„A Központi Statisztikai Hivatal számításai szerint a következő húsz évben egyötödről egynegyedre növekszik a népességen belül a hatvanöt éves és annál idősebb populáció aránya Magyarországon. A társadalmak elöregedése világszintű probléma, és Európa számára is az egyik legjelentősebb kihívás. Ahhoz, hogy ez a társadalom számára ne krízist hozzon, nem pusztán gazdasági szempontból kell felkészülnünk. Az idősödéshez való viszonyulásunkat is át kell gondolnunk, a szemléletformálás, az új attitűdök kialakítása, innovatív megoldási utak keresése égetően fontos. Ezt felismerve vezette be s helyezte fókuszba az Európai Bizottság az Active Ageing fogalmát. 1  Az Active Ageing célja, hogy az idősödő ember a lehetőségekhez mérten minél tovább, minél teljesebb, boldogabb, a  társadalomba integrált életet éljen. 2  E cikkben a teljesség igénye nélkül röviden ismertetjük, mit jelent és miért növekvő jelentőségű az Active Ageing, valamint hogyan lehet integrálni a mentálhigiénés szemléletünkbe. …

MIÉRT FONTOSABB AZ IDŐSÖDÉS TÉMAKÖRE MOST, MINT EDDIG BÁRMIKOR?
A világ fejlettebb régióiban a demográfiai öregedés általános jelenség. A WHO előrejelzése szerint a világban 2045-re a hatvanöt évesnél idősebb korosztály tagjainak száma meg fogja haladni a gyermekekét.  Magyarországon 2019-ben a hatvanöt évesnél idősebbek aránya 19,9% volt, s húsz év múlva 26,6%-ra fog növekedni.  Az elmúlt tizenöt évben az idős népesség eltartottsági rátája, vagyis az időskorú népességnek az aktív (15–64 éves) korú népességhez viszonyított aránya 22,4-ről 28,5-re nőtt. Ez a mutató arról nyújt információt, hogy a munkavállaló korú lakosságnak mekkora terhet jelent az időskorúak eltartása, vagyis száz aktívra hány időskorú jut.  Azonban nemcsak az jelent nagy kihívást, hogy az időskorúak népességen belüli aránya növekszik. Mivel a várható élettartammal nem emelkedik párhuzamosan az egészségben várható élettartam, vélhetően több betegségben eltöltött életévre számíthatunk. Az Eurostat 2016-os adatai szerint Magyarországon a hatvanötödik életévünket betöltve nőként még várhatóan tizennyolc évig, férfiként pedig tizennégy évig élhetünk, azonban ebből a 14–18 évből egészségben mindössze 5,9 évet remélhetünk (mindkét nemnél).  Felmerül a kérdés: „mi lesz” a különbséget adó 8–12 évvel? Vajon hogy tudja majd elhordozni e növekvő terhet a társadalom, illetve az ellátórendszer? Egyedül az (egészségügyi és szociális) ellátórendszerektől nem lehet várni a helyzet megoldását. Ám azt sem könnyű meghatározni, hogy kit nevezünk idősnek. A teoretikusok eltérő szempontok szerint kronológiai, biológiai, pszichológiai, szociológiai életkorokat különböztetnek meg.  Kronológiai értelemben sokféle osztályozás létezik.  A várható élettartam növekedésével és az iskolai végzettség megszerzésének kitolódásával a korhatárok átrajzolódásának lehetünk tanúi, és a korhatárok későbbre tolódásával számolhatunk. A mindennapi életben a nyugdíjkorhatár kitolódásával érzékelhettük ezt a folyamatot. A jövőben azonban nemcsak az várható, hogy idősebb kort érünk meg, hanem az is, hogy a jövőbeni idősek átlagosan egyre magasabb képzettséggel és termelőképességgel, továbbá jobb egészségügyi lehetőségekkel rendelkezhetnek.  Amíg nagyanyáink idejében az ötvenes éveik derekát betöltőket tekintették idősödőknek, addig manapság a nyugdíjkorhatár betöltése utánra tehető ez, vagyis a hatvanöt éveseket vagy annál idősebbeket tekintjük annak, s várhatóan a következő nemzedék már a hetveneseket tekinti majd idősnek.  Vagyis az időskor határa emelkedik, s bár nem emelkedhet folyamatosan és dinamikusan, minőségi változásra számíthatunk, hiszen az orvostudomány és a technika fejlődésének köszönhetően egyre nagyobb lehetőségünk és esélyünk van az aktív és boldogabb öregedésre. Az emberek többsége szívesen élne meg magas életkort, általában az tölti el őket szorongással, hogy életük utolsó szakasza egészségben és életszínvonalban esetleg messze alulmúlja majd az aktív éveket. Hogy ez ne így legyen, az az egész társadalom érdeke.

