„Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű.” (Lk 16,10) Érezted –e valaha szívedben a vágyat, hogy nagy tetteket vigyél végbe? – Gondolom igen.…
„A zsinagógából Jakabbal és Jánossal együtt egyenesen Simon és András házába ment. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Ezt azonnal elmondták Jézusnak. Odament hát hozzá, s kézen fogva…
Alapszabály, ha egy túrán eltévedünk, vagy eltávolodunk a többiektől, akkor térjünk vissza arra a pontra ahol még együtt voltunk, vagy ismert helyen jártunk. Nem könnyű…
(Ter 37-50) A Szentírásban – a hétköznapokhoz hasonlóan – mindig az aktív hősök vannak előtérben, akik éppen valami rendkívülit tesznek; a gyengékkel, betegekkel, idősekkel pedig…
A PSZICHOLÓGUS TANÁCSAI NEM CSAK KARANTÉNRA TAPOLYAI EMŐKE Reményre és kipróbált bölcsességekre mindig szükségünk van, de most, a pandémia által felerősített bizonytalanságban és szociális távolságtartásban…
„Basa Viktor első kötetének kevesebb mint félszáz rövid verse az olvasó számára rést nyit a lélek szerelemből, csendből, gyászból és magányból, hitből és reményből megalkotódó…
Tavasszal mindig arra gondolok, hogy a fűszálak milyen boldogok: újjászületnek, és a bogarak, azok is mindig újra zsonganak, a madárdal is mindig ugyanaz, újjáteremti őket…
A tavaszi sugár aranyburokba fonta A zsenge bokrokat, s a bimbók reszkető Selyemgubóiból zománcos fényü pompa, Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő. A zsongó…
Lágy lilába öltöztek a fűzfák, Fák fölött a béke kékje leng, Enyhe bánat madara repült rám S bennem régi vers zenéje zeng. Messze, mint az…
Öreg vagyok én. Sok, sok ezeréves, Áldás és átok szállt tova felettem. Öreg vagyok én. Már minden időket Átvergődött és átujjongott a lelkem! Aranykor édeni,…