és megáldó partner jelenik meg, akit Istennek nevezünk. Hiszen ez a vállalkozás nem ismer határokat, az Abszolútumot teszi jelenvalóvá: csak a szellemi személy korlátlan tágasságában jöhet lére, amely Istenre utalt. A valóban személyes szeretetben mindig a Föltétlen van jelen, amely túlmutat a szeretők esetlegességein. Amikor valóban szeretnek, akkor túlmutatnak önmagukon, és olyan mozgásnak válnak részeseivé, amelynek célpontja már kívül esik a véges határain.”2

Forrás: Családi életre nevelés az oktatásban. 111-118.o. (Szerk.: Hortobágyiné Nagy Ágnes) http://www.parazskozpont.hu/sites/default/files/csen_az_oktatasban_konyv_0.pdf

Szakirodalom
Asen, Elia dr: A boldog család és a hozzá vezető út. Park Kiadó 1997.
Bovet, Theodor dr.: Felette nagy titok. Könyv a házasságról. Bécs, 1983.; Sapientia Családpedagógiai Füzetek 2., Vigilia Kiadó, Budapest, 2002.
Chapman, Gary: Egymásra hangolva. Az öt szeretet-nyelv a házasságban. Harmat, Budapest, 2002.
Chapman, Gary: Családi összhangzattan. A családi harmónia öt jellemzője. Harmat, Budapest, 2002.
Crabb, L. dr.: Egybeszerkesztve. Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest, 1997.
Dillow, Linda: A társ… Feleségek könyve. Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest
Fromm, Erich: A szeretet művészete. Helikon Kiadó, Budapest, 1984.
II. János Pál pápa levele a családokhoz 1994-ben, a Család évében.
Petrik, Eva: Gyermekeimmel. Sapientia Családpedagógiai Füzetek 1., Vigilia Kiadó, Budapest, 2002.
Powell, John: Feltétel nélküli szeretet. Vigilia Kiadó, Budapest, 2002.
Powell, John: A tartós szeretet titka, Vigilia Kiadó, Budapest,
A boldogabb családokért! Magyar Katolikus Püspöki Kar, Budapest, 1999.