Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a világ körűlem,…
Esténkint – régi keresztény szokás volt – Számot vetek a lelkiismerettel: Mit tettél ember, mit vétettél ember? És mit nem tettél ember, most felelj? Csordultig…
Tegnap kaptam egy almát Emesétől. Elég jó dolog volt. Az alma is, és az is, hogy kaptam. De amikor bele akartam harapni, rájöttem, hogy ha…
Néha a kezem kezedbe fogod És sétálni viszel. És én olyankor oly boldog vagyok! Mogorva házak ránknevetnek, Tarágú fák bókolva integetnek. Amerre megyünk, minden énekel.…
Mindig Bébiről akartam írni, de sose sikerült. Viszont bármit is írtam le, ő „fogta a kezemet”. Hogy kicsoda is Bébi? Anyám nővére, ki egy gyerekkori…
A földeken néhány komoly paraszt hazafele indul hallgatag. Egymás mellett fekszünk: a folyó meg én, gyenge füvek alusznak a szívem alatt. A folyó csöndes, nagy…
Lélek, én lelkem, hogyha ismernélek! Ha bejárhatnám a határidat! – Neki indulok s olyan szövevényes… a folyamain nincsenek hidak. – Ha ismernélek, s tudnám, mihez…
Sodridnak hurcás, száz emlékét lökd el, Széles mosollyal, csillogóan Ballagj, vén folyó, Ballagj, életem, csöndes hömpölyöddel. Túlszökve harag s bitang hír hinárját Éhkeselyük-lakta hegyekből Ért…
A Nap! a Nap! – Nézd, emeli már nagyságos homlokát s bizseregve dobban meg az öreg hegyek vas-szive… Lármás zivatarok után láthatatlan sipokban ujjong a…
Hol van az a kis ház, hol kevesen járnak? És ahol szeretnek, és csak reám várnak, És csak reám várnak. Merrefelé menjek? Balra-e vagy jobbra?…