(A tanulmány megjelent a "Hit és emberi boldogság" című könyvben: Új Ember Kiadó, Budapest, 2009. 145-153.o.)

A zene világában a harmónia szó összhangot jelent, mely több egyszerre megszólaló hang egysége, vagyis a fülnek jól hangzó, kellemes egybecsengés. A zenei harmóniával foglalkozó zenetudomány, az összhangzattan az alábbi következtetésekre jut, amikor a harmóniafordulatokat elemzi: – szerkesztésmódja világos, egyértelmű és mindenki által követhető, érthető; – arányos formái miatt belső biztonságot adó, „igen, ezt már hallottam” élményt nyújt; – a hangzásképnek egyensúlya van, a gyors-lassú, illetve halkabb-erősebb részek arányosan váltakoznak; – a zenei mondanivaló közérthető, mivel a népdalok hangzásvilágát gyakran emelik be a művekbe.
A bécsi klasszikus kor zeneszerzői – Haydn, Beethoven és Mozart – műveikben tökéletesen megvalósították a harmóniát. E zeneművek játszása, hallgatása közben az előadó, illetve a hallgató énjében az értelmi és érzelmi azonosulás megtörténhet. A zenei harmónia megnyilvánulása a belső békesség, amely nem más, mint azonosság legjobb önmagunkkal, és a külvilág lehető legjobb megértése, elfogadása. Vagyis harmónia. A zenében fellelhető harmónia képes eljuttatni hallgatóját a belső harmóniához.
A segítőfoglalkozású szakemberi – például az orvosi, pszichológusi – praxisban/oktatásban a belső harmónia kifejezést általában szűk keresztmetszetben, az egyén transzcendens vetületét kihagyva használják, és a lelki egészséget értik rajta. A pszichikum egészségéről a különböző mélylélektani módszerek saját elméletrendszerük, emberképük összefüggésében beszélnek. Csak Alfred Adler négyféleképp írja le a pszichés egészséget. Ez a négy megközelítésmód az életstílus, azaz a birtokolt mélyén, a személyiség dinamikai összetevőinek egyensúlya, a fikcióhoz való viszony és az életfeladatokhoz fűződő kapcsolat.
A pszichoterápiás módszerek közül a relaxációban/imaginációban már saját élmény szinten átélhető a passzív koncentráció, a nyugalmi tónusra való organizmikus átkapcsolás segítségével a belső harmónia. A kondicionáló „hívómondatok” ismerősek, például „ellazultan pihenek, a békés nyugalom teljesen beborít, harmonikusan működöm”. Ilyenkor átélhető a psziché és a szóma teljes egysége.
Minden pszichoterápiás módszer közös célja a páciens lelki egészségének helyreállítása. A lelki egészségről szóló állítások lényegileg ugyanazok, de más terminológiát, más kulcsszavakat használnak. Ezt az állítást példákkal igazoljuk. Vegyünk olyan kiragadott példákat, amelyek fő témánkban, a belső harmónia jobb megértésében előrevisznek bennünket.
Az adleri személyiségfejlődés értelmében az individuálpszichológia állítja, hogy a mélyént körülvevő három dinamikai személyiség-összetevő egyike a közösségiség. Ez a közösségi énrész a méhen belüli életben az idegrendszer fejlődésével megjelenik, hiszen a magzat észleli az anyai odafordulást. A születés után az anya, az apa, a testvérek és a rokonok mintájára, majd a gyermekközösségek, a pedagógusok és a barátok által tágul tovább a szociabilitás. A fejlett közösségi dinamikai énrésszel rendelkező felnőtt az egész emberiséget, az univerzumot képes befogadni lelkébe.
A közösségiség rendelkezik egy tudatos résszel, ez a szolidaritás, és egy érzelmi résszel, ez a szimpátia. A tudatos rész tanítható és tanulható, mi több, kötelességünk, hogy megtanuljuk és továbbadjuk.
