A már nem teljesen fiatalok közülünk talán emlékeznek a Bojtorján együttesre. Nos, valamikor a 80-as évek elején írtak egy dalt „Összetartozunk” címmel. Refrénje így szól:…
Ma egy barátommal beszélgettem: „Te, hogy mennyi macera van ezekkel a gyerekekkel…” nyögi a telefonba, az iskolai szünet második hetében. Háta mögött egy hajnali kelés…
„Látni az Istent.” „Szemtől-szembe.” „Arcról-arca.” Közvetlen, akadálytalan kapcsolatban lenni életünk titkával, létünk forrásával. Túllendülni minden akadályon s elérni a dolgok szívébe, világunk középpontjába. Ősi vágya…
Sok éve foglalkozom pszichodrámával, bibliodrámával. Részt is vettem benne, vezetem is. Először csak érdekes volt, a játék öröme magával ragadott. Aztán kapuk nyíltak meg számomra,…
Részlet Földvári Mónika: A liturgikus körtáncok hatásairól c. írásából (megjelent: Embertárs folyóirat, 2013/2) „Tanulj meg táncolni, különben az ég angyalai nem tudnak mit kezdeni…
A fenti Ige Isten házáról, Isten kijelölt helyéről szól. Nehéz fogalom, mert nemcsak az Istent nehéz elképzelni, hanem főleg azt nehéz elgondolnunk, hogy mit jelen…
Részlet Földvári Mónika: A liturgikus körtáncok hatásairól c. írásából (megjelent: Embertárs folyóirat, 2013/2) A liturgikus körtáncok hatása az egyéni és közösségi életre – A…
Részlet Földvári Mónika: A liturgikus körtáncok hatásairól c. írásából (megjelent: Embertárs folyóirat, 2013/2) A liturgikus körtáncok hatása az egyéni és közösségi életre – Spiritualitás,…
Lk 14,1-6 Sokan kerestek és találtak már gyógyulást Jézusnál. Különböző testi-lelki bajokban szenvedők tapasztalhatták meg, hogy a vele való találkozás új lehetőséget, új irányt adott…
„13 1 A Húsvét ünnepe előtt Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, bár szerette övéit, akik a világban voltak,…