Gyermekként még mindannyian lelkes felfedezők vagyunk, akik mindent tudni szeretnénk. Ez a tudásszomj általában csökken iskolás korban, amikor a tanulás kötelességgé válik. Az életkor előrehaladtával számos tényező befolyásolja, hogyan alakul tovább a tanuláshoz való viszonyunk, ilyen például a bennünket körülvevő családi, társadalmi közeg, az iskolai tapasztalatok, de az átélt életesemények, az életkörülmények, a választott életpálya is. Vajon megőrizhető, feléleszthető-e a tanulás iránti lelkesedés? Mit jelent a gyakorlatban: tanulni élethosszig? Ferenczi Andreát kérdeztük.

 

  • Kedves Andrea, az Ön által alapított szervezet feladata a női karrierfejlesztés. Ennek egyik fontos eleme a tanulás, képzés, amelynek Ön lelkes apostola. Megosztaná velünk, mit jelent az Ön Számára a tanulás?

 

  • Számomra a tanulás, önképzés, önfejlesztés, a folyamatosan változó világ megismerése, és abban önmagam megismerése és vezetése, tudatosítása, hogy mi az én dolgom ebben a világban, mit tehetek magamért és másokért, hogy jobb legyen a közvetlen környezetemnek, és a tágabbnak, és természetesen a hazámnak.

 

Ebben a folyamatban meghatározó élményem volt, amikor 1990 után amerikai és nyugateurópai női szervezetekkel kerültem kapcsolatba, konferenciákon és tréningeken vehettem részt. Ezért határoztam el 2003-ban, mielőtt beléptünk az EU-ba, hogy hozzunk létre egy magyar női szervezetet, amely a nők karrierfejlesztésével, a család és a munka összeegyeztetésével foglalkozik. Természetesen illeszkedni kell az EU és nemzetközi trendekhez, és fel kell használni a nyugatról kapott tudást, de okosan, úgy, hogy a saját értékeinket megbecsüljük és megtartsuk.

Mivel a nők számára a munkához, tanuláshoz való hozzáállás összefüggésben van a biológiai adottságaikkal, jobban függ a női élet szakaszaitól, ezért tartottuk és tartjuk fontosnak, hogy a női életszakaszokról, és a különböző életszakaszokban adódó kihívásokról és változásokról beszéljünk, ismereteket átadjunk, cseréljünk. Egymásnak tudást és ezzel erőt adunk, és nem utolsó sorban egy fórumot teremtettünk, ahol szinte minden érintett célcsoport és döntéshozó bevonásával végezzük a munkánkat.

Ez a civilszervezeti munka számomra, és a különböző projektekben résztvevő tagtársaim számára, a magyar és nemzetközi kapcsolatok folyamatos fejlesztését és egy folyamatos tanulási lehetőséget jelent. Az én életemben a folyamatos tanulás széles tárházát jelenti az értékes emberek és tudásuk megszerzése. Így ismerkedtem meg több mint 10 éve az idősödés, aktív idősödés, idősödő nők helyzete témákkal az ENSZ-ben női esélyegyenlőség területen végzett munkám során. A magam és a körülöttem lévő hasonló gondolkozású és beállítottságú nőkkel, közösen amerikai barátnőinkkel, akiknek a hozzáállása a tudatos életvezetéssel kapcsolatban példamutató, találtuk ki és indítottuk el a „Női karrier korhatár nélkül” programunkat, ami egyben missziónk is.

 

  • Saját tapasztalatai szerint, hogyan járulhat hozzá a tanulás az életminőség javításához?

 

  • A tanulás, azaz a tudás folyamatos megszerzése ad lehetőséget arra, hogy eligazodjunk a gyorsan változó világban, egy jó érzés, mert kevésbé leszünk kiszolgáltatottak. Gondolkodásra „kényszerít”, nő az önbizalmunk, hiszen a saját magunk „pozicionálása” – szinte minden szinten, kezdve a családunkban, de az élet minden területén hasznos.