Böszörményi-Nagy Iván szerint a gyermekkor játékai folyamatot képeznek. A játékok által kiteljesedik a kapcsolatok egzisztenciális dimenziója, mely felnőttkorra megteremti a kapcsolati etikát. A kapcsolati etika több mint társadalmi norma, inkább társas létünk lényegéből eredő, tudatos és tudattalan szinten működő dinamika. Ebből következik, hogy megbízhatósággal, igazságossággal, felelőséggel tartozunk egymásnak.
Az individuálpszichológus Adler és a pszichoanalitikus Donald Woods Winnicott alapján az életstílust és a kreativitást vetjük össze a következőkben. Abból indulunk ki, hogy minden személy egyszeri, egyedi és megismételhetetlen. Egyediségét nemcsak ujjlenyomata vagy génrepertoárja adja, hanem a mélyén, mely Adlernél a birtokolt életstílus.
Az individuálpszichológia állítja: az egyén legkreatívabb tette életstílusa kimunkálása, vagyis méltósággal rendelkező önvalója (Selbst) megformálása. Ez a folyamat a születéssel indul. Az életstílus egyik meghatározása így hangzik: az élethelyzetek megoldásmódja, amelyet az egyén birtokol. Ezt vessük össze egy winnicotti tézissel, mely szerint a kreativitás a külső valóság megközelítésmódja.
Mi a két állításból levonható következtetés? Minden harmonikus életstílussal rendelkező személyiség kreatív. A kreatív én mögött harmonikus életstílus áll. Mind a harmonikus életstílus, mind a kreativitás a lelki egészség feltétele.
A fenti szerzők egyöntetűen állítják, hogy a gyermek személyisége a kapcsolatokban fejlődik. A winnicotti tárgykapcsolat-elmélet a kisbaba illúziójáról beszél, amikor az anyai őskapcsolatban, az anyamellre rátalálva azt saját alkotásának éli meg. Ezzel a teremtő illúzióval indul el a gyermek önértékérzete. A winnicotti terminológia szerint az illúziók az átmeneti térben keletkező tapasztalatok. Ehhez szükséges az anya holding- és mirroring-funkciója. Vagyis az elég jó anya olyan környezetet biztosít, amelyben a csecsemő jól tud fejlődni, valamint elengedhetetlen, hogy az anya egészségesen tükrözze vissza gyermeke cselekedeteit, amiből a baba tudja, hogy ő jó és értékes.
Ha a baba/gyermek kitartóan játszik, fejlődik a köztes tér használatának képessége, mert a játék nem tartozik sem a külső realitáshoz, sem a belső pszichés valósághoz, hanem a potenciális térbe helyezhető. Az egészséges gyermek játékai karbantartják kreativitását, fejlesztik potenciális terét.
A felnőtt életéből a játék elmarad. A szabadidőt a kultúra, a művészet töltheti ki, mely a külső valóság része. A kulturális és művészeti élmény szintén a köztes térben képződik.
Jelen gondolatmenetünk szerint a legfontosabb winnicotti tézis, hogy az istenreprezentáció is a potenciális térben fejlődik. Az átmeneti tér szabad tér, ahol sem a külső, sem a belső realitás törvényei nem érvényesülnek. Itt jelentek meg az őskapcsolatok. A gyermek a felnőtteken keresztül éli meg Istennel kapcsolatos élményeit. Minden embernek van valamilyen istenképe, mert a fejlődéskor integrálja az őskapcsolatok rendszerébe. A kamaszkori olvasztókemence formálja a saját istenképet. A felnőttkori istenreprezentáció a különböző embereknél az Istennel való kapcsolattartás sokszínűségét, a vallások sokféleségét adja a köztes térben. A felnőtt élménye, ahogy megéli Istent, jelzi kreatív létét, kiteljesült lelki egészségét, belső harmóniáját.
Winnicott szent helynek nevezi az átmeneti teret. E térben keletkezik az élmény és a lehetőség, hogy a személy megtapasztalja az értéket. Mi az érték? Mindaz, ami szép, jó és igaz. A lelki egészség kiteljesül, ha az egyén úgy érzi, érdemes élni, az élet szép és jó.