MI IS AZ ACTIVE AGEING?
A fogalmat az Európai Bizottság és a WHO helyezte fókuszba, mert felismerték, hogy Európa egyik legjelentősebb kihívása lesz az elöregedés.  Robert Havighurstnek a sikeres idősödésről szóló 1961-es írása nyújtotta ehhez az elméleti alapokat.  Az ő véleménye szerint a gerontológiának van válasza a sikeres öregedésre, mely tulajdonképpen állásfoglalás. Azt javasolja, nézzük meg egyéni és társadalmi szinten is, hogy a lehetőségekhez képest mi a maximum, ami lehetséges, s cselekedjünk aszerint egyéni és társadalmi szinten is. Nagyon fontos, hogy az egyénnek, illetve a társadalmi döntéshozásnak és cselekvésnek is megvan a saját felelőssége. A cél a boldog élet és a társadalomba integráltság minél további megvalósulása, minél magasabb szinten. Az első tudatos állásfoglalások nyomán nagyon sok megközelítésmód született arra vonatkozóan, hogy „hogyan is öregedjünk jól”.  Már arról is viták zajlanak, mely fogalom adja vissza legmegfelelőbben a „jó öregedést” (ageing well).  Míg Európában az active ageing (aktív idősödés), addig az Egyesült Államokban inkább a  successful aging (sikeres idősödés) használatos, de találkozhatunk a healthy aging (egészséges idősödés), positive aging (pozitív idősödés), productive aging (termékeny idősödés) és competent aging (kompetens idősödés) fogalmakkal is, melyek nem szinonimái egymásnak.  Az ENSZ megfogalmazásában: „Az aktív idősödés lehetőséget teremt arra, hogy az emberek kiterjesszék saját lehetőségeiket a fizikai, társadalmi, mentális jóllét területein az egész életcikluson keresztül, és arra, hogy részt vehessenek a társadalomban, valamint gondozásban részesüljenek a szükségleteik szerint.”  E felfogás szerint az idősödés nem köthető egy életkorhoz, mely előtt aktívak voltunk, azt átlépve pedig hirtelen inaktívakká válunk, teljesen kiszolgáltatottan. Az öregedésre e szemlélet sokkal inkább folyamatként tekint. Ez felszabadítóan hat az egyénre, hiszen arra is felhívja a figyelmet, hogy nemcsak passzív elszenvedőként lehet jelen lenni az idősödés folyamatában, hanem formáló erőként is. Az aktív idősödés perspektivikus szemléletmódja következtében mentálhigiénés hatású, mert mintegy megerősíti kompetens jelenlétünket a saját életünkben: a mentálhigiénés szemlélettel kompatibilisen a személyes és szakmai kompetenciák fejlesztését, a cselekvési képesség növelését s ezáltal az önállóság elvesztésének csökkentését is célozza. Az időskor nem a lemondások és a tehetetlenség keserű kora, az autonómia lehető legtovább való megőrzésével, a cselekvési motiváció növelésével termékeny időszak maradhat. Az élethosszig tartó tanulás és a kapcsolati dimenzió hangsúlyos volta – például a rendszerszemlélet, a generációk közötti kapcsolatok erősödése és a közös érdekek felismerése szerinti cselekvés – szintén jelen van mind a mentálhigiénés, mind az Active Ageing szemléletben. Az élethosszig tartó tanulás előmozdítására Magyarországon is már több egyetemen vannak kifejezetten ötven év felettieknek meghirdetett képzések.  A generációk közötti kapcsolat erősítésére is láthatunk jó hazai példákat, de számos lehetőség lenne külföldiek adaptációjára is. Ennek egyik legfontosabb pozitív hatása, hogy a  különböző generációk sajátosságaik révén úgy tudnak kapcsolódni egymáshoz, hogy pozitív irányba fejlesztik egymást, például az idősotthon és az óvoda integrálásával, vagy demenssé váló idősek és gimnazisták összekapcsolódásával.
