Vendégem Jézus

Feltűnő, hogy Szent János evangéliumában a kiemelkedő események színhelyéül következetesen vacsorákat, lakomákat tesz meg. A barátság ünneplése lenne? Jézus szívesen látott vendég volt, és értette az ünneplés módját. Feltűnő az is, hogy istenemberi voltának első csodajelét a kánai menyegzőn is barátságból adta. Persze, ha Isten az adakozó, ajándékai is Istenhez méltók. Jézus csodajelei barátságának kézzelfogható jelei, tanúbizonyságai, jelképei. Egy német közmondás azt tartja, „kleine Geschenke erhalten die Freundschaft", azaz: apró ajándékok, szívességek megőrzik a barátságot. Nos, a csodák, amelyek ámulattal töltötték el eleinket, Isten barátságának jelei. Nem több, nem kevesebb: sok.

A barátságnak szüksége van jelképekre

Ilyen jelkép például a figyelmesség, de mindenekelőtt az elérhetőség: Jézus mindig elérhető barátai számára. Nikodémus pl. éjjel is felkeresheti. Egy harmadik sajátság a diszkréció, a tapintat. Jézus véletlenül sem „tukmálja" rá magát másokra, barátságát minden tolakodás nélkül ajánlja fel. A barátság a másik teljes és feltétlen tiszteletén alapul. Jó példa erre a szamariai asszony esete. Jézus egy apró szívességet kér tőle, hogy áthidalja a korlátokat, mely a zsidó társadalomban kettős falként választotta el az asszonytól: mert asszony, és mert szamariai. Magyar viszonylatban Jézus egy cigányasszonnyal köt barátságot. Jézus persze paradox módon még a tömeggel is tud barátságot kötni, amint a kenyérszaporítás történetéből megtudjuk. Jellemző módon, mint vendéglátó.

Néha úgy tűnik, az egész evangélium egy véget nem érő lakoma, és e mögött az Eucharisztia rejtőzik, a vacsorák és menyegzők ennek előképei. Jézus nem akármilyen vendéglátó! A legcsodálatosabb vendéglátás az Úrvacsora. Az új húsvét, a mennyek országa egyetlen nagy lakoma. Szinte érthetetlen, hogy mily kevesen fogadjuk el a meghívást! Minden vasárnap azonban Isten fia hív meg bennünket. Olyan vacsorára, ahol a jó bort a végére tartogatják, és ráadásul sose fogy ki; sőt a víz is élő víz (Jn 4,10). Jézus ezért mondhatja a szamariai asszonynak: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked." (Uo.) Ez a szelíd dorgálás nekünk is szól, olyan vendéglátóknak, akik nem tudják, hogy valójában ők a vendégek.

A betániai vacsora ebben kivétel, mert Mária tudatában van annak, hogy Jézusnak mennyivel tartozik: bátyja életével. Mária maga is vendég a vacsorán, melyet a szinoptikusok szerint a leprás Simon adott, mégis ő lesz az igazi vendéglátó, és ebben Krisztus követője, tanítvány, azaz Jézus igazi barátja. Lehet-e viszonozni olyan nagylelkű ajándékot, mint testvérünk élete? Mária bebizonyítja, hogy lehet. Sőt, ne botránkozzon meg senki, de felül is múlja: Mária önmagát adja, maradéktalanul, teljesen. Mert mi mást jelent, hogy legszebb ékességével, hajával törli meg Jézus lábát? Júdás a hamis barát, az áruló, azonban pocsékolást szimatol. Valóban pocsékolás volt, de nem 300 dénáré, hanem a szereteté: szertelen, túlzó, igaz. Júdás, akár egy huszadik századi menedzser, azonban mindjárt számolni kezdett, agyában kattogott a számológép: „300 dénár!" A barátság ára? De hisz a barátságnak nincs ára! Figyelemre méltó Jézus intése a hamis baráthoz: „Hagyd békén! Hadd tegye, hiszen temetésem napjára teszi. Szegények mindig vannak veletek, de én nem leszek mindig veletek" (Jn 12,7–8).

Jézus a szegényeket ajánlja barátul. Mert ha igaz, hogy a barátság veleje az együttlét, és Jézus visszahúzódik, mert nem lehet mindig velünk, akkor a keresztény igazi barátja a szegény. A szegények, akik mindig velünk lesznek. Úgy is mondhatjuk, ez Jézus végrendelete, legalábbis erre figyelmeztet, amikor azt mondja, hogy amit Mária tett, azt „temetése napjára tette".

Ez lenne a harmadik tanulság. A szegények a legbiztosabb barátok, mert mindig kéznél vannak. Máté evangélista ezt a királyi menyegzőről szóló példabeszéddel világítja meg (Mt 22,1–14). A vélt barátok kimentik magukat, mint ahogy mi is oly sokszor felmentjük magunkat a baráti kötelesség alól, és nem teszünk eleget a vasárnapi meghívásnak, mert úgymond, fontosabb dolgaink vannak. A barátságot ápolni kell, különben elsorvad, hisz – mint Arisztotelész tanítja – a barátok számára semmi sem kívánatosabb, mint az együttlét. (NE IX,12) Ő ugyan kimondottan együttélésre gondolt, de számunkra már az is nyeremény, ha elfogadjuk – megint a filozófust idézem –, hogy „a barátság társas viszony, közösség". Márpedig vagy nem fontos nekem Jézus barátsága, vagy nem vagyok tudatában annak, mit jelent a barátság, ti. hogy a barátok vágynak az együttlétre, mint ahogy Jézus vágyik a velünk-létre.

Visszatérve az emberek közötti barátságra, Arisztotelész kifejti, hogy a barátok azzal töltik közösen az időt, ami számukra kölcsönösen a legkedvesebb: ki lakomával, ki sporttal vagy vadászattal, ki filozófiai eszmecserével. Mindezek a közös cselekvések nemcsak kifejezői együttlétünknek, hanem értelmet adnak neki. Ebből következik, hogy a rossz emberek barátsága rosszat, a jóké jót szül. Mert, ahogy a magyar közmondás tartja: „madarat tolláról, embert barátjáról." Időzzünk el ennél a gondolatnál! Ha ez igaz, és a görög bölcs tételét a mai napig nem cáfolta meg senki, akkor mennyi, milyen végtelen jó származhat a legtökéletesebb együttlétből, amely valóságos eggyé válás, az eucharisztikus lakomából? De emberi kapcsolatainkban is igazolódik Arisztotelész tétele, hogy: nemes tettek nemes férfiak sajátja. Juvenalis ezt később úgy fogalmazta meg: „Nobilitat suum quemque opus" (Sat 8,254), azaz mindenkit művei nemesítenek. Ebben segíthetnek a barátok.

A kérdés mindössze az, akarunk-e Jézus barátai lenni? Akarunk-e nemcsak gyakori vendége lenni, hanem vendéglátói? Hogyan? Úgy, hogy felajánljuk barátságunkat egy szegénynek, úgy, ahogy ő tenné: tapintatosan, hűségesen, és nagyvonalúan, mint Mária.

Forrás: Távlatok / 17-18, 1994. http://www.tavlatok.hu/38elottiek/tavlatok17-18.htm