A testi egészség és a megbocsátás
Vajon valóban javíthatja-e a megbocsátó attitűd testi közérzetünket, csökkentheti-e a szívbetegség kockázatát, a fájdalmat és a nem szükségszerű betegségeket? Egyes kutatók határozottan állítják, hogy igen. Például G. A. Pettitt megbocsátásszemináriumokat tartott komoly orvosi problémákkal küszködő páciensek számára, és azt tapasztalta, hogy nagyon különböző betegségekből és egyéb problémákból gyógyultak meg néhányan közülük. Gyógyulásukat a résztvevők is annak tulajdonították, hogy megbocsátottak azoknak, akik megbántották őket.
Az értelem, a test és a lélek (vagy szellem) sokkal szorosabb kap¬csolatban van egymással, mint feltételezzük. Amikor megbocsátunk valakinek, nemcsak gondolataink változnak meg, hanem testünk is reagál arra, s talán szellemünk is gyógyul. Az alábbiakban leírunk három olyan friss kutatási területet, amelyek mind azt támasztják alá, hogy a megbocsátás ereje gyógyító hatással van az értelemre, a testre és a szellemre egyaránt.
Mindhárom tanulmány keringési rendellenességben szenvedő be¬tegekkel kapcsolatos. Legtöbbjük jól pozícionált, üzletileg sikeres, maximális hatékonyságra törekvő ember volt. Annyira hatékonyak voltak, hogy mindenféle időpocsékolást visszaesésként értékeltek. Mivel úgy érezték, hogy folyamatos versenyben vannak, egyfajta ellenséges magatartás jellemezte őket, bizalmatlanok és neheztelők voltak azokkal szemben, akikkel együtt éltek és dolgoztak. „A” típusú személyiségek voltak: mindegyikük átesett szívinfarktuson.
1972-ben született meg egy komplex és ambiciózus kutatási terv annak meghatározására, hogy vajon mérsékelhető-e az A típusú vi¬selkedésminta olyan férfiak és nők esetében, akik már átestek szív¬infarktuson, és vajon ennek hatására csökken-e az újbóli szívroham valószínűsége. Majdnem 600 embert választottak ki arra, hogy kisebb csoportokban megvitassák a szívinfarktussal kapcsolatos tapaszta¬lataikat, és beszélgessenek a szívet kímélő életmódról, a szabadjára engedett ellenséges érzelmekről, az időbeosztással kapcsolatos szo¬rongásról, illetve az A típusú viselkedésminta egyéb jellemzőinek leküzdéséről. Újabb 270 ember vett részt olyan kiscsoportokban, amelyekben beszélgettek ugyan a szívkoszorúér-betegségről, az A típusú viselkedésmintáról azonban nem esett szó. A csoportok négy és fél évig működtek.
Az orvosok figyelemmel kísérték ezeket a pácienseket, és időről idő¬re megvizsgálták őket, hogy vajon visszatérnek-e az A típusra jellemző vonások és a szívrohamok. A harmadik év végére az első csoportban részt vevő páciensek 7,2 százaléka szenvedett el végzetes vagy nem végzetes szívrohamot, a második csoportban részt vevőknek pedig a 13 százalékánál következett be újabb szívroham. Azok a betegek, akik továbbra is A típusú viselkedést mutattak, nagyobb valószínűséggel kaptak újabb szívinfarktust. Ha mérséklődött az A típusú viselkedés¬mintára jellemző ellenségeskedés, időtudatosság és türelmetlenség, akkor a visszatérő szívroham kockázata is csökkent.6
Amellett, hogy az A típusú viselkedésminta gyengülése csökken¬tette a visszatérő szívrohamok számát, vajon milyen új viselkedésmin¬tákat sajátítottak el a résztvevők, amelyek szintén hozzájárulhattak az újabb szívinfarktus elkerüléséhez? Az egyik kutató, Berton Kaplan igen intenzíven vizsgálta az A típusú viselkedésmintát, és megfigyelte, hogy a résztvevők megtanultak önmaguk (nem pedig mások) elvárá¬sainak megfelelően viselkedni, megtanultak kapcsolatokat kialakítani és megbecsülni, valamint megtanulták, hogyan éljenek filozofikus értelemben bölcsebb életet, és megtanultak megbocsátani.
Redford Williams, a Duke Egyetem orvosa szintén évek óta tanul¬mányozza az A típusú viselkedésmintát. Több, a témával foglalkozó kutatóhoz hasonlóan Williams is úgy véli, meg kell találnunk a harag és az ellenséges érzelmek csökkentésének különböző módszereit, amelyek révén elkerülhetők az A típusú viselkedésminta káros, potenciálisan végzetes hatásai. Valószínűleg inkább a harag és az ellenséges érzel¬mek hozhatók összefüggésbe a keringési rendellenességgel, mint az időhiány és a türelmetlenség. Williams szerint ezek enyhítésének egyik módja a megbocsátás.8
Három lépést is javasol, amelyek segíthetnek abban, hogy könnyeb¬ben tudjunk megbocsátani.
1. Fel kell ismernünk, hogy a harag nem segít megváltoztatni vagy semmissé tenni az ellenünk elkövetett igazságtalanságokat.
2. Vezessünk be egy „új szabályt”: határozzuk el, hogy megbo¬csátjuk az igazságtalanságokat, hogy ezzel enyhítsük a haragot és az ellenséges érzelmeket, valamint biztosítsuk a továbblépést. Kezdjük a viszonylag kisebb sérelmekkel!
3. Ismételjük meg ezt az eljárást, és bocsássuk meg a fájdalmasabb igazságtalanságokat is!
Williams szerint a megbocsátásnak ezzel a gyakorlásával mérsé¬kelhető az A típusú viselkedésmintára olyannyira jellemző kontrol¬lálatlan harag és ellenségeskedés. Korrelációs tanulmányok szerint a megbocsátó életstílus alkalmazása csakugyan összefüggésbe hozható a harag csökkenésével.9
Joseph Neumann és David Chi pszichológusok megállapították, hogy azokban az emberekben, akik könnyebben bocsátottak meg az ellenük vétőknek, alacsonyabb szinten volt jelen a harag és az el¬lenséges érzelmek, mint azokban, akik erre nem voltak hajlandóak. Egy ezt követő vizsgálatban Chris Rachal kutató és jómagam (Mike) megállapítottuk, hogy azokra, akik meg tudtak bocsátani (különösen, ha komoly esetről volt szó, például hűtlenségről vagy szülői bántalma¬zásról), alacsonyabb szintű harag volt jellemző. Ezek a tanulmányok arra engednek következtetni, hogy a megbocsátás révén minimálisra csökkenthetjük ellenséges érzelmeinket. Ahogy az A típust vizsgáló kutatások jelzik: a düh és az ellenséges érzelmek enyhülése jóleső pihenőt jelent szívünknek.
Forrás: Michael E. McCullough, Ph.D. – Steven J. Sandage, M.S. – Everett L. Worthington Jr., Ph.D.: MEGBOCSÁTÁS – Hogyan tegyük múlt időbe a múltunkat? Harmat Kiadó, Budapest, 2016. Részlet: 213-216.o.
Feltöltve: 2017.04.23.
