Istenem, Istenem, áraszd meg a vizet,
Hadd vigyen el engem apám udvarára,
Apám udvarára, anyám hajlékába,
Hadd legyek mégegyszer, ha csak egy órára,
Kisgyerek, a régi, pirosalma képű,
Aki visszanevet a ránevetőre,

Emberre, csikóra, lepkére, kavicsra,
Meg túl a sövényen a sötét erdőre,
Ahol elkezdődik vége a világnak.
Kutyát, ha morog rá, birkózni cibálja,
Anyja ha kiszidja, megköveti szépen.
Mesében, álomban, nagy nekiszánásban
Kilencfejű sárkány mindakilenc fejét
Tőből lecsapintja,

Istenem, Istenem, áraszd meg a vizet,
Hadd vigyen el engem apám udvarára,
Kigondoló székbe, dologasztal mellé,
Hadd legyek mégegyszer régi, derék férfi,
Szerszám-kalapáló, penna-élesítő,
Szóra szót mondani, vallani, dallani
Emberek elébe embermódra álló.
Szíve közepéből szakadott igéjét
Tátongó emberek százan szomjúhozzák,
Százan szomjúhozzák, ezren visszhangozzák,
A szívükbe írják, párnájukba sírják.
Az is aki hallja, az is aki mondja,
Emberebb lesz tőle.

Istenem, Istenem, áraszd meg a vizet,
Hadd vigyen el engem apám udvarára,
Apám, öregapám pipázó padjára,
Hadd lesem el tőlük, lesz-e belőlem is
Zuhatag szakállú erős öregember,
Éjszaka virrasztó, nappal nem beszélő.
Emberre ha ránéz, rajta keresztüllát,
Az égre ha felnéz, azon is általlát,
De sem embert immár, sem a levegőég
Csillagai nyáját nem áhítja nézni:
Csak befelé néz már, maga mélységébe,
Maga mélységében mindent megtalál már,
Amit Isten megmért földi halandónak.

Istenem, Istenem, áraszd meg a vizet,
Hadd vigyen el engem.