Laczkó Klára: A bibliodráma mint életet fakasztó út

Anselm Grün és Alois Seuferling Egységben a teremtett világgal címû könyvének bevezetőjében Grün – Matthew Fox amerikai domonkos szerzetes könyvei nyomán – két teológiai irányzatot különböztet meg: a teremtéslelkiséget és a megváltáslelkiséget. „Míg a megváltáslelkiség elsősorban a vétek, a bűn és a tőlük való megváltás témáját járja körül, a teremtéslelkiség a jó teremtés iránti tiszteletre összpontosít, és Istennel a teremtésben akar találkozni. Ez utóbbi a Teremtőt, nem pedig a Megváltót állítja középpontba.” (1) Hangsúlyozza, hogy nem szembeállítani akarja egymással a két lelkiséget, hanem egyfajta egészséges feszültséget lát a kettő között. A teremtéslelkiség is ismeri a keresztet, „tudja, hogy az átváltozás útja fájdalmas, hogy az emberi szenvedés szakadékain át vezet, és hogy Krisztus keresztje emberi létünk és az egész teremtés Istenhez való áttörésének szimbóluma”. (2) „A teremtéslelkiség a teremtésből és a kozmoszból indul ki... így aztán nem a kozmosztól függetlenül látja az embert, hanem úgy, mint aki beágyazódott a csillagok, az állatok és a növények világába. A teremtéslelkiség nemcsak a legrégibb, minden természeti népnél megtalálható vallási hagyomány, hanem a mi keresztény lelkiségünk alapja is. Bizonyíték erre a Biblia, amely a teremtéstörténettel kezdődik. Jézushoz közel áll ez a lelkiség: példabeszédeiben ismételten beszél a teremtés titkairól, pontosan megfigyeli a teremtés növekedését és gyarapodását, és ebben Isten országa növekedésének képét látja. János a teremtésre való visszatekintéssel kezdi evangéliumát. Máté és Lukács születéstörténetei teremtéstörténetek. A páli levelekben újra meg újra előtérbe kerül a kozmikus Krisztus, aki a mindenséget összetartja. [...] Matthew Fox számára a teremtéslelkiség központjában a tisztelet és a figyelmesség, az öröm és a kreativitás, az igazságosság és az együttérzés áll.” (3) Számomra ez a teológiai megközelítés rokon azzal, ahogyan a Moreno szellemisége által mélyen áthatott pszichodráma-alapú bibliodráma közelít a szöveghez. Erről így ír Nyáry Péter: „Moreno nem volt vallását gyakorló ember, de szülei szefárd zsidó hagyomány szerint nevelték, és ez meghatározta a világhoz, Istenhez és a valláshoz való kötődését és viszonyát. Istennel sokkal közelebbi volt a kapcsolata, mint az a keresztények számára megszokott – szinte barátian bensőségesnek mondható. [...] A világért és az emberekért érzett felelősség, az univerzummal való egység és a minden emberben élő kreativitás gondolata mélyen átitatja a pszichodráma szellemiségét is.” (4)

