Isten ördöge

A férfi egy nemrég alakult cégnek s egyben a nagy vállalkozásnak lett a vezetője. Csodálkozott is, hogy protekció nélkül, pályázat útján megkapta az állást. (Életrajzába becsületesen beírta, hogy rendszeresen jár templomba, és presbiter.)

Éjt nappallá téve feszült neki új munkájának. Felesége – mint mindig –megértette, hogy eleinte kevesebb órát tölthetnek majd együtt és három kisgyermekükkel. Az ötösben töltött idő volt eddig minden szórakozásuk és közös örömük. Ő ebből most kimaradt. A szükségessé vált nagyobb lakás érdekében vállalta az átmenetinek vélt időszakot.

Így telt el vagy másfél év. Ennek vége felé érezte először, hogy a vele egy szobában vagy a közelében dolgozó munkatársai elhallgatnak, ha ő belép. Ha fontos aktákat, bizonylatokat, iratokat ,szerződéseket akart látni, azt vagy nem találják, vagy azt a megismétlődő választ kapja:- Ó, azt már régen elintéztük. Vagy: - Te vagy a legtapasztaltabb gyakorlati szakember, nézz le a gyártó üzemrészbe, hogyan folyik a termelés; tudod, mindig le vagyunk maradva, jó ha valaki a körmükre néz. A papírmunkát úgysem szereted, inkább azt végezzük el helyetted.

Éppen karácsony közeledtére készülődtek otthon, amikor közölték vele: sok az üzem ráfizetése. Konvertibilis valutát hozó exportjuk – amiben reménykedtek – nem sikerült. Meg kell értenie: mint új ember, beleesik a tervezett létszámcsökkentésbe. mint kitűnő szakember, biztosan máshol is el tud helyezkedni, ehhez minden segítséget megadnak, értse meg és ne haragudjék, áthelyezéssel és ahogy akarja, de…

Néhány hét alatt volt cége áradozóan jó ajánlatával és gyülekezete közösségének baráti segítségével valóban talált állást. Lakásától jóval távolabb, kevésbé hangzatos címmel és több fáradsággal járó munkával- nagyjából azonos fizetést kapott. Ám, hogy éppen őt tessékelték ki volt munkahelyéről, bármilyen udvariaskodva is, az önérzetét annyira sértette, hogy depresszió szélére sodródott.

Amikor felesége látta egyre romló lelkiállapotát, azzal vigasztalta:

-          Most hidd el, kedves, amit hiszel, s amit eddig együtt hittünk, hogy „akik az Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál.”

Ingerülten hárította el felesége szavait:

-          Legalább te ne prédikálj, s egyébként is, én nem vagyok Pál apostol, sem a római gyülekezet; annak írta ezt Pál.

Néhány nap múlva olvasta az egyik napilapban, hogy volt munkahelyén, ahonnan kitessékelték, egy névtelen bejelentésre kiszálltak az ellenőrök, és folyamatos sikkasztást, hűtlen pénzkezelést, okirat-hamisítást, vesztegetést, csúszópénzekkel való sorozatos visszaélést állapítottak meg, s úgyszólván minden volt munkatársa ellen eljárást indítottak, azon túl, hogy föl is függesztették őket.

A tárgyalásra tanúként őt is beidézték. Rövid időn belül kiderült, hogy valóban nem tudott semmiről. Amikor a vádlottakkal – volt munkatársaival – szembesítették, azok is csak a vállukat vonogatták. Egyikük affélét motyogott: - Nem bíztunk benne. – A másik: - Nem volt haverunk, később került csak közénk. Olyan más volt. – A főnök pedig azt vallotta, hogy tulajdonképpen azért vették föl, hogy a hiányt és a sok egyebet éppen az ő „zsebébe” rakják, de „valahogy nem jöttek össze a dolgok”.  A bíróságról természetesen minden további nélkül elengedték.

Amikor aznap este feleségének mindent elmondott, az előbb sírdogált egy sort, aztán hálát adott Istennek, majd egy óhéber legendára emlékeztette, amit egyszer lelkészüktől hallottak. Ez pedig arról szólt, hogy az özönvíz előtt, Noé favágó munkásai, akiket a bárka építésére szerződtetett, s akik egyfolytában gúnyolták háta megett a „bolond hajóst”, aki szárazon, a domb tetején bárkát építtet; ám ha ez a bolondériája és megfizeti, rajtuk ne múljék. De lerészegedtek és kábult dühükben az addig kitermelt góér-fa gerendákat, pallókat és deszkákat összevissza vagdalták, fűrészelték és szétszórták a domboldalon, amelyen a bárka épült volna és körültáncolták nagy kurjongatások között.

Amikor Noé ezt megtudta, így kiáltott fel: - Hogy engedhetted ezt, Uram? – majd a helyszínre sietett. Háromszor járta körül a dombot, ahol az összeszabdalt gerendák, deszkák hevertek szanaszét. Amikor harmadszor járta körül, és mindent alaposan szemügyre vett, ragyogó arccal így szólt a kijózanodott és riadt munkásaihoz:

-  Semmi baj, fiaim, pontosan méretre szabtatok mindent.

A férfi meghatódottan nézett feleségére:

-  Úgy látszik Pálnak lett igaza – mondta, rövid tűnődés után hozzátette:  - Most értem először Luther mondását: Még az ördög is – Isten ördöge.

(Gyökössy Endre: Mai példázatok. Szent Gellért Kiadó és Nyomda, Budapest, 84-86. old.)