„Istennek adok hálát, hogy sokáig nem kaptam semmilyen betegséget, igyekeztünk egészségesen élni, komolyan tornáztam mindig. Egyébként sose szaladgáltam minden kis pontocska miatt orvoshoz, fölöslegesen nem adtam ki pénzt, mert azt elküldtem inkább annak, akinek ténylegesen szüksége volt rá. Autót is vezettem még Bandi halála után évekig. Sajnos, a csontritku­lásom olyan gyorsan haladt előre, hogy az autótól is meg kellett válnom, és speciális gyógytornát végezhetek csak. A gyerekek hoztak nekem egy négykerekű kocsit Németországból, amivel ügyesen lehet közlekedni, nagyon praktikus, ezzel szoktam bevásárolni a piacon. Az orvos javasolta a napi sétát, de cél nélkül a kertben sétálgatni, azt butaságnak tartom. Akármilyen apróság, de feladata legyen az embernek, ez minden életszakaszban fontos.

Most viszont a lakáshoz vagy kötve egy baleset miatt. Hogyan viseled ezt a korlátozottságot?

Néhány hónapja estem el a lakásban, és komoly fájdalmaim vannak, de ezek a balesettel együtt járnak, és tudomásul veszem. Isten így is nagyon szeret, mert nem tört el semmim. A leginkább azért vagyok hálás neki, hogy a gondolkodásomat nem vette el, az elmém ép, és ez Isten ajándéka. Az időskorral együtt jár az állandó fájdalom, mondhatni, természetes is, azzal ki kell békülni. Aztán a hallásom is teljesen meggyengült, és nagyon rosszul látok, de olvasás és zenehallgatás nélkül milyen volna az élet? Lassabban, de olvasom az újságokat, Svájcból is jár nekem folyóirat, és van egy komolyzenei rádióadó, ahol a kedvenc operáimat hallgathatom. Bevallom, szenvedélyesen szeretem a rejtvényeket, különösen a sudokut, párhuzamosan magyarul, németül és néha angolul is fejtek rejtvényeket. Jót tesz a gondolkodásnak, bár a sudoku inkább a gyakorlat és a türelem próbája. Vigyáznom is kell erre, mert akár órákat el tudok tölteni vele, sokszor tudatosan teszem félre. Aztán a jó futballmeccseket is szívesen megnézem a tévében. Menni annyit tudok, amennyit lehet, még lépcsőznöm se szabad, aki beszélgetni akar velem, meglátogat, Bandihoz is inkább jöttek az emberek. Sokszor elcsodálkozom, hogy tőlem akar még kérdezni valaki valamit. Máskor meg, mostanság egyre többször, úgy érzem, hogy már fölösleges vagyok itt, és aztán csak jön egy telefon vagy levél, amelyben köszönik, hogy meghallgattam, vagy kérdezik, jöhet­nek-e beszélgetni… Ekkor ismét erőre kapok, és azt gondolom, akármilyen öreg is vagyok, valakinek mégis rám van szüksége, ezért tart Isten még ebben a földi hazában.

Bandi bácsi halála után egyedül maradtál a Gyökössy-kúriában, ahol ma is így laksz, dacára a súlyos balesetednek. Tudom, hogy a családod aggódik is, miért tartasz ki emellett?

Egyszer egy idős asszony is kérdezett erről, akit a gyerekei mindenáron magukhoz akartak venni. Azt mondtam neki is, ha valaki egyedül akar maradni, akkor az úgy jó neki, és amíg vala­milyen módon el tudja látni magát, illetve megoldott az ellátása, legyen egyedül. Ráadásul nem is vagyok egyedül, ha csendben ülök a szobámban, szinte megfoghatóan érzem, hogy mellettem áll valaki, Isten mindig velem tart. Bandi dolgozószobáját is meghagytam úgy, ahogy ő használta, itt beszélgetek veled is, az ő jelenlétét ugyancsak érzem. Aztán amióta egyedül maradtam, talán azóta fejlődtem a legtöbbet, mert Isten egészen idős ko­runkban is tanít, nevel bennünket, és a hitharcainkat akkor sem kerülhetjük meg.

A te küzdelmeidből csak a derűt látom, és a mosolyt, ami a leg­nagyobb fizikai fájdalmadban sem tűnt el az arcodról. Boldog em­bernek tartod magad?