A TEREMTÉSLELKISÉG ANSELM GRÜN KÖNYVE ALAPJÁN

„Minden ember áldás forrása a másik számára” – írja Anselm Grün. (5) Önmagunk és egymás iránti tiszteletünk forrása a teremtés titkának és szentségének érzékelése. „A tisztelet meghajol a nagy és szent előtt, és képes csodálkozni. Tisztelet nélkül minden banálissá válik. Többé nincs titok, semmi, amit az ember ámulva csodálhatna.” (6) „Aki tiszteli a dolgokat, az lemond arról, amit különben szívesen tesz, tudniillik hogy birtokba vegye és saját céljaira használja őket. Ehelyett hátralép, távolságot vesz. Ezáltal szellemi tér jön létre, amelyben az, ami tiszteletet érdemel, felemelkedhet, szabadon jelen lehet, és világíthat.” (7) A tisztelet ilyen formában való megélése segít el ahhoz, hogy önmagunkban és a másik emberben is életre keljen és egyre szabadabban jelen lehessen, alakot ölthessen az a forma, amelyet Isten elgondolt rólunk. Ezen az úton a tisztelet mellett jelen van a gondosság és a figyelmesség. „Aki gondosan él, az kapcsolatban van önmagával, a teremtéssel, Istennel és az emberekkel. Korunk tulajdonképpeni betegsége a kapcsolatnélküliség. Mivel az emberek elvesztették az önmagukhoz és a természethez fűződő kapcsolatot, nem juthatnak el a másikhoz, csak magukat tudják érzékelni. Amikor pedig szükségük van a másik emberre, hogy általa önmagukkal is kapcsolatba kerülhessenek, akkor használják őt, kizsákmányolják, túl sokat követelnek tőle.” (8) A figyelmes élet két legfontosabb célja a szabadság és az egység, e kettő egyben az ember legmélyebb vágya is. „A gondosság és figyelmesség annak művészetét jelenti, hogy benne élünk a pillanatban, eggyé leszünk önmagunkkal, azzal, amit éppen teszünk, amit éppen megérintünk, amivel foglalkozunk.” (9) A vágyott egység megtapasztalásához a teremtett mindenséggel, benne önmagunk lényegével, szabad lényünkkel hosszadalmas és olykor fájdalmas út vezet. A fájdalom megengedése hozzátartozik a teremtéslelkiséghez, hiszen a szenvedés életünk velejárója. Amikor hibáinkkal és gyengeségeinkkel igent mondunk magunkra, a keresztre mondunk igent. „A fájdalom kiüresít és megnyit minket Isten számára – ám csak akkor, ha kiengesztelődünk vele, elviseljük, és megbarátkozunk vele. Ha elmenekülünk előle, másoknak és magunknak is csak még több szenvedést okozunk. Ha élettörténetünk sérüléseire nem figyelünk, s nem engesztelődünk ki velük, akkor magunknak is, másoknak is további sebeket okozunk. [...] Aki vállalja emberlétét, és a gondosság, az engedelmesség útján akar járni, szembesülni fog belső gátlásaival, sérüléseivel, szorongásaival, de a kitartásra ösztönző akarattal is. Az eredetileg fájdalmas úton fokozatosan lehullnak bilincsei, és szabad emberként állhat Isten elé.”(10) A teremtéslelkiség az emberi önmegvalósítás céljaként nem az aszkétát, hanem a teremtő embert állítja. „Ha Istent elsősorban teremtőként szemléljük, akkor az ember legnagyobb méltósága is abban áll, hogy képes az alkotómunkára.”(11) „A kreativitás kivirágoztatja az egyént: elevennek érzi magát, és mindig új módon lehet része a közösségnek. [...] Teremtőnek lenni azt jelenti: létrehozni, láthatóvá tenni azt, ami eddig rejtve maradt. [...] A teremtő ember ismertetőjegyei a szabadság és a függetlenség mellett az önátadás és az elmélyedés képessége, az érzékenység, a lelki mozgékonyság, az illő és a lényeges iránti érzék. [...] A teremtő folyamatban az ember megfeledkezik önmagáról, és teljesen átadja magát annak, amit tesz, ezáltal valósulhat meg az Isten iránti önátadó és önmagáról megfeledkező szeretet.”(12) Anselm Grün – Peter Schellenbaum pszichiáter gondolatait átvéve – a bennünk feszülő teremtő energia kapcsán erotikus töltetről ír, amelyen azt a képességünket érti, hogy egészen jelen legyünk a pillanatban, teljesen átadjuk magunkat egy műnek, egy kapcsolatnak. Megkülönbözteti az erotikus és teremtő töltetet a beteges töltettől, amely a múlt sebeiben vájkál, és sohasem a jelenre, hanem mindig másfelé vonja az ember figyelmét. (13) Grün az élet ösvényének követésére hív a teremtéslelkiség összegzésekor: „A lényeg elsősorban az, hogy minden egyes ember fedezze fel önmagában, mitől eleven, hol tapasztalja meg intenzíven önmagát, meddig nyújtózhat kényelmesen, mitől borul virágba, hogyan engedelmeskedhet a teremtő energiának. Aki ezen a nyomon indul el, az Istenhez vezető úton jár, hiszen Isten az élet teljessége.” [...] „Amikor megelevenedik bennem valami, akkor kerülök érintkezésbe igazi önmagammal, akkor válok igazi önmagammá, csak akkor lehetek az a teremtmény, akit Isten megismételhetetlen személynek szánt. Amikor egészen önmagam vagyok, nem a többi embertől elkülönülten, hanem az egész teremtés részeként tapasztalom meg magamat.”(14)

