„Istenem, minden erőmmel, teljes szívemmel szeretnék visszatalálni hozzád. Dörömbölök a kapukon, irgalmazz nekem! Az élet telve útvesztőkkel, de most csendes a szívem: szoktass erényre, munkára és imádságra. Add, hogy ne tékozoljak. Ezt a bűnömet nagyon szégyellem. Egyedül vagyok: add, hogy otthon is tudjak dolgozni. Adj erőt a munkához! Adj erőt ahhoz, hogy egyéni életemet föláldozva, tisztán lássam és kövessem csillagomat! Közönnyel és paráznán vétkeztem az emberek ellen. Segíteni akarok mindenkin. Jó akarok lenni mindenkihez. Átlépni önmagamon, átlépni önzésemen! Kinyílni, szeretni, élni! Nem hős akarok lenni, hanem jó. Egyetlenegy: dolgozni szeretnék. Bűn ez? Hiúság? Semmit se akarok már, s most úgy érzem, kezesen körülvesz a világ. Alázat és szeretet: ez minden. (…) Add Istenem, hogy édestestvéremnek érezzem az egész édes emberiséget. Ez az, amit látok. A Te szelídségedet igazában még alig-alig értem. Ugye szelíd vagy, és véghetetlenül jó? Ugye megbékélünk és találkozunk benned? Ugye senkit se veszejtek el azok közül, akiket szeretek? Arcok, drága arcok, ugye nem kell lemondanom róluk? Ez a gyengém elkísér a sírig, add, hogy ez is javamra váljon. Hiszen a te műveid, s te gazdagabb vagy, semmint az álkegyesek képei. Ne engedj eltévedni, add, hogy igazán tudjak szeretni!”

Pilinszky János: Naplófeljegyzések, részlet (1961; Ms 5937/4)