Az ószövetségi Szentírásban, a Teremtés könyve első fejezetében ez olvasható: „Isten megteremtette az embert, saját képmására alkotta” (Ter 1,27); „Isten látta, hogy minden, amit teremtett, igen jó” (Ter 1,31). Az emberi lét, a létezés és a jó tehát felcserélhetők. „Ens et bonum convertuntur” – hangzik latinul. Ez az élet harmonikus állapota. Az átmeneti tér valóban szent hely, ha az istenélmény ki tud teljesedni benne.
A gyermekek mentálhigiénéjét, pszichoterápiáját végző szakembereknek nagy a felelőssége, vajon ezt az egzisztenciális belső harmóniát akarják, képesek-e elősegíteni. A gyakorlatban milyen hatékony technikával rendelkeznek ehhez?
2005-ben hazánkban két jól kidolgozott pszichoterápiás módszer (individuálpszichológiai szemléletű gyermekpszichodráma és bibliadráma) összefogásából elindult a színvonalas gyermek-bibliodramatikus munka. Az új technika segítségével a gyermek személyiségének átmeneti tere mind az Istennel kapcsolatos, mind a játékból adódó élményekkel egy időben egyaránt töltekezhet, épülhet. Materializálódott, fogyasztói, liberális társadalmunkban rendkívül fontos a gyermekek örök értékeket hordozó mentálhigiénéjének fejlesztése óvodai, iskolai, hittantermi órákon, a magánszféra csoportos gyermekfoglalkozásain, társadalmi, közösségi eseményeken, és bárhol, ahol a gyermek-bibliodráma megjelenhet, hiszen segít felépíteni az istenképpel teljes belső harmóniát.
A katolikus egyház katekizmusának kompendiuma 2006-ban jelent meg XVI. Benedek pápa előszavával. Eligazítást ad az emberi élet minden lényeges vonatkozásában. A könyv tárgymutatója vajon tartalmazza-e a harmónia szót? S a harmónia mint jelenség vajon melyik katekézisrészbe simul bele? Az ember teremtéstörténeténél olvasható a kompendium 72. kérdése: „Milyen volt az ember Isten terve szerinti eredeti állapota?” Válasz: „Tökéletes harmónia volt magában az emberben, a teremtmény és a Teremtő, a férfi és a nő között, amint az első emberpár és az egész teremtés között is.” Tehát a Teremtő eredeti terve az ember számára a tökéletes harmónia. Az ősszülők bűnével, az átörökített eredendő bűnnel vesztette el az emberiség ezt a felmérhetetlen kincset.
Lelkivezetők, papok egy-egy lelkigyakorlat kapcsán szeretnék eljuttatni a résztvevőket az istenélmény belső harmóniájáig, hogy nagyobb, erősebb lelki élményt biztosítsanak számukra. Ajánlják a szentek szemlélődését, alkalmazzák a Szent Ignác-i lelkigyakorlatot. Miért hatékony a Szent Ignác-i lelkigyakorlat? Hogyan jön létre a szemlélődéssel a tökéletes belső harmónia? Mi történik a résztvevők agyában? Mi a lelkigyakorlat idegélettana?
Lássuk ennek lépéseit: Az első feladat a szentírási részletek elolvasása (parietális, falcsonti lebeny–Br 19, olvasási központ ingerülete). Elgondolkodva az olvasottakon elemzés, egységbe rendezés következik (frontális, homloklebeny–Br 10). A történet kiválasztott részét képszerűen ajánlott feldolgozni, azaz megtörténik a képi emléknyomok hozzárendelése (occipitális, tarkólebeny–Br 18), a kísérő érzések (limbikus rendszer) szabad áramoltatásával. Fontos, hogy mind a gondolatok, mind a képek és érzések megőrződjenek, elraktározódjanak (temporális, halántéki, memóriakortex). A megjegyzést a leírás követi (parietális, falcsonti, írásközpont). Végül a résztvevő a lelkigyakorlat vezetőjével megbeszéli a történteket (frontális Br 45 Brocka-mezőben beszédformálás, valamint temorális Br 42 Wernike-mezőben beszédértés).
