Alapszabály, ha egy túrán eltévedünk, vagy eltávolodunk a többiektől, akkor térjünk vissza arra a pontra ahol még együtt voltunk, vagy ismert helyen jártunk. Nem könnyű…
(Ter 37-50) A Szentírásban – a hétköznapokhoz hasonlóan – mindig az aktív hősök vannak előtérben, akik éppen valami rendkívülit tesznek; a gyengékkel, betegekkel, idősekkel pedig…
A mélységből kiáltok Uram, hozzád, * Istenem, figyelj a szómra! Fordulj felém és hallgass figyelmesen * könyörgésem hangos szavára! Ha a bűneinket, Uram, felrovod,* Uram,…
„amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.” (Róm 15,4) Iz 11,1-10 „1Vessző kél majd Izáj…
A PSZICHOLÓGUS TANÁCSAI NEM CSAK KARANTÉNRA TAPOLYAI EMŐKE Reményre és kipróbált bölcsességekre mindig szükségünk van, de most, a pandémia által felerősített bizonytalanságban és szociális távolságtartásban…
„Basa Viktor első kötetének kevesebb mint félszáz rövid verse az olvasó számára rést nyit a lélek szerelemből, csendből, gyászból és magányból, hitből és reményből megalkotódó…
Lágy lilába öltöztek a fűzfák, Fák fölött a béke kékje leng, Enyhe bánat madara repült rám S bennem régi vers zenéje zeng. Messze, mint az…
Öreg vagyok én. Sok, sok ezeréves, Áldás és átok szállt tova felettem. Öreg vagyok én. Már minden időket Átvergődött és átujjongott a lelkem! Aranykor édeni,…
Csak ámulj és fülelj, éld csöndedet, mélyes mély életem, te; mit akar a tőled, ah, értsd a szelet, mire a nyír remegne. Szól hallgatás hozzád,…
Oly jó ébredni. Álmom messzeszédül, s a tegnapi szobát már láthatom, ha fuldokolva – az álom vizébül – a paplanomra nyújtom a karom. Ez itt…