Tegnapi lábnyomukat keresik, csipegetnek éjszakamorzsákat, ébredező tavaszi hangokat. Szárnyuk verdesése az aszfalt porát felzaklatja, az utca kövének békéjét nem.

    Felbúgó autómotorok, közeledő lépések. Ha éjszakájukból csipetnyi sem marad, nem emlékeztet semmi az álmodó főutcára, a kába sikátorokra.
    Lombok mögé bújnak a hajnali madarak, oszlopokra menekülnek. Átadják a világot a halandóknak, akik röptük ívét nem értik.
    Jelre várnak.