 

A médiából és más forrásokból érkező híreket nem „elfogyasztjuk”, hanem a már meglévő ismereteink alapján mérlegelünk, és az összefüggéseket és következtetéseket magunk alakítjuk ki. Ez nagyon fontos, hiszen az emberek és idős emberek különösen áldozataivá válnak a médiából zúduló negatív híreknek, álhíreknek, csúsztatásoknak, ami különösen Covid idején az egész társadalom depressziójához vezet. Az idősek különösen sérülékenyek, és a kiszolgáltatottság, hasznosság hiányának az érzése alakulhat ki bennük.

Idősebb korban, a megszerzett tudással és tapasztalatokkal már kevésbé „dőlünk be” a trendeknek, divatoknak, és megvan a saját kialakult véleményünk. De azt hitelesen kell tudni képviselni, ehhez fontos a folyamatos önképzés.

A tanuláshoz, tudás megszerzéséhez akár formális akár informális formában, kell a szorgalom, a kitartás, a tudatosság, ezért sokaknak egyszerűbb az instant, egyszerű, legtöbb esetben manipulatív híreket elfogadni, sőt megbeszélni és terjeszteni, ezzel is egymást „hülyíteni” és a hangulatunkat elrontani.

Ilyen pl. az egyik legtrendibb téma, hogy a fiatalok zöldek, és az idősek rongálták a földet. Ennek semmi értelme és nem is igaz.

A másik, hogy a fiataloknak külön kell költözni, generációk együttélése nem trendi, így azután nincs, aki a gyerekekre és az idősekre vigyázzon. Pedig, ha belegondolunk, a legzöldebb és legolcsóbb megoldás, ha a generációk közel vannak egymáshoz és kölcsönösen segíteni tudják egymást.

Ez természetesen nem mindenütt és nem mindenki számára megoldható, az ismert okok miatt, főleg az elvándorlás, a városokba költözés stb., de mint életformát nem kéne teljesen elvetni. Különösen a Covid alatt sokat tudtak azok a családok segíteni egymásnak, ahol a generációk egymás közelében éltek.

 

  • A családban, társadalomban a nők számos esetben olyan feladatokat látnak el, amelyek mellett nehezen jut idejük önmagukra. Hogyan lehet mégis teret adni az életünkben a tanulásnak?

 

  • A családban és a társadalomban a női feladatokat elsősorban az befolyásolja, hogy a nők kiváltsága a gyermekek világra hozása. Ez maga egy óriási tanulási lehetőség, hiszen egy olyan folyamatot él át a gyermek megszületése előtt és után, amit egy harmonikus párkapcsolatban megoszt a párjával és a közös megváltozott életre együtt készülnek fel.

Az nagyon fontos, hogy az anyaságot a társadalom elismerje és díjazza, de hogy a pár és a család közösen milyen döntést hoz, azt kívülállónak nem szabad kritizálni.

A gyermekes anyák általában jobban be tudják osztani az idejüket, és talán kívülállóknak egy csoda, de sok sokgyermekes anya képzi magát folyamatosan és mellette a munkában is helyt áll. A munkaerő piaci visszacsatolások is erről szólnak.

A „női feladatok” alatt bizonyára azt érted, hogy a gyermekekkel és az idősekkel

ők vannak többet együtt, de a tanulási folyamatban ez nem egy leállást, hanem plusz értéket jelent. Hiszen a gyermekeinktől sokat tanulhatunk, és az idősekkel való időtöltés és beszélgetés is hasznos tanulási lehetőség. Természetesen, a beteg, magatehetetlen idősek ápolását nem tudja ellátni sem férfi, sem nő a családon belül, és nekik minden segítséget meg kell adni. Ez a dolga a társadalomnak, illetve a politikáknak.

  • Hazánkban még kevésbé elterjedt a szervezett keretek között történő képzés, továbbképzés az idősödő korosztály számára, van azonban néhány jó példa. Az idősebb generáció sokszor már nem szívesen ül „vissza” az „iskolapadba”. Vajon miért?

