– A mozgás egyaránt nagy érték gyereknek és idős korban is. Önnek mit jelent a mozgás?

– Fiatalabb koromban soha nem sportoltam, eltekintve a tornaóráktól. A szüleim nem küldtek külön tornára, de úszni azért megtanítattak. Idős koromra kezdtem rájönni arra, hogy sokkal kevesebb minden fáj, ha mozgok. Ehhez elég akár heti háromszori mozgás, de nekem kettő kötelező: a gyógytorna és a nordic walking. Az előbbit tíz, az utóbbit négy éve művelem. Ha kimarad a rendszeres „sportolás”, akkor rosszul érzem magam, fáj a derekam.

– Egyedül nordic walkingozik?

– Nekem nagyon fontos a társaság. Van egy civil szerveződés, az „50 felett fitten”, amely sokat kirándul. Velük tartok, ha tehetem.

– Ha valaki kövér, a hája követeli az édességet, az egészségtelenül sok evést. Aki minden nap mozog, és kimarad a megszokott aktivitás, úgy érzi, a sejtjei, izmai kielégületlenek, szenved a mozgáshiánytól. Hasonlóan érez?

– Óriási különbség van a teremben végzett torna és a szabadtéri mozgás között. Számomra védett időpont a kedd délután, amikor a szabadban nordic walkingozok. Még az unokák is tiszteletben tartják ezt.  Mind a nyolcan. Igaz, eleinte a család meg volt sértődve, hogy ehhez tartom magamat. Úgy vettem észre, az erdőben való „sétálás” végére nagyon jó kedvem lesz. Még akkor is, ha az odautazáskor fáradt vagyok, elbóbiskolok. Ám ez elszáll az első tíz percben. Beszélgetünk, gyalogolunk intenzíven, aminek a végére kisimulok, kitörlődnek a gondok, minthogyha az agyamat kivasalták volna. Sajnos nyáron két hónap kényszerszünetet kellett tartanom. Régebben sokat fájt a térdem, ám ha ennek ellenére elmentem, a végére már jobban lett.

– Bejáratódott?

– A mozgás jót tett, aminek nyilván megvan az orvosi magyarázata.

– Aktivitása nem csak mozgásban nyilvánul meg, hiszen rendszeresen tanít. A test és a lélek egysége, a fizikai és szellemi aktivitás párhuzamossága mit jelent önnek?

– Angol nyelvtanár vagyok. Amióta nyugdíjba mentem, mindig akad egy-két tanítvány. Főleg nyelvvizsgákra készítem fel a tanítványaimat, általában hetente kétszer másfél órában. Ezzel nem szeretnék fölhagyni, szeretem a korábbi hivatásomat, amely egyben a hobbim is volt. Vagyis ez fontos nekem, a szellemi aktivitásom része, mint ahogy az angol könyvek olvasása, hírek meghallgatása, a filmnézés is az.

– Miért tartja fontosnak a szellemi aktivitás fönntartását?

– Például azért, hogy az unokákkal megmaradjon az egészséges kommunikációm. Az internet vagy az okostelefon dolgában persze nem akarok velük versenyezni. Ha látják, hogy értek néhány dologhoz, érzem, elismerik a nagyit. Ezen túlmenően úgy gondolom, hogy az emberekkel való kapcsolattartásban legyünk naprakészek. És az élet élvezetéhez is elengedhetetlen a szellemi aktivitás fönntartása.

– Fontos az idős embernek, hogy élvezze az életet?

– Nagyon.

– Miért?

– Azzal érdemes felkelni reggel, hogy akármilyen nehéz, mégis gyönyörű ez a nap. A Jóisten majd csak segít. Ha valamit fásultan, rutinszerűen csinálok, akkor annak nincs értelme. Én általában, még ha néha vannak is rossz időszakaim, azt érzem reggel, hogy „hű de jó, milyen szép nap van”. Hálás vagyok érte.

– A Kilátó Ferences Mentálhigiénés és Lelkigondozói Szolgálatban is tevékeny.

– Ide olyan emberek jönnek, akik úgy érzik, valahol elakadtak az életükben, és rendbe szeretnék tenni a dolgokat maguk körül. Most például azzal keresett meg egy hölgy, hogy meghalt a férje, nagyon magányos. Olyan is előfordul, hogy valakit komoly betegség támad meg, ami sokkot okoz. Igyekszem segíteni a megküzdésben, az elfogadásban. A segítő beszélgetés a kliensektől függően sokfelé ágazó, nagyon izgalmas feladat lehet. E mellet egy társammal vezetek egy bibliodráma csoportot.

– A Kilátóban segít a klienseknek abban, hogy megküzdjenek a maguk elakadásaival. Hogyan segít a szellemi és testi aktivitása önmaga nehézségeiben?

– Kapaszkodót jelentenek. Velem és a családomban is előfordul komoly probléma, amit talán csak az idő oldhat meg, de bennem az már automatizmussá vált, ha összekapom magam, elmegyek gyalogolni, utána másképpen látom a világot. Átkereteződnek a gondok. Ha valamire eltérő szemszögből nézek, nem pedig a korábbi szomorúsággal, akkor tovább tudok lépni. A szellemi frissen tartáshoz hozzá tartozik, hogy az unokák folyamatos kihívást jelentenek: három fiú kamaszkorú. Az általános iskolásokkal és az egy éves kisfiúval nincs gondom. Ám a nagyfiúk sok gondolkodni valót adnak. Komoly feladat velük úgy foglalkozni bizonyos tantárgyakból, hogy hasznukra legyek, miközben nem „utálnak meg” nagyon. Például egyikük úgy lépett be az ajtón, hogy „Nagyi, angolból semmi nincs feladva, egyébként is mindent otthon hagytam!”.

– Vagyis önkorlátozásra kényszeríti magát a családon belüli oktatásban, és a türelmét próbára teszik?

– Igen. De nemcsak pedagógiai „önkorlátozásra” van szükségem, hanem szűkülnek a kreativitás lehetőségei is. Ám ha választanom kell a családon belüli „szakmai sikerélmény” és a jó kapcsolat között, akkor nekem sokkal fontosabb, hogy szeressenek az unokáim. Nem fogok túlmenni azon a határon, amely veszélyezteti a kapcsolatunkat. Az angol jegy feltornázása ezt nem éri meg.

– Ha az aktivitásra koncentrálva választania kellene egy célkitűzést, mi lenne az?

– Erről a kérdésről az jut eszembe, hogy van egy tanyánk egy eldugott kis zsákfaluban, Zalában. Nagyon szeretjük. Ott nyaraltatjuk a gyerekeket nyáron. Ez mindenkinek nagyon jó: unokának, szülőnek, nagyszülőnek. A telek óriási, rengeteg munkát ad, mostanában megyünk kaszálni, és a férjem sem fiatal. Szeretném, ha minél tovább tudnánk a tanyánkat fenntartani úgy, hogy ne rokkanjunk bele. Ez aktuális feladat, mert például a diószedéstől megfájdul a derekam. Egyébként az unokák jobban szeretik a diót enni, mint összeszedni… Vagyis a célkitűzésem az, hogy minél tovább élvezzük a tanya csendjét, és amikor ott vannak a gyerekek, élvezzük a nyüzsgésüket is!

Moldoványi Tibor