A WHO megállapítása szerint három alappillérre kell támaszkodnunk, ha cselekvési tervekben gondolkodunk. Ezt ajánlja a politikai döntéshozók figyelmébe, amikor a nemzeti időspolitika irányelveit dolgozzák ki: társadalmi részvétel, biztonság és egészség.  A társadalmi részvétel kapcsán arra kell gondolnunk, hogy az emberek minden életszakaszban, így az idősödőben is vehessenek részt a formális és nem formális munka világában, személyes igényeik szerint kapcsolódhassanak be az élethosszig tartó tanulásba, teljes jogúan legyenek jelen a közösségi, családi életben. A második pillér azt jelenti, hogy szociális, pénzügyi és fizikai szempontból is valósuljon meg az idősek biztonsága, csökkenjenek az egyenlőtlenségek. A harmadik pillér: az egészség tekintetében fontos, hogy az idősbarát egészségügyi és szociális ellátások jó minőségűek és elérhetők legyenek. Ugyanígy a környezet is legyen idősödőbarát, hiszen ez lényeges eleme a prevenciónak, például a balesetek (elesések) megelőzése révén. A társadalmi részvétel, a biztonság és az egészség hármasa összecseng a holisztikus mentálhigiénés szemlélettel, mely szerint az egészség testi-lelki-szociális dimenziója kapcsolati és spirituális perspektívában értelmezhető. Ha a lelki egészségről gondolkodunk, egyik dimenziót sem szabad szem elől tévesztenünk. Azt is fontos meglátnunk, hogy az Active Ageing témája nemzeteken átívelő összefogást és párbeszédet indított el, például a tapasztalatok megosztása révén, ami szintén rímel a kultúrák közötti párbeszéd elősegítésének mentálhigiénés szándékára. Az idősügy terén egyre gyarapszik a jó gyakorlatok gyűjteménye,  amelyben láthatjuk, hogy a fenti irányelvek hogyan valósulhatnak meg a mindennapokban, segítve a különböző nemzetek idősügyi fejlesztéseit. Egy-egy külföldi jó gyakorlat adaptációjára példa a nálunk is meghonosodott Alzheimer Café-mozgalom,  illetve a már magyar intézményben is megtalálható demenciakert.

TÁRSADALMUNK JÖVŐJE ÉS VISZONYUNK AZ IDŐSÖDÉSHEZ
A mentálhigiéné a lelki egészségnek nem pusztán az egyéni, hanem a társadalmi szintű megvalósítására és a társadalom egészséges működésének előmozdítására is törekszik.  Ezért felelősség terhel minket, hogy felhívjuk a figyelmet az idősödés problémakörére, mely egyike nemzetünk azon stratégiai kérdéseinek, amelyeknek az eddigieknél nagyobb súlyt kell kapniuk. A fentiekben láttuk, hogy idősödő népességünk olyan kihívások elé állít minket, amelyek eddig nem ismert társadalmi és gazdasági következményekhez vezethetnek. Felkészületlenül társadalmunk komoly krízisbe fog kerülni, például az idősellátás növekvő igényei mellett az egészségügyi és szociális szféra jelenlegi működésmódja és kapacitása elégtelen lesz a többszörösükre növekvő terhekkel szemben.  A felkészülés nemcsak gazdaságilag, hanem szemléletileg is fontos. A mentálhigiéné egyik fontos területe pedig éppen a megelőzés, a preventív szemléletformálás. Az egészség megőrzése során, így az idősödés folyamatában is meghatározók a genetikai és egyéni jellemzők, azonban a prevenciónak, saját életünk alakításának igen lényeges a szerepe. A pozitív környezeti hatások befolyásolják az egyes gének működését, a „fizikai, hormonális, mentális, pszichés tényezők mind módosíthatják az öröklött tulajdonságok manifesztálódását”.  Sok mindent megtehetünk magunkért, az idősödés minősége tehát nemcsak a „szerencsén” (például a velünk született adottságokon, megváltoztathatatlan körülményeinken) múlik, hanem igen erősen formálja az egyéni és társadalmi hozzáállás is. Az időskor tehát olyasvalami, amire fel lehet és fel kell készülni, aktívan, már középkorúként. Érdemes ezt a készületet úgy elképzelnünk, mint az előtakarékosságot, csak itt nem a bankszámlánkra, hanem az életbankunk idős-zsebébe gyűjtögetünk az egészséges táplálkozással, a fizikai és szellemi aktivitással, a lelki egészségvédelemmel, kapcsolataink valamennyi dimenziójának tudatos ápolásával. A Budapesti Corvinus Egyetem egyik kutatócsoportja idősekkel kapcsolatos magyarországi sztereotípiákat vizsgált.  