Dombok hajlatából
Ég felé révedés:
Szürke hamutálból
Sarjad a zöld vetés.

Fehér felhőgyolcsból
A szél foltot szabott:
Rongyba öltözteti
A meztelen Napot.

Szomjas a föld és a lélek,
Messze nagyon a kút,
Vad Kasztília földjén
Befelé vezet az út.

Kókadtan köröznek
Szívünk szélmalmai.
Démonaink hangját
Egyenként hallani:

„Nincs otthon és nincs cél” -
Izzik a kísértés.
Nem maradt más semmink,
Csak a következő lépés.

Szomjas a föld és a lélek,
Hol van már az a kút?
Vad Kasztília földjén
Hozzád vezet az út.

Antonio Machado: Magányok LXXVII, Közmondások és mondókák XXIX
(Baán Izsák fordítása)

Zarándok, íme lábnyomod az ösvény,
csak lábad nyoma, ennyi az egész;
figyelj rám, zarándok, hidd el, nincs is ösvény,
ösvény csakis akkor lesz, ha mész.
Csak ha elindulsz, abból lehet ösvény,
s fürkésző szemed ha majd visszanéz,
láthatja akkor, milyen utat rajzolt
lábad nyoma, melyre vissza sose térsz.
Figyelj rám, zarándok, s hidd el, nincs is ösvény,
csak hajók pásztája, mely mély tengerbe vész.