A stressz mindennapi életünk része, kiválthatja külső esemény, vagy belső tényező pl. a lelkiismeret, valamint fakadhat látszólag örömteli eseményből is, mint például egy házasság kötés, vagy új munkahely. Stressz forrás általában lehet az életünkben, az életkörülményeinkben, vagy szokásainkban lezajló változás, ami meghaladja a jelenlegi megküzdő-képességeinket. Amikor úgy érezzük, az adott helyzettel nem tudunk megbirkózni, akkor egy akár pozitív eseményt is érezhetünk nehezen megoldható problémának. Az is előfordul, hogy a megjelenő stresszor másfajta megküzdési módot igényelne tőlünk, mint ami rendelkezésünkre áll. A stressz megélésében, és a megküzdési módok alkalmazásában fontos szempont, hogyan értékeljük a kiváltó változást. Kihívásként tekintünk rá, és belevágunk megoldásába, vagy problémának tartjuk, ami meghaladja megoldó-képességünket. Az átélt stressz mértékét meghatározhatja, hogy saját képességeinkről hogyan gondolkodunk, milyen az önértékelésünk, mit tartunk kihívásnak, vagy örömteli eseménynek.
Nehéz helyzetekben különböző mértékben élhetünk át stresszt. Testünk és elménk megfelelő működéséhez egy állandó közepes mértékű „készenléti állapot” ideális, amikor koncentrációs képességünk éles, gondolkodásunk tiszta, problémamegoldó képességünk élénk. Túl alacsony készenléti állapot nem készít fel minket cselekvésre, míg a túlságos mozgósítás éppen blokkolja cselekvő képességünket, gondolkodásunkat. Nem ideális, ha egy helyzet egyáltalán nem érint meg minket, mert akkor nem sarkall a megoldás keresésére. Amikor túl erős a stressz, akkor maga a feszültség testünkre, működésünkre gyakorolt hatása miatt akadályozott a hatékony probléma megoldás. Az utóbbi helyzet kialakulhat elhúzódó, vagy gyakran ismétlődő stresszhelyzetek esetén is. Ilyenkor kedvetlenné válunk, kevésbé vagyunk motiváltak, a mindennapi feladatokat is hanyagoljuk, feszültek vagyunk, nehezebben alszunk el, gyakrabban törnek be negatív gondolatok, amik folyamatosan a probléma körül forognak.
A stresszt nemcsak érzelmileg éljük át, feszültek, dühösek, vagy szomorúak leszünk, hanem a testünk is reagál. Stressz hatására úgynevezett stressz hormon termelődik, ami láncreakciót indít el a hormonrendszerünkben. Ezeknek a hormonoknak (endorfinok) a termelődése segít a testünket felkészíteni (készenléti állapota helyezni), hogy reagáljon a stresszre, megküzdjön vele, vagy elmeneküljön. Ilyenkor nem csak az izmainkba tódul több vér, és nem csak megfeszülnek izmaink, hanem fokozódik a test anyagcseréje, nő a légzésszám, a szívritmus és a vérnyomás is. Eközben lecsökken az emésztés, a bőrünkben összehúzódnak a vérerek (hideg lesz kezünk, lábunk), a csontvelő több fehérvérsejtet termel. A stressz megoldódásával ez a láncreakció leáll, a szervezet visszaáll megszokott működési ritmusába. Ismétlődő stressz helyzeteknél minden alkalommal újra elindul a láncreakció, ami elhúzódó stressz esetén már nem áll le, a szervezetnek nincsen ideje visszarendeződni. Ekkor jelennek meg a stressz testi tünetei is: az állandósult kedvetlenség, motiválatlanság, kimerültség érzése, alvászavar, különböző testi fájdalmak, fej-, derék, vállfájás, emésztésünk felborul, bél-, gyomorfájdalom jelentkezik, több gyomorsav termelődik, könnyebben megbetegszünk, a problémamegoldó gondolkodásunk hatékonyságát veszíti.
A stressz az életünk, mindennapjaink része, teljesen elkerülni, vagy végérvényesen kiiktatni nem lehet. Emiatt fontos, hogy folyamatosan odafigyeljünk saját magunkra, testünk, lelkünk jelzéseire, és szélesítsük feszültségcsökkentő eszköztárunkat. Nem létezik egy csodafegyver a stressz ellen, csak egy kisebb „felszerelt hadsereg”, amiben különböző bevethető hadosztályok vannak.
Stresszhelyzet esetén bennünk egy értékelő folyamat, gondolatmenet fut végig. Első körben eldöntjük, hogy érdemes-e az adott problémával foglalkoznunk, érint-e minket, azonnali beavatkozást igényel-e. Amennyiben a válaszok többsége nem, a problémát elengedjük. Amikor a válaszok többsége igen, a probléma egy következő értékelésen esik át. Kutatjuk, hogy a megoldása milyen beavatkozást igényel részünkről, megtudjuk-e tenni, képesek vagyunk-e rá. Első sorban kapcsolatainkat mozgósítjuk, megbeszéljük másokkal, tanácsot kérünk, majd a saját tulajdonságainkat, képességeinket vesszük számba, amiket a megoldás során hasznosíthatunk. Végül áttekintjük megküzdő eszköztárunkat, hogy a keletkező feszültséget oldjuk. Megküzdési módnak számít minden olyan cselekvés vagy gondolat is, ami a stressz oldására irányul. Ezeket a megoldási módokat két csoportra oszthatjuk.
1. Problémaközpontú megoldási módok: ekkor probléma megoldó gondolkodás indul el, és céltudatosan a megoldás felé indulunk, próbáljuk a stressz forrását megszüntetni.
2. Érzelemközpontú megoldási módok: azon megoldási módok tartoznak ebbe a csoportba, amik a stresszre adott érzelmi reakciót enyhítik. Főleg akkor alkalmazzuk ezeket a megküzdési módokat, amikor a kiváltó helyzeten változtatni nem tudunk.
Egy nehéz helyzettel való megküzdésben a fenti megküzdési módokat váltogatjuk, probléma megoldó megküzdési módok olyan helyzetekben kerülnek előtérbe, ahol a megoldás, a feloldás elérhető. Az érzelemközpontú megküzdési módok, inkább a rajtunk kívülálló okokból kialakult stressz helyzeteknél kerülhetnek előtérbe, amik megoldása nem csak rajtunk múlik.
Winiczai Ágnes
klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta
Feltöltve: 2017.01.31.
