Tágabb értelemben véve az élelmiszerek minőségéhez tartozik a biztonságosság is, a táplálkozásbiológiai hasznosság és az élvezeti érték mellett.
A burgonyát héjában megfőzzük, majd meghámozzuk és karikákra vágjuk. A paradicsomot és a póréhagymát szintén karikákra vágjuk, és a burgonyával keverjük.
Tágabb értelemben véve az élelmiszerek minőségéhez tartozik a biztonságosság is, a táplálkozásbiológiai hasznosság és az élvezeti érték mellett.
A kókuszzsírból és a lisztből rántást készítünk, majd forró tejjel felengedjük és lassú tűzőn besűrítjük. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük
A zöldséget vékony karikákra vágjuk, a gombát ízlés szerint daraboljuk. A vöröshagymát apróra vágjuk, az olajon átfuttatjuk, majd a zöldségeket is hozzáadjuk.
A húst enyhén kiklopfoljuk, majd kevés kókuszsíron elősütjük. Ezután a fűszerekkel hintjük, és egy tepsibe tesszük, kevés vizet adunk hozzá majd készre sütjük.
A spárgakonzervet nagyjából 200 ml vízzel pépesítjük, fűszerezzük, majd felforraljuk. A tejszínből és lisztből habarást készítünk, és a leveshez adjuk.
A céklát egészben megfőzzük, majd meghámozzuk és félbe vágjuk. Egy sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük. A főtt, aprított csirkemellet
A hússzeletet fűszerezzük, közben a zöldségeket csíkokra szeljük, a húst forró olajon, mindkét oldalán átsütjük. A szeletet ezután kivajazott
Először apróra vágjuk a hagymát, majd a kölessel együtt egy fél vízzel leöntve félpuhára pároljuk. A töltelékhez a darált húst fűszerezzük