Már a kutatás apropóján is elgondolkodtató: vajon megengedhető-e egy elöregedő társadalomban, hogy a fogyasztói és médiakultúra az öregséget magányos és szomorú időszakként interpretálja? Arról nem is beszélve, hogy a negatív előítéletek, sztereotípiák néha önbeteljesítő jóslatokká válhatnak. Jó példa erre, hogy az Egyesült Államokban a sztereotípiáknak köszönhetően az öregebbek sokkal inkább számolnak be emlékezetromlásról, akkor is, ha ennek semmilyen biológiai jele sincs, mint például Kínában – ahol a legpozitívabb az idősek megítélése. Vagyis magunk is jobban elhisszük, amit sokszor hallunk.  A kutatás szerint hazánkban negatív és pozitív sztereotípiák egyaránt jelen vannak, de utóbbiak sajnos inkább az inkompetenciával kapcsolatban kerültek elő. Aggodalomra ad okot az is, hogy a fiatalok úgy gondolják az idősekről, hogy azok nincsenek jó véleménnyel róluk. Ez nagyon destruktív dinamikát indíthat el a társadalomban az érzelmi áttételek és viszontáttételek mentén; Pygmalion-effektus következhet be, mintegy önmagát beteljesítő jóslatként.  A feltételezés, hogy a másik miként viszonyul hozzám, mit gondol rólam, befolyásolja rá irányuló cselekedeteimet, függetlenül attól, hogy mi a valóság. A feltételezéseimet pedig nagyban alakítják a neveltetés, az oktatás, a média és az internet inputjai. Ezért is fontos a társadalmi, és nem elég az egyéni szintű cselekvés. Az idősödés folyamatához való pozitív és abban értéket látó hozzáállásával a társadalom nemcsak az idősek világát, hanem a többi korosztály életminőségét és lelki egészségét is szolgálja. Az idősödőbarát  városrendezés vagy közlekedés, például a zebrákhoz felszerelt, az átkeléshez több időt biztosító pluszgomb nemcsak az idősek, hanem a kisgyerekesek, a mozgásukban akadályozott emberek életét is megkönnyíti.  Az idősödést folyamatként felfogó szemlélet nagy hangsúlyt fektet a középéletkorú, legtöbbször szendvicsgenerációk támogatására, amelyet a prevenciós munka fontos részeként definiál. Ugyanis az idősödésre való tudatos készülésnek és a minőségi öregedésnek ebben az időszakban kell megágyaznunk, például az elegendő mozgás jelenlétével, baráti kapcsolataink ápolásával. Tudjuk, hogy a szendvicsgeneráció tagjai dupla súly alatt vannak, hiszen gyermekeik és idősödő, gyakran gondoskodásra szoruló felmenőik is rájuk számítanak, ezért nagyobb figyelemre és támogatásra van szükségük. Ha e nehéz életszakaszból jól jönnek ki, a következő generációnak, amikor a gyermekeik lesznek majd a szendvicsgeneráció tagjai, könnyebb dolguk lesz. Valójában negyvenes éveinkben határozzuk meg, milyenek lesznek gyermekeink negyvenes évei, a mi leendő ápolási igényünk mentén. Gazdasági szempontból sem mind - egy, milyen mértékben fog egy aktív korú ember kiesni a munka világából, mert ápolnia kell például a szüleit, arról nem is beszélve, hogy az ápolási terhek miatt nagy eséllyel indul el az elszigetelődés és a kiégés útján.  Elöregedő társadalmunkban nincs más esélyünk a boldog életre és vihető örökség hátrahagyására unokáink számára, csak ha foglalkozunk az idősödés témájával, perspektivikus, empowerment-szemléletű hozzáállást alakítunk ki magunkban, és az egyik legfontosabbként beépítjük cselekvéseink szempontrendszerébe. Egyfelől folyamatosan alakítanunk kell belső hozzáállásunkat, másfelől cselekvéseinkben, a lakásépítéstől a várostervezésen át, a közlekedés kialakításánál, az oktatási és egészségügyi stratégiánál, az infokommunikációs technológiák alkalmazásánál és még sorolhatnánk, meg kell jelennie az idősödéssel összefüggő szempontoknak. A népesség eltartottsági rátájának alakulását tekintve beláthatjuk, hogy a méltó időskor biztosításában és fenntartásában egyre nagyobb szerepet kell kapnia az egyéni és társadalmi szintű prevenciónak és az innovatív megoldások kidolgozásának.”

Forrás: Asztalos Bernadett – Tróbert Anett Mária (2019): Aktív idősödés és mentálhigiéné. In: Embertárs, 2019/2, 95-101. old.

További cikkek a témában elérhetőek az Embertárs folyóirat 2019/2 számában: https://jezsuitakiado.hu/tipus/embertars/