A felnőtt magyar lakosság közel kétharmada (61,8%) a testtömeg-index alapján túlsúlyos vagy elhízott (28,5%). Háromból kettő személy fogyókúrázott már, a fogyókúrák 95%-a sajnos sikertelen, az egészségre még az elhízásnál is veszélyesebb visszahízások aránya nagyon nagy. A szakszerű és tudományos eredményeket figyelembe vevő testtömeg-menedzsmenttel és optimalizálással lehet csak hosszú távú eredményeket elérni. A rovat jelen írásában a fogyás megfelelő ütemével foglalkozunk.

 

A testtömegcsökkentés egyik kritikus pontja a fogyás megfelelő ütemének beállítása. E többlépcsős folyamatban egyrészt a fogyni vágyó céljait kell reális mederbe terelni, hogy az megfeleljen az élettani igényeknek, ne legyen se túl kevés, se feleslegesen sok. Másrészt az étrendi- és mozgásprogramot kell úgy összeállítani, hogy az szintén ezt a célt szolgálja. A megfelelő cél önmagában még nem elég. A szakembernek azt is meg kell határoznia, hogy mennyi idő alatt kell azt elérni.

A felnőtt szervezet – a kövér is – általában energiaegyensúlyban van. Testtömegcsökkenés az energiabevitel csökkentésével és az energialeadás (fizikai aktivitás) növelésével érhető el. Más szavakkal: fogyás csak akkor következik be, ha az energiabevitelt korlátozzuk és/vagy az energiafelhasználást fokozzuk, ahogyan ezt már korábban leírtuk (1). A sikeres fogyókúra további pillére(i) a pszichés vezetés, esetleg műtéti beavatkozás és bizonyos esetben a gyógyszeres támogatás.

 

A testtömegváltozás ritmusa

Egészséges ember testtömege egy nap folyamán is a felvett és leadott folyadék és táplálék függvényében 0,5–1,5 kg-ot változhat. Szélsőséges esetben a testtömeg napi ingadozása még ennél nagyobb is lehet, pl. intenzív sportolás során akár 3-4 kg-ot is elérhet. A tervezett fogyás ezen a napi, fiziológiás ingadozáson felüli testtömegcsökkentést jelenti. Fogyás-fogyasztás alkalmával elsősorban a test raktározott zsírtartalmának mennyiségében következik be lényeges csökkenés.

A szervezet folyadéktereinek csökkenése gyors és látványos súlyvesztéshez vezet, de nem tekinthető valóban fogyásnak. Hosszabb-rövidebb idő alatt a szabályozórendszerek működése következtében a folyadékegyensúly helyreáll. Emiatt nem alkalmas testtömegcsökkentésre vízhajtó gyógyszerek szedése, az önmagában végzett szaunázás, izzasztó műanyag ruhák és anyagok viselése sem.

A szaunázás számos kedvező hatása mellett kedvezőtlen hatásait is megfigyelték. Meleg környezethez nem szokott egyének szervezete heves visszahatással reagál: nagyfokú szimpatikus túlsúly alakul ki, melynek következtében nő a szívfrekvencia, emelkedik a vérnyomás, ez pedig a verejtékezést bizonyos mértékig kedvezőtlenül befolyásolja (csökkenti).

A test tömegének tartós csökkenése tehát a zsírraktárak mennyiségének csökkentését jelenti, ami lassú folyamat. A gondosan összeállított és ellenőrzött diétán kívül fokozott fizikai aktivitást (fokozott energia-felhasználását) feltételez, mely nagy akaraterővel kell hogy párosuljon.

 

A túl gyors fogyás hátrányai

Túl gyors ütemű fogyókúráról akkor beszélünk, ha a fogyás mértéke lényegesen meghaladja a heti egy kilogrammot. A legtöbb fogyni vágyó az akár évtizedek alatt felhalmozódott felesleget néhány hét, hónap alatt szeretné leadni, ezért gyakran fordul elő, hogy egy jól összeállított diétán a beteg önkényesen szigorít, kevesebbet eszik vagy étkezéseket hagy el, esetleg nem javasolt szerekhez nyúl. Ez az állapot mennyiségi és minőségi éhezést egyaránt jelent a szervezetnek, ami súlyos következményekkel járhat. A naponta csupán 400–800 kcal energiatartalmú, úgynevezett nagyon kis energiatartalmú étrend (very low calorie diet – VLCD) használata során a nyugalmi anyagcsere drasztikusan csökken, az elégtelen tápanyagbevitel miatt az aktív testtömeg is jelentős leépülésen megy keresztül, a nagy mennyiségű izomtömeg elvesztése mellett a szívizom is károsodhat. Keringési zavarok, alacsony vérnyomás, szédülés és ájulás következhet be, felborulhat a sav-bázis egyensúly, a súlyos ásványianyag-hiány miatt pedig akár kamrafibrilláció léphet fel. A gyors fogyás eléréséhez számos „zsírégető”, anyagcserét gyorsító készítmény áll a rendelkezésre. Ezek legnagyobb része nem bevizsgált készítmény, a hatóanyagok akár veszélyes kombinációit is tartalmazhatja. A fogyókúraipar térhódítása hazánkban is megfigyelhető, az évi több mint 6500 új étrend-kiegészítő 10%-a a fogyást hivatott szolgálni. Az évente kb. 600 termékkel bővülő termékcsalád azonban a hangzatos ígéretek ellenére valódi veszélyeket is tartogat, minden esetben komolyan kell venni használatukat. Egy friss kutatás (2) beszámolt arról, hogy egy teljesen egészséges, fiatal nőn hirtelen fellépő teljes májelégtelenség miatt életmentő transzplantációt kellett végrehajtani. A szerv leállását drasztikus diéta és egy usnic savat (szakállzuzmó-kivonat), zöldtea- és guggulfa-kivonatot tartalmazó „fogyasztószer” okozta.A szakirodalomban számos hasonló eset bizonyítja, hogy a testtömegcsökkentést és a fogyasztószer használatát komolyan kell venni.

Folytatása következik!