Legalább nyolc agyi terület kerül ingerületbe ilyenkor egymás után, de csoportos lelkigyakorlaton még ennél is több. A folyamat közben átélhető Szent Ignác ajánlása: „Úgy imádkozz, mintha minden Istentől függne, és úgy dolgozz, mintha minden tőled függne!” A szemlélődő lelkigyakorlat során mintha számtalan lámpácska gyulladna fel az agyban, és sugározná az istenélményt. Szinte betölti a tudatot, a tudattalant, az értelmet, az érzelmet, az akaratot a totális belső harmónia. Megtörténik a mindennapok csodája egy lelkigyakorlatos helyzetben. Isten a maga alkotta természet törvényein keresztül elér minket, miközben kiárasztja ránk kegyelmét.
A halálközeli belső harmónia létállapotát egy kedves, vallás és hit nélkül felnőtt huszonhat éves lány példájával szemléltetem. Édesanyja három hét alatt, tragikus gyorsasággal hunyt el rákban. A lány szembesülve a visszafordíthatatlan állapottal, kérte az orvostól, hogy anyját engedjék haza a kórházból. Önátadó szeretettel végig mellette volt. A haldoklás ideje alatt teljes erejével csak édesanyjára figyelt. Ült az ágya mellett, fogta a kezét, sokat beszélgettek. Az anya utolsó este is nevetett. „Szép és jó”, „menni kell” – mondta, miközben már máshová figyelt. Majd a haldokló nem szólt többet, már nem lélegzett.
A fiatal lány, aki szüleitől Istenről sohasem hallott, így beszélt: „A temetés óta mindennap anyával kelek és vele fekszem. Mindennap lepereg a szemem előtt a rákkal kapcsolatos három hét minden eseménye. Legjobb lenne nem lenni. A haláltól nem félek. A halál után biztosan van valami.”
Ezek a szavak reprezentálják a magyar lakosság többségének hitről, vallásról, Istenről semmit nem tudó, de Isten után tapogatózó és vágyakozó gondolatait, érzéseit.
Az igazi értéket hordozó segítőfoglalkozású szakembereknek sok feladatuk van abban, hogy betegeiket, klienseiket ne csak az egészségügy szóhasználata szerinti pszichés harmóniához segítsék eljutni. A terápiás célnak stabil, össze nem zúzható, az egész életutat végigkísérő, istenképhez kapcsolódó belső harmóniának kellene lennie.

Felhasznált irodalom

Adler, Alfred: Emberismeret. Gyakorlati individuálpszichológia. Budapest, 1933, Győző Andor.
Bagdy Emőke – Daubner Béla – Popper Péter: Öröm, harmónia, boldogság. Testi utakon a lelkiek felé. Budapest, 2005, Saxum Kiadó.
Csíkszentmihályi Mihály: Flow – Az áramlat – A tökéletes élmény pszichológiája. Budapest, 1997, Akadémiai Kiadó.
Csorba János – Kárpáti Gyöngyvér – Kende B. Hanna: Az adleri individuálpszichológia mint pszichoterápiás módszer. Pszichoterápia, 2003/5., 296–304.
II. János Pál: Az emberi szív. Bécs–Budapest, 2000, OMC–Christianus.
II. János Pál: Férfi és nő. Bécs–Budapest, 2000, OMC–Christianus.
Loyolai Szent Ignác: Lelkigyakorlatok. Kecskemét, 2002, Korda Kiadó.
Sarkady Kamilla – Nyáry Péter: „Színről színre” – a bibliodrámáról. In Simon P. Györgyi (szerk.): Ligetünk. Budapest, 2001, Animula Kiadó, 46–64. Pszichodráma a gyakorlatban 6.
Székely Ilona CSJ: Tárgykapcsolat-elmélet családterápiában. Budapest, 2003, Animula Kiadó. Székely Ilona CSJ (szerk.): Pszichoterápia és vallás – újraközeledés. Budapest, 2006, Animula Kiadó.
Winnicott, Donald Woods: Játszás és valóság. Budapest, 1999, Magyar Pszichiátriai Társaság – Animula Egyesület.
Winnicott, Donald Woods: Kisgyermek, család, külvilág. Budapest, 2000, Animula Kiadó.