Az idős hozzátartozó gondozásának felvállalása számos családi kihívást támaszt. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy a gondozási feladatokat hogyan lehet beilleszteni a család életébe. Éva több éve gondozza édesanyját - a családi határokról, a gondozás és család összeegyeztetésének kihívásairól, a gondozói feladat örömeiről beszélgettünk.

 

Milyen gyakorisággal végzi a gondozást?

  • Hetente kétszer segítek édesanyámnak, valójában elsősorban édesapám gondozza. Mégis, az én segítségemre is szükség, igény van. Édesanyám persze ennél többet is szeretne, főleg személyes figyelmet, meghallgatást, de több órás beszélgetésekre  legtöbbször nincs idő…

Családanyaként hogyan tud időt szánni a gondozásra?

  • Hát, nehezen. Nem egyszerű a saját családi élet, és a gondozás összehangolása. Szó volt róla, hogy összeköltöznénk, de ez anyagilag nem megvalósítható, nem tudnánk külön szobát biztosítani. Ezen kívül, nem mindig konfliktusmentes az együttlét.

Megosztaná velünk, mi jelent nehézséget Önnek, gondozóként a családban?

  • Nálunk az a nehéz, hogy a férjem annyira nem támogatja ezt a dolgot.  A gyerekek is nehezen viselik, ha távol vagyok otthonról, különösen, ha hosszabb időre.

Ezek szerint a saját család miatt különösen fontosak a határok, keretek, és a kiszámíthatóság?

  • Igen, bár édesanyám sokkal többet várna, mint amit most tudok adni – hiszen szerinte a lánygyermek feladata a szülők támogatása. Viszont nekem is van egy saját családom, muszáj határokat kitennem, hogy védjem a saját családomat.

Vannak-e megbeszélt határok?

- Nem, ez nem megbeszélt dolog. Próbálom tartani, hogy amikor átmegyek, megbeszéljük, hogy legközelebb mikor találkozunk, és mit tudok vállalni. A határok pedig fontosak, mert otthon is helyt kell állni, a pénzkereset is fontos…

Önt mi segíti a határtartásban?

  • Próbálok egyensúlyt találni, de nagyon nehéz megtalálni a helyes mértéket. Néha adhatnék többet, néha pedig túl sokat adok.

Azt hiszem, határtartás szempontjából is sokat segítenek a támogató kapcsolataim. Az elérhető szolgáltatásokról, a gondozáshoz kötődő nehéz témákról való informálódást is fontosnak érzem, bár ez nálam elsősorban személyes beszélgetésekben működik – jól esik, ha szakemberekkel beszélhetek a nehézségekről, kérdéseimről. Nekem mindenképp szükségem van párbeszédre, ahol magam megtalálhatom a megoldásokat.

Azt hiszem, az is fontos, hogy szükség esetén édesanyám beszélgetni tudjon szakemberrel, próbálom ebben segíteni.

Fontos a tájékozódás, szükség esetén szakmai segítség igénylése, és a folyamatos mérlegelés, a gondozással kapcsolatos rendszeres családi egyeztetés.

  • Igen. A mérlegelés persze nem könnyű, nehéz megtalálni, hogy merre mennyit kell éppen befektetni - nehéz a jó arányokat látni, folyamatosan figyelni, hogy mennyit kell magamból a gyerekeknek, mennyit a férjemnek, mennyit az anyukámnak adni… Jó, ha ebben van kitől tanácsot kérni.

Miből merít erőt a hétköznapokban?

  • Fontos, hogy legyen időm önmagamra. Hiszen van egy „belső” otthonom is, ahová visszavonulhatok – magamban. Itt, a belső csendben, az Istennel való kapcsolat ad erőt. Meg kell találni a formáit, hogy ez az Isten-kapcsolat táplálkozzon. Időt adni annak, amikor csak vele vagyok. Emellett az is fontos, és sokszor hiányzik nagyon, hogy a férjemmel, kettőnknek legyen időnk. Mindenképp szükségünk van időre, amikor tudunk beszélgetni, egymással lenni.

A nehézségek ellenére, mi motiválja a segítésben?

- Valamennyire azt gondolom, hogy a kötelességem is. Kitől várja, ha nem tőlem? Felelősek vagyunk egymásért. A másik, hogy ő elsősorban tőlem akarja megkapni a segítséget.

Nem érzem a gondozást extra tehernek, de mégis igénybe vesz. Viszont azt gondolom, ez olyan dolog, ami az élettel jár. Nekem kell megtalálni a jó hozzáállást, és abban magabiztosságot, és akkor nem annyira megterhelő. El kell fogadnom, és védenem kell a határokat, tudatosítanom kell, mi az, amit tudok adni, és mi az, amit nem – és nem szabad hagynom, hogy az elvárások elbizonytalanítsanak.

Motiváló, jó látni anyukámat és a gyerekeket - hogy örül az unokáinak. Vagy mikor néha beszélgetünk, és látom, hogy valamit megértett. Az a szép öregség, amikor valaki bölcsességben öregszik meg. Ha látom, hogy ez történik, az boldogságot ad.

 

Tróbert Anett