Az öregedés, mint kiemelt életforma

Lehetetlenkedő lehetőségeink után bátrabban figyeljünk az öregedés órájára, amelynek nincs mutatója -  de van Mestere, Aki a Gazdája is.

Engedtessék el, hogy biztató-bátorításul felsoroljam a gerontológusok által ilyenkor emlegetett vénségükig termékeny és alkotó nagy személyiségeket. Még azt mondhatná valaki – ezek kivételek vagy Isten kiválasztott emberei voltak. Lehet. Ám a legújabb geriátriai és gerontológiai , orvosi és elméleti kutatások nem a vénségükig alkotó szellemóriásokat, művészeket vizsgálták csupán. Így az utóbbi néhány évtizedben igen sok rögzült előítélet és summás megállapítás megdőlt, amely eddig az öregedő korosztályt többé-kevésbé „leírta”.

Az öregedő ember nem produktív

Manapság a tudatosan és gondosan ápolt, tevékeny idősek számára vannak tudományok és szellemi területek, mint pl. a botanika, teológia, politológia, pszichológia, szociológia s még sorolhatnám, amelyekben a több évtizedes tapasztalat hallatlan hasznos és művelőik teljesítménye sokáig növekedhet még. Az elvont gondolkodásban (ha nem hajszolják az idős embereket), a logikában, bölcseletben, művészetben a legmagasabb teljesítményeket 45-80 év között érik el. A szellemi erők, a tartalék pszichikus energiák igen késő korig mozgósíthatóak és bevethetők, ha az öregedők nem kényszerülnek sok stresszel járó mennyiségi teljesítményre, hanem elég idő áll rendelkezésükre – így viszont minőségi teljesítményt nyújthatnak. Sok tekintetben érvényes ez a jókedvvel végzett s nem erőltetett testi munkára is.

Az öregedő ember nem tanul nehezebben, vagy rosszabbul a fiatalnál – csak másként. Intelligenciavizsgálatok bizonyítják, hogy az idős emberek – ha elég időt hagynak nekik – a tanulandó anyag, vagy művelet áttekintéséhez, átgondolásához és annak átismétléséhez: igen befogadóképesek, tanulékonyak.

Az igehirdetőknek, akik arról panaszkodnak, hogy többnyire „csak” (!?) idősek járnak a templomba – jobban számot kellene vetniük ezzel a ténnyel. Egy istentiszteleten ezek a „csak”-nak degradált emberek 40-50 perc alatt sok nehéz és tömény igazságot nem tudnak befogadni. Fárasztja, elbizonytalanítja, sőt ingerültté teszi őket. 15-20 perc múlva figyelmük – a lélek védekezési mechanizmusa folytán – kikapcsol s így bármilyen paradoxul hangozzék is: minél többet kapnak – annál kevesebbet visznek el. (Más a helyzet az ifjúsági gyülekezetekben.)

Az öregedők „már nem munkaképesek”

Úgy tűnik, egyre több öregedő társadalom arra készül, hogy ezen a vonalon is rehabilitálja az időseket. (Hazánk lakosságának hovatovább már egynegyede nyugdíjas!)

A munkaerő s főként a képzett szakember hiány is erre készteti a különböző társadalmakat. Erik Martin, genfi professzor a Lausannei Gerontológiai Társaság elnöke szerint a nyugdíjkorhatárt személyre szabottan kellene meghatározni. – Az élet kontinuitás – mondja –, nem lehet egyik napról a másikra teljes életformát változtatni. Ez orvosi és pszichológiai képtelenség. Tudománytalan tévedés. Gazdaságilag pedig ember-, energia-, és szellemi pazarlás.

Theodore Bovet, az azóta elhunyt neves zürichi pszichiáter szerint az idősebbek, sőt az idősek alkalmasabbak sokféle munkára, mint a fiatalok. Pontosságuk, precizitásra való törekvésük felülmúlja amazokét. Ez az igénybevétel „fitt” állpotban tartja őket, ami pszichoszociális segítség számukra – ez viszont visszahat a társadalomra. Újrafoglalkoztatottságuk sok milliárddal növeli a nemzeti jövedelmet.

Munkaszociológusok állítják, hogy az idősebb munkavállalók közel 20%-kal kevesebb munkanapot mulasztanak és kevesebb selejtet termelnek, mint a fiatalok, s még a munka közben történő baleseti arányszámuk is jobb.

Magyarországon kevés olyan – többé-kevésbé egészséges – nyugdíjas van, aki valahol, valamit ne dolgozna. Nemcsak a nyugdíjkiegészítés ösztönzi erre, hanem tudatosan, vagy tudat alatt érzi, hogy testi-lelki-szellemi síkon egyaránt szüksége van rá. Ez így igaz. Ráadásul a dolgozók társadalmába integrálódva ezek a dolgozó nyugdíjasok nem kizárólag saját közérzetüket, hanem – szűkebb és tágabb környezetük szellemi és anyagi nívóját is emelik.

Így remélhető, hogy ha lassan is, de a régi előítéletek az öregedőkkel és öregekkel szemben eltűnnek; az új generáció velük türelmesebb és megértőbb lesz. Számukra fejezem be ezt az esszét H. Heine versével:

A hajad oly fekete

a ruhád oly fehér:

az ifjúság ígérete

az élettel felér.

Ó, csal az ember élete!

ki tudja mi nem ér?

Ruhád is lesz még fekete,

hajad is lesz fehér.”