Nem használom ezt a szót – noha minden okom megvan, hogy boldog legyek –, mert én magammal szemben egy szemre­hányásos ember vagyok. Erről azonban nem akarok lemondani, mert ha valami, legyen akármilyen apró dolog is, az életemben nincs megoldva, nem mondhatom, hogy elmúlt, nem tudok megnyugodni, míg le nem rendeztem, ki nem mondtam Isten és ember előtt. És mennyire megéri Istennek bevallani, hogy hibáz­tunk, hányszor megéltem, hogy szinte azonnal jött a segítség! És fejlődünk is általa. Minden este lelki átnézést tartok Isten előtt: kit nem szerettem eléggé, hol hagytam el valamit, miről késtem le, miben voltam lusta, mit nem tettem meg. Milyen jó, hogy mindezt elmondhatom neki! Nagyon sajnálom azokat, akiknek nincs kapcsolata Istennel, vagy úgy tekintenek rá, hogy mindig adjon, adjon. Fölöslegesen nehezítik az életüket, mert így min­dig a másik lesz a hibás mindenben, vagy lelkiismeret-furdalás gyötri majd őket. Látni kell: valakinek vagy van Istene, vagy nincs Istene, mert ezeket a vívódásokat csak Istennel lehet meg­beszélni, egyébként jön az idegösszeomlás, a depresszió. Rám az jellemző, hogy a felelősségre nagyon nagy hangsúlyt fektettem mindig: például ha ígértem valakinek valamit, és nem tartottam be, olyan volt, mintha hazudtam volna, ami otthon, gyerekko­romban is rettenetes véteknek számított. Mi a megoldás? Isten mindig kisegít. Mindennapi kis csodák, amelyekért minden este hálát adok, mert azzal kezdem az imádságom, ami jó, hisz a rossz úgyis észben van, de nem szabad, hogy erősebb legyen, mint a hála és az öröm. Ez a derűsségem oka is, noha az alaptermésze­tem nem egészen ilyen, pedig sokaknak, velem együtt, más volna az élete, ha az a bizonyos felülről jövő derű a sajátjuk lenne, az világítaná be az életüket.

Ez akkor megjelenne az arcukon is, és többen mosolyognának?

Igen, ahhoz ugyanis szeretni kell. Ez a leglényegesebb, hogy ez igaz legyen, őszinte, hiteles szeretet. Ne csak szavakban álljon! Ehhez pedig a miértjeinket kell rendezni, ahogy már mondtam is, magunkkal, embertársainkkal és az Istennel szembeni mi­értjeinket kell letenni, őszintén szembenézni önmagunkkal, és látni az abszolút jó és szerető Istent, aki semmi rosszat nem akar nekünk, hanem annyira szeret, hogy inkább szomorú miattunk. Mindez szabaddá tesz bennünket a szeretetre, ami nélkül sem­mik vagyunk. Boldog keresztény az, aki tudja, hogy Isten maga a Szeretet. És ez a szeretet kiűzi a félelmet, a félelmet a magánytól, a bántalmazástól, a szenvedéstől, a haláltól… Biztosan jelképes értelme van, hogy a svájci tárgyaimból mindent elvittek, oda­lett a nagy kofferem, és többször betörtek a lakásunkba is. Egy darabig bántott, de sose féltem, mert tudom, hogy semmit sem hoztunk be és semmit sem viszünk ki ebből a világból. Bandi mindig azt mondta, ha kellemetlenség ér minket, az arra szolgál, hogy könnyebben szakadjunk el a földi életünktől.

Van valami, amit igazán szeretnél még megtenni vagy megkapni a földi életed során?

Kész szeretnék lenni minden új napon, amit még itt a földön töltök, azt megtenni, amit a pillanat előír, és amihez felülről megkapom az irányítást és az erőt. A legfontosabb számomra ez­után is az marad, hogy a szeretetet, amit naponként Istentől, az Uramtól kapok, továbbadhassam azoknak, akikkel aznap talál­kozom. És várom, hogy a leglényegesebben részesüljek: amikor itt az ideje, ott legyek, ahol az én megváltó Uram van.”

Forrás: Reini: Dr. Gyökössy Endrénével beszélget Sz. Kiss Mária. Harmat Kiadó, Budapest, 2012., 123-127. old.

A könyvből további részleteket idéztünk e havi lélekápolás rovatunkban.

A könyv elérhetősége: www.harmat.hu