Ünnepek idején kiemelt szerepe van az étkezéseknek. Ilyenkor kevésbé figyelünk arra, mit és mennyit fogyasztunk, megengedőbbek vagyunk önmagunkkal szemben. Vajon lehet-e „egészségtudatosan” ünnepelni? - Vági Zsolttal, a WebNővér egészségtudományi szakértőjével beszélgettünk.
- Az ünnepi asztal minden család életében fontos. Mesélnél arról, hogy számodra mit jelent az ünnepi étkezés?
Azt hiszem az ünnepi étkezések fontossága minden családban egyfajta örökség, a családi tradíció és hagyományőrzés része. Nálunk jellemzően a hagyományos magyar konyha és a hagyományos ünnepekhez köthető ételek kerültek a tányérra, egészen addig, míg a fiatalkori elhízásomból fakadóan életmódot nem váltottam. Az én életmódváltásom szép lassan kihatott az ünnepi étkezésekre is - mindenki próbált legalább egy-két olyan fogást csinálni, amit én is megeszem, s ez szép lassan odáig alakult, hogy mára az ünnepi étkezések az egészségtudatosság jegyében zajlanak. Szóval röviden összefoglalva, nekem egyszerre jelent hagyományt és megújulást, bőséges lakomát, de egészségre figyelést is, ugyanakkor számomra az ünnepek alatt fontosabb inkább az étkezésnek a családot összehozó, beszélgetésekhez alapot adó oldala.
- Lehet-e egészségtudatosan ünnepelni, ha igen, hogyan?
Szerintem nagyon egyszerű. Egyrészt nem kell erre annyira figyelni, nagy ügyet csinálni belőle. Nem az a néhány nap fogja a legtöbb ember egészségét meghatározni, amit az ünnepek során bőségesebb étkezéssel eltölt. Természetesen van egy sor olyan betegség, probléma, amikor igenis gond lehet a túlzott falatozásból, gondoljunk csak a cukorbetegekre, emésztési zavarokkal, allergiákkal küzdőkre. Ugyanakkor a legtöbb esetben az interneten néhány perc alatt találhatunk egészségtudatos ünnepi fogásokat. Talán a legfontosabb, hogy legyen ez is csak egy étkezés a sok közül.
- Ünnepek idején gyakran „elfelejtjük” a mértéket, ünnep után pedig nehéz visszatérni a mindennapok normális étkezési ritmusához. Véleményed szerint miből meríthet motivációt az, akinek ez nehezebben megy?
Sajnos én úgy látom, hogy gyakran előtte sincs már meg a mérték. Túl sokat eszünk és túl nagy energiasűrűségű ételeket, amiket legtöbbször az energiafelhasználásunk nem indokol. Ezek a luxuskalóriák könnyen gazdagíthatják a zsírraktárakat, vagy okozhatnak betegségeket. Szerintem a cél az, hogy találjunk egy normális étkezési ritmust. Ha ez valakinek megvan, akkor nem hiszem, hogy ebből annyira ki tudna billeni néhány nap alatt, hogy nem talál vissza. Ha mégis, akkor segíthet pl. egy gyümölcs vagy zöldségnap, amikor az emésztőrendszer kicsit tehermentesül, a gyomor megpihen és könnyebb újrakezdeni vagy folytatni a “normál” étkezést.
- Számos „reform”, „minden-mentes”, stb. recept-ötletet találhatunk az interneten, honnan tudhatjuk, hogy valóban hitelesek, érdemes kipróbálni őket?
Egy receptről nehéz azt mondani, hogy hiteles vagy nem hiteles, inkább ahhoz kellenek ismeretek, hogy az a recept mennyire illeszthető be az adott étrendünkbe, a recept összetevői mivel és hogyan kombinálhatók, miként szolgálhatja az egészségünket, vagy éppen miért érdemes kihagyni az adott receptet az étrendből. Ha mégis “hiteles” forrást keresünk, akkor talán érdemes olyan helyeken ezt megtenni, ahol dietetikus vagy táplálkozástudományi szakember állította össze a recepteket, látható azok energia- és tápanyagtartalma, esetleg fel van tüntetve, hogy miért és milyen diétába illik.
- Van-e olyan oldal, amit jó szívvel ajánlanál a kísérletező kedvűeknek?
Én bárkinek nagyon szívesen ajánlom a WebNővéren lévő recepteket. Ezek kipróbált, lefőzött, sokszor elkészített receptek és azon sem kell gondolkozni, hogy milyen diétába illenek bele, hiszen ez alapján lehet keresni köztük.
- A WebNővér oldalán számos inspiráló receptet találhatunk. Mi vezérel a receptek összeállításánál?
Amellett, hogy szakemberként foglalkozom az egészségmegőrzés gasztronómiai oldalával is, szeretek nagyon kevés időt főzéssel tölteni és az egyszerűségre törekszem. Ezt a szemléletet nem tudom kikerülni akkor, amikor másoknak állítok össze étrendet vagy recepteket. Számomra a lényeg, hogy legyen könnyen elkészíthető, idényszerű, az alapanyagokat könnyen lehessen beszerezni és sokféle diétába bátran beilleszthetőek legyenek.
- A főzés sokak számára kreatív, feltöltő tevékenység. Milyen forrást – könyvet, oldalt ajánlanál, ha valaki szívesen megismerné mélyebben a konyhaművészet fortélyait?
Tudom, hazabeszélek, de a WebNővért is ajánlom, illetve minden olyan portált, ahol sok kipróbált recept van. Sok szakembernek van szakácskönyve, főzős blogja, azokban ritkán lehet csalódni. Azért jók a hazaiak, mert nem fogunk (általában) olyan alapanyagokkal találkozni, amiket nagyon nehéz beszerezni. Számomra az, hogy az étkezés az ökológiai terhelésünket ne növelje, legalább annyira fontos, mint az íze, így ez is szempont, amikor receptet keresek.
Ha mégis szükség lenne lapozható anyagra, akkor Bencsik Klára - Szakácskönyv az egészségért (Rittler-Jajczay, 1999) című alapos és mindenre kiterjedő munkáját ajánlanám, illetve hazánk legnagyobb receptportálján, a nosalty-n is rengeteg dietetikus által írt recept és cikk található.
Tróbert Anett Mária