Jn 20,1-10
Szemünk világa egyik legnagyobb kincsünk, amely a szó szoros értelmében betekintést enged világunk csodálatos rejtelmeibe. Mégis nap mint nap tapasztaljuk, hogy ugyanazok a dolgok különböző szempontból egészen más képet mutatnak, egészen máshogyan látszanak. Sőt, ugyanazokat a dolgokat különböző mélységekben látjuk át – s ehhez már nem elég szemünk világa, hanem egy mélyebb látásra van szükségünk, ami független szemünk egészségétől.
Szent János evangélista az Újszövetség zseniális „látszerésze”. Evangéliumának egyik jellegzetessége, hogy négy különböző szót használ a látás kifejezésére, így minden esetben tudatosítja olvasóiban, ki mit milyen mélységig lát. S rámutat arra is, hogy az igazi látáshoz több kell, mint jó szem. Szépen példázza ezt az a jelenet, amikor húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna és két tanítvány meglátogatják Jézus immár üres sírját.
Jn 20,1 Az első nap szombat után Mária Magdolna jön korán – sötét volt még – a sírbolthoz és észreveszi a sírbolt elől elvett követ. 2 Szalad tehát és jön Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit szeretett Jézus, és mondja nekik: Elvették az Urat a sírboltból, és nem tudom, hová tették őt. 3 Kijött hát Péter és a másik tanítvány, és jöttek a sírbolthoz. 4 Futott mind a kettő együtt; és a másik tanítvány gyorsabban futott Péternél és jött előbb a sírbolthoz, 5 és behajolva észreveszi az ott fekvő lepleket, mindenesetre nem ment be. 6 Megjött aztán Simon Péter is követve őt, és bement a sírboltba, és szemléli az ott fekvő lepleket, 7 és a zsebkendőt, ami volt a feje mellett, nem az ott fekvő leplekkel, hanem külön összegöngyölve egy helyen. 8 Akkor pedig bement a másik tanítvány is, aki előbb érkezett a sírbolthoz, és látott és hitt; 9 még nem értették ugyanis az Írást, hogy neki fel kell támadnia halottaiból. 10 Eljöttek aztán ismét az övéikhez a tanítványok.
Ebben a rövid jelentben három látásmóddal találkozunk, amit a legtöbb fordítás nem is különböztet meg egymástól. Először is Mária Magdolna és a szeretett tanítvány észreveszik az elvett követ, ill. az otthagyott lepleket. János evangélista itt a szemmel való érzékelés igéjét használja. Ez a hétköznapi látás, amivel Mária Magdolna észleli, hogy a kő nem ott van, mint a temetés után. Ugyanígy a tanítvány is csak lepleket lát ott, ahol korábban Jézus holtteste feküdt. Ez a látás leginkább mozgásunkban és rutinos tetteinkben segít bennünket, hogy ki tudjuk kerülni az akadályokat, és megtaláljuk az éppen keresett tárgyakat.
E felszínes látás azonban sokszor nem elég. Gyakran komolyabban kell megfigyelni a látottakat. Ezt teszi Péter: ő már mélyebben szemléli, megvizsgálja a lepleket. Mi, az evangélium olvasói is részesülünk vizsgálódásainak eredményében, hiszen megtudjuk, melyik lepel hol és hogyan maradt ott. Ez az elemző látás vezethet el bennünket oda, hogy értelmezzük a látottakat és megfelelő következtetéseket vonjunk le belőlük. Ezek az értelmezések és következtetések alakítják ki azt a látásmódot, ahogyan a világot látjuk – a Péter látását kifejező szóból származik a magyarban is használatos teória kifejezés.
A szemmel való érzékelés e két szintjét az evangélista még nem tartja elégségesnek ahhoz, hogy a látás szóval illesse. Csupán a másik tanítvány lát valóban: ő is érzékeli a dolgokat – ugyanazokat a lepleket észleli, mégis többet lát: lát s hisz, azaz átlátja a dolgokat, a látottak mögött felismeri a történések valódi lényegét. Ő nemcsak a leplek helyzetét látja, hanem ezen érzékelés segítségével látja, hogy Jézus feltámadt, hogy ő nem maradt a halál hatalmában. S ehhez a látáshoz neki elsősorban nem jó szemre, hanem jó és éber szívre volt szüksége – arra, hogy megértse azokat a mélyebb emberi és isteni összefüggéseket, amelyek mélyebb életünket összefogják. Függetlenül szemünk egészségi állapotától Jézus ezzel a mély látással szeretne megajándékozni bennünket.
Csernai Balázs
Feltöltve: 2015.09.30.