 

  • Az egész világon egyre inkább terjed a nem hagyományos szervezeti keretek között történő képzés. A világ olyan gyorsasággal változik, hogy ma már a fiatalkorban megszerzett alapképzések nagyon gyorsan elavulnak, és egyre inkább szükség van a folyamatos továbbképzésre az adott szakmán belül, valamint a lehetőség, hogy változtassunk a szakmánkon és életünkön.

Ez összefüggésben a technika, azaz az informatikai fejlődésével valósul meg.

A mai idősek nagy része már ismeri ezeket a lehetőségeket, és saját érdeklődése, motiváltsága, életcélja alapján vehet benne részt, és jó esetben hasznosítani is tudja a tudást. Hacsak a saját maga jóérzése és önbizalom erősítése miatt, az is jó, de ha mások érdekében tudja hasznosítani, az még jobb. És erre megvan a lehetőség a családban, a munkában, az önkéntességben, vagy a baráti körben, hiszen a beszélgetések során is beviheti a megtanult ismereteket a témák közé. (Nem pedig csak a betegségeikről és gyógyszerekről beszélgetnek, mint a reklámokban.)

  • Ma is óriási lelkesedéssel, nyitottsággal vesz részt képzéseken. Mi motiválja Önt ebben?

 

  • Engem az motivál, hogy dolgom, küldetésem van ebben az életben, mint minden embernek.

Ami a fiataloktól nem várható el, és az idős emberek kiváltsága, (egyébként rengeteg előnye és kiváltsága van az idős kornak, amikről ritkán esik szó), hogy tudatosan éljük az életünket, mert ha nem is tudjuk meddig, de tudjuk, hogy életünk utolsó szakaszában vagyunk.

Minden adódó jó lehetőséget ki kell használni, és ilyenek például az ingyenes képzések.

Szerencsés esetben, és én egy olyan ember vagyok, aki elégedett az életével,

igyekszem a sok jó dologra visszaemlékezni, ami történt velem, és hálát adni.

Egyben nagyon erős bennem az az érzés, ami biztos másokban is benne van, bárcsak tudnám a tudásomat, tapasztalataimat átadni, és a hibás döntéseimet is mások javítása érdekében felhasználni.

Ahhoz, hogy meghallgassanak, felkészültnek és hitelesnek kell lennem, és a be kell tudnom kapcsolódni a különböző korosztályok számára aktuális témák megbeszélésébe magán és hivatalos szinteken, fórumokon, magyar és nemzetközi szinten is.

Mivel én az idősödés témában egy „learning by doing” folyamat része vagyok, hiszen az idősödést tapasztalom és tanulom együtt, úgy érzem, hogy a főleg fiatalabbaknak szóló képzésekben, amik most már a csoportos tanulásról szólnak, a személyes megélésem és tapasztalataim hasznos gyakorlati értéket jelentenek.

Ezt Ti is elismertétek, amit köszönök.

Most egy nemzetközi e-learning képzésben veszek részt az „Egészséges idősödés évtizede” program keretében, ahol a legmodernem IT technikákat használjuk egy nemzetközi team közös tanulásához, ami bevallom, igazi kihívás.

De egy kíváncsi, a világot már ismerő, de továbbra is nyitott és érdeklődő ember számára óriási élmény, hogy a különböző kontinensekről és szakmai háttérrel rendelkező csoporttagokkal közösen tanulunk. Ennek keretében 12 héten át minden csütörtök este találkozunk a virtuális térben, a tutorunk segítségével elemezzük a tananyagot és megbeszéljük az országainkban szerzett hasonló és különböző tapasztalatokat, egyben betekintést nyerünk egymás életébe is.

A legnagyobb szerencsémnek azt tartom, hogy most vagyok idősödő. Úgy érzem, hogy az aktív idősödést nekem találták ki. Az élet tele van új kihívásokkal és örömökkel mind a munka mind a magánéletem területén, tehát még teljes életet élhetek.
Jóban kell lenni magunkkal és a környezetünkkel.
És akkor talán a végén sem leszünk egyedül.