A stresszt kiváltó számtalan különböző ok miatt gyakran igen nehéz szembenézni saját megterhelő helyzetünkkel. A számunkra stresszes helyzetek elemzésében és leírásában segítségünkre lehet a következő kérdéssor:
1. Mik a stresszorok?
2. Melyek az én személyes megküzdési lehetőségeim, amelyek a megterhelő helyzetben rendelkezésemre állnak?
3. Hogyan reagálok a megterhelő helyzetekre?
A fenti kérdések az összefüggések gyors áttekintését teszik lehetővé, és segítenek abban, hogy a személyes reakciókat könnyebben elemezzük, és ezzel eldöntsük, hogy értelemszerűen min kell elsődlegesen változtatni.
A stresszel való hatékony megküzdés tehát először is viselkedésünk elemzését kívánja meg, amelyre azután céltudatosan új cselekvésminták építhetők.
STRESSZOROK
Mik is azok a stresszorok?
Stresszornak nevezzük az összes belső és külső elvárást. A szervezet ezeket az ingereket hatásuk alapján pozitív és negatív stresszorokra osztja. A hasznos, kellemes, kielégítő ingerek pozitív, a kellemetlen, fenyegető vagy megterhelő körülmények pedig negatív stresszorok. Utóbbiak minden további nélkül pozitív ingerek is lehetnek, amelyek azonban hirtelen vagy nagyon intenzíven lépnek fel, s amelyekkel az illető az adott pillanatban nem tud mit kezdeni, vagy legalábbis azt hiszi.
Az elmúlt évek a pszichoszociális stresszorok fokozott erősödését mutatják. Ha valaki naponta szembesül munkahelyi intrikával, bosszúsággal és a rossz hangulattal, vagy állandó békétlenségben él a szomszédjával, az krónikus stressztől szenved.
Ez azt jelenti, hogy ismernünk kell a minket személyesen megterhelő helyzeteket. Csak így lehet céltudatosan és gazdaságosan megküzdeni a stresszel.
Mivel a megítélés erősen függ a személyes tapasztalatoktól, az alkatunktól és az épp rendelkezésünkre álló megküzdési stratégiáktól, ezért a legkülönfélébb megterheléseket élhetjük meg stresszorként.
A stressz egyénfüggő
Az egyén bármely, általa kellemetlennek és/vagy veszélyesnek érzékelt helyzetet stresszforrásként élhet meg. A csalódás, a kudarctól való félelem, a túlterheltség és a bizonytalan helyzetértékelés mind kiváltképp erős stresszornak számít.
Egy menedzser számára talán megterhelő lehet, ha rövid időn belül Koppenhágából Milánóba, majd pedig onnan Párizsba kell utaznia. A titkárnője számára azok a kényszerhazugságok okozhatnak gondot, amelyeket a kollégák és az ügyfelek megnyugtatására kell kitalálnia a főnöke távollétében. Egy művésznek stresszt okozhat a hónap elején fizetendő albérleti díj, egy háziasszonynak a közelgő családi ünnep előkészítése, fia számára pedig a rá váró iskolai dolgozat.
A megfelelő mérték a lényeg
A stressz mértéke függ egyrészt a stresszorok szervezetre gyakorolt hatását meghatározó
gyakoriságtól,
sokféleségtől,
időtartamtól,
és intenzitástól,
másrészt az egyéni megítéléstől, vagyis attól, hogy mi hogyan értékeljük a helyzetet: fenyegetőnek, az erőnket meghaladónak, vagy kezelhetőnek-leküzdhetőnek.
Különösen fontos az értékelés a Lazarus-féle stresszmodellben. Eszerint először szubjektív módon értékeljük az adott helyzetet: Ha pozitívnak vagy semlegesnek látjuk, nem lép fel stresszreakció, míg ha veszélyesnek vagy ártalmasnak éljük meg, létrejön a stresszreakció. A harmadik eset az, amikor kihívásként értelmezünk egy szituációt: ilyenkor a teljesítményt segítő, ún. pozitív stressz lép fel. Ezzel egyidejűleg elkezdjük számba venni a rendelkezésünkre álló személyes megküzdési lehetőségeket (coping) is.
A stressz hasznos is lehet
A stressz egyrészt létfontosságú és elengedhetetlen az ember jóléte számára. Másrészt minden kutató egyetért abban, hogy a stressz rövid- és hosszútávon kedvezőtlen hatással lehet testi és lelki állapotunkra, különösen már eleve meglévő strukturális károk esetén. Mindkét megállapítás igaz.
A stressz segíti a fejlődést, és teljesítményre ösztönöz. Amíg az alkalmazkodási fázisban vagyunk, addig a stressz akár komoly teljesítményekre is sarkallhat minket. Minden testi és szellemi erőfeszítés, minden problémamegoldás igényel bizonyos fokú stresszenergiát. Helytálló a német mondás, miszerint: „Aki sokat pihen, berozsdásodik.” Csúcsteljesítmények is aligha születnének kontrollált stressz nélkül: a versenyre pszichésen ráhangolódó és a sresszreakcióját pontosan kontrolláló atléta a megfelelő pillanatban csúcsteljesítmény elérésére használja a készenlétben lévő energiáit. Ismert színészek állítják, hogy akkor játszanak legjobban, ha van némi lámpalázuk.
A stressz elsősorban pozitív, csak a túlzott mértéke tesz beteggé!
A túlterhelt gyerekek is hasonló problémákkal (iskolai stresszel, stb.) küzdenek. De mekkora is a „megfelelő” stresszdózis? A tudomány erre világos választ ad:
A teljesítmény és a stressz kapcsolata egy fordított U alakú görbével ábrázolható. Az alulteljesítés nyomán kialakuló ún. „teljesítménylyuk” az egyik végpont, amelytől a stressz növekedésével az izgalmi állapot kiaknázása is fokozatosan nő egészen a közepes mértékű stresszen alapuló, optimális teljesítmény eléréséig. A stresszes események további növekedése esetén viszont újra elkezd visszaesni a teljesítmény, egészen addig a pontig, ahol az egyén képtelenné válik a teljesítésre.
Mark Twain találóan írja le a stressz okozta teljesítménykiesés (blackout) állapotát:
„Az agy nagyszerű dolog. A születés pillanatától egészen addig a pillanatig működik, amíg fel nem állsz, hogy beszédet tarts.”
Miből lehet felismerni, hogy hol / melyik fázisban is tart az ember?
Az alulteljesítés jelei:
gyakran rossz a közérzetünk,
unatkozunk, és kevésbé vagyunk motiváltak,
rosszul teljesítünk,
könnyelműségből fakadó hibákat vétünk,
„alacsony fordulatszámon” működünk.
Közepes stressz esetén
jól érezzük magunkat,
élvezzük a munkát és a szabadidőt,
a stresszt kihívásként éljük meg,
tele vagyunk energiával,
jó eredményeket érünk el a munkánkban.
A túlterheltség jelei:
úgy érezzük, hogy túl sok teher nehezedik ránk,
erősödő stresszreakciókat mutatunk,
nincsenek már terveink, és lemondóvá válunk,
egyre romlik a teljesítményünk,
egyre gyakrabban hibázunk,
nő a betegségekre való fogékonyságunk.
– folytatjuk –
Dr. Midling Andrea
Feltöltve: 2016.10.16.
