Keresés

Lelki támogatás

Tanulgassunk egy kis szent derűt!

Tanulgassunk egy kis szent derűt!

Gyökössy Endre, pszichológus és református lelkész figyelme – hatvanéves korán túl – az időskor felé is fordult. Az öregkor örömei és áldásai című kötetéhez írt előszót Gyökössy Endre lánya, Székelyné Gyökössy Dóra, aki édesapjáról felidézi, „mindig azt mondta, hogy ő egy boldog öregember”. Az idősödő lelkész bölcsessége árad a könyv soraiból, és ahogy tőle megszoktuk, érzelmeinkre is ható történetek hitelesítik üzenetét, köztük az, amelyben szól a zsoltárt író öregember Istenéről, „akire rá lehet támaszkodni. Aki vele jár, benne van. Akiből él. Isten konkrét valóság az ő számára. Ez élteti és ez adja ennek a vénembernek a sugárzó, mosolygó derűt.”

Tovább
Lelki támogatás

Megöregedni? Méltósággal?

Megöregedni? Méltósággal?

Emelkedjünk új énünkbe

Homokba dugom a fejem? Hát strucc vagyok én? Úgy tűnik, igen. Mert hatvanegy évesen megpróbálom hárítani érintettségemet a webnővér e havi témájában, amely a (boldog!) időskorral foglalkozik. Úgy teszek, mintha nem tartoznék a szóban forgó generációhoz.

Tovább