A BIBLIODRÁMA KAPCSOLATA A TEREMTÉSLELKISÉGGEL

Grün és Seuferling idézett művében a bencés lelkiség és a teremtéslelkiség párhuzamait veszi sorra, fókuszát mindvégig a benedeki regulán tartja, hiszen művüket szerzeteseknek szánták. Ezért a teremtéslelkiség bemutatásakor csak a főbb gondolatokat emeltem ki, melyek általánosan, a rendi élet szabályaitól, elvárásaitól függetlenül is értelmezhetők. A teremtéslelkiségről olvasva összeért bennem mindaz, ami az elmúlt években a lelkigondozás, a bibliodráma, a pszichodráma és a Szent Ignác-i lelkigyakorlatok műfajában érlelődve teológia és pszichológia kapcsán megfogalmazódott bennem. Ezek közül most csak a bibliodrámára fogok kitérni a teremtéslelkiség nézőpontján keresztül. A pszichodráma alapú bibliodráma a pszichológia és a teológia találkozási pontja. „A bibliodráma a Biblia és a teológiai tanítás alaposabb megértését, az isteni üzenet közvetítését tűzi ki célul oly módon, hogy közben hangsúlyt fektet az önismeretre is.”(15) „A bibliodrámában a játékosnak lehetősége van elbújni a szerep mögé, az egyébként szégyellt, nem megmutatható énrészeket mintegy a történetben előre megírt szerep álarca mögött, vele identifikálódva élheti meg.” (16) A bibliai történetek szereplői valódi, hús-vér emberek. Érzelmeiket, ambivalenciáikat, cselekedeteiket a mai ember is ismeri. Sorsuk nem végzetszerű, tehetnek önmagukért, még Istennel is harcolhatnak. A Bibliában nagy elbukásokról, hatalmas belső és külső harcokról olvashatunk, nyomon követhetjük a szereplők lelki fejlődésének útját, azaz nagy projekciós felületet biztosít az olvasó számára a sokféle emberi kapcsolatban és helyzetben. (17) A bibliodrámának a bibliai történetekhez való közelítését áthatja a letűnt kor és a ma élő ember iránti tisztelet. Az önmagunk és a teológiai üzenet mélyebb megértése céljából választott szövegnek új rétegei tárulnak fel, újabb és újabb összefüggéseit értelmezhetjük a magunk számára. Az önreflexiók megfogalmazásához elengedhetetlen önmagunk és egymás tiszteletének légköre. Aki bibliodráma-játékra szánja el magát, az tesz egy lépést az Anselm Grün-i értelemben vett gondos és figyelmes élet felé, hisz kapcsolatba kerül önmagával, a teremtéssel, Istennel és a többi emberrel. A játékteret ad a vágyott szabadság és egység élményének megízlelésére, felszabadulttá és rendezetté tesz. Jó íze segít hordozni a szerepekben megélt érintődések fájdalmát, segít elfogadtatni sebzettségünket, ezáltal eszközéül válhat a gyógyulásnak. Kreativitás nélkül nincs bibliodráma, vezető és játékos egyaránt az erre való képességéből merít, ugyanakkor a játék élménye vissza is hat a kreativitásra, egyre nagyobb térben engedi megnyilvánulni. Maga a játék közös teremtés, vezető és játékosok együtt hozzák létre a bennük lévő, szabadon áramló teremtő energia által. A bibliodrámát áthatja az elevenség, megéled a régi történet, és az, aki játssza, szintén. Teremtő energia járja át a játékosokat, miközben intenzíven megélik önmagukat. Ezáltal közelebb kerülnek legmélyebb vágyaikhoz, még úgy is, ha akkor és ott nem mindig tudják pontosan megfogalmazni őket, de öntudatlanul is ezekből a mély vágyakból formálódnak a szerepek. A bibliodráma életet fakasztó út, alkalmas eszköz arra, hogy megelevenítsen, hogy intenzívebben élhessük meg önmagunkat, hogy támogasson virágba borulásunk forrásai keresése közben. Végül, de nem utolsósorban Istenhez vezető út, aki maga az élet teljessége.

Forrás: Embertárs folyóirat, 2014:2, 108-110.o. (részlet)

Az írást a Kiadó szíves engedélyével közöljük.

A teljes cikk itt olvasható:

https://jezsuitakiado.hu/wp-content/uploads/2020/03/02_lacko_klara_2014-2_et.pdf

Hivatkozások

(1) A. Grün – A. Seuferling: Egységben a teremtett világgal, Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2007, 5.

(2) Uo. 6.

(3) Uo.11–12.

(4) Nyáry P.: A bibliodráma keletkezése, in Nyáry P. – Sarkady K. (szerk.): Bibliodráma, Harmat, Budapest, 2008, 15.

(5) A. Grün – A. Seuferling: Egységben a teremtett világgal, i. m. 40.

(6) Uo. 28.

(7) Uo.