„7. Kiengesztelődés Utazásunk nem csupán tér- és időbeli, hanem „személyközi” mozgás is. Életünk konfliktusokkal, válságokkal tarkított út, amelynek során sok sebet kapunk és okozunk. A…
Zsolt 116,10-119 Új év, új időszámítás, új fogadalmak… Az új esztendő tiszta lapját nemegyszer szeretnénk szebben teleírni, mint ahogyan az előzőt sikerült. Jó alkalom ez…
Hogyan győzte le egy kardcsapás nélkül az ellenséget miért lett az egérnek nagy a füle? Kedves jó gyerekek és fölnőttek! Biztosan emlékeztek még a Második…
Párizsi tartózkodásom második napján, egy esős nyári délutánon, pontosan öt órakor csöngettem először az ajtaján. Mint mindig, most is féltem az első találkozás nehézségétől, túl…
Voltam már pár helyen eddigi életemben. Bár főleg Dél-Európát szeretem. Talán mert a hideg, a sötétség, a lucskos szürke idő elől nem csak a természet,…
Mk 5,25-34 Emberségünkből adódóan mindig a nagyobbra, a többre, a nemesebbre törekszünk. Szeretnénk előre haladni, szeretnénk, ha a ma mindig többet adna, mint a tegnap,…
„Ment-e a könyvek által a világ elébb?” – kérdezi Vörösmarty Mihály a Gondolatok a könyvtárban című versében. Hasonló kérdéseket föltehetünk az emberiség más találmányaival kapcsolatban…
A szeretet körei A szeretet sokféle formában nyilvánulhat meg. Ide tartozhat a mások iránti tisztelet, az udvariasság, a figyelmesség és a szolgálatkészség, de még inkább…
A szeretet tökéletes közössége: a Szentháromság Gyakran hallani még keresztény körökben is, hogy az ember legfőbb tulajdonsága, amely megkülönbözteti a többi élőlényektől, hogy értelme és…
A házasság: szentségi szeretetszövetség A keresztény meggyőződés szerint a házasság az emberi szeretetnek az a formája, amelyet nemcsak kísér Isten áldása, hanem amelyben valóban testet…