A szépség és az igazság olyan érték, amellyel mindenki úgy egyesülhet, hogy ugyanazzal az igazsággal és szépséggel mások is egyesülhetnek. Ha valaki egy gyönyörű hangverseny egész zenéjét élvezettel hallgatja, ezzel nem akadályozza meg azt, hogy ugyanannak a hangversenynek egészét valaki más is élvezze. Egy tavaszi alkonyat színpompás egét nézheti ezer ember, és valamennyien az egész csodálatos látványt szemlélik. Az almát „eleheti” az egyik ember a másik elől, de a csodálatos naplementét nem „nézheti el” az egyik ember a másik elől. Ezért van az, hogy - amint II. János Pál pápa többször hangoztatta – a szellemi értékek keresése és meglelése összekapcsolja az embereket.

            Áll ez az igazság keresésére és megtalálására vonatkozólag is, bár itt nehezebbek a feltételek. Elég ritka ugyanis, hogy az emberek minden korlátozás nélkül önzetlen vággyal keressék az igazságot. Amint azt a neves kanadai jezsuita bölcselő, Bernard Lonergan mondta, „intellektuális megtérés” kell ahhoz, hogy az emberek ne önzően és korlátozottan, hanem önzetlenül és korlátok nélkül keressék az igazságot. Gyakran megrekedünk az olyan féligazságnál, amely nekünk előnyös és számunkra hasznos. Amikor a másik fél is hasonlóan cselekszik, akkor ezek az emberek az állítólagos igazságokat bunkónak használják, hogy azokkal egymást ütlegeljék. Azt képzelik, hogy ők birtokolják a teljes igazságot. Ezért csak vitatkozni tudnak, dialogizálni nem. A legutóbbi pápák, VI. Páltól kezdve, állandóan hangoztatják a dialógus szükségességét. A dialogizáló ember tudja, hogy ő maga nincs a teljes igazság birtokában, feltételezi, hogy partnere jó szándékú, és igazságkereső ember, és így együtt törekszenek egymástól tanulni és a teljesebb igazsághoz eljutni. Ha ez sikerült, akkor a megtalált igazság szorosan és tartósan összekapcsolja őket. Az ilyen emberekről mondta Szent Ágoston: „Simul fiximus oculos in lumen veritatis” (Együtt szegeztük szemünket az Igazság fényére). Az ilyen emberek nem birtokolják az igazságot, hanem engedik, hogy az Igazság birtokolja őket.

            A szellemi értékek iránt a csodálkozó ember, a kérdező ember, a lelkileg mindig fiatal ember fogékony. Nem képes értékelni a szellemi értékeket, aki beleposhad érzékszerveinek önző élvezetébe. Olyan lesz, mint a szárnyaszegett pacsirta: képtelen repülni, és röptében énekelni.

Forrás: Nemeshegyi Péter S.J.: Pipacsok dalolnak. Teológiai és lelkiségi írások. Korda – Távlatok, Kecskemét-Budapest, 2003, 109-110.o.