Pali bácsi 82 éves, Magdi néni kicsit idősebb – de mindig is őt nézték fiatalabbnak, ahogy meséli. Mindketten bíróként dolgoztak Budapesten. Bár saját gyermekük nem született, a testvérek gyermekei mindig is szülőként, az ő gyermekeik pedig nagyszülőként tekintettek rájuk, és ez így van mind a mai napig. Büszkén mutatják a családi fotókat, sorra mesélik a kedves emlékeket a gyerekek kiskori csínytevéseiről és mostani sikereikről, eredményeikről.

Pali bácsi kezdi a beszélgetést, rögtön a bemutatkozás kapcsán említi:

  • Nagyon örülök ennek a kornak, mert soha nem gondoltam ilyen hosszú életre, a szüleink életkorából indultunk ki, ami 60, maximum 70. De már hol vagyunk mi attól!
  • Nem is számítottak akkor arra, hogy egyszer majd ezen gondolkodni kell, hogy milyen is lesz az élet 82 évesen.
  • Bizony, bizony. És nincs is negatív lecsapódás, ami óta itt vagyunk.
  • Tehát tulajdonképp úgy érzik, hogy az ideköltözésnek főként előnyei vannak, alig éltek meg nehézségeket ennek kapcsán.
  • Pontosan. Inkább az a feszültség múlt el, ami korábban negatív irányban hatott. Főként az egészségi állapotért való aggodalom, meg a teendők, intéznivalók, melyekben itt sokkal több segítséget kapunk.

Magdi néni folytatja a mesélést:

  • 3 éve mentem át egy csípőműtéten, azóta két mankóval járok. Igaz, hogy már amiatt ugyan tudnék menni meg szaladni, de én gerincbetegséggel születtem, a korral ez a fájdalom fokozódik, szóródik. A rehabokat én 60 éve járom, évente kétszer, és ez egy évre úgy elég, kihat.
  • Mindig segíti szinten tartani az állapotát.
  • Igen. Ennélfogva általában Pali vásárolt be, ő érintkezett a külvilággal, ezek a terhek, feszültségek rá nehezedtek. Pali egy roppant akkurátus valaki, végigjárja az egész piacot, hogy megkeresse melyik a legszebb gyümölcs, neki ez jóval több időt, energiát kíván.
  • (Pali bácsi): De már olyan pogácsát rendeltem, hogy az én rendelésemre készítették elő. Annyira ismertek, tudták, hogy ezt fogom kérni. Hála Istennek még ma is állom a sarat. És ez itt a lényeg.
  • És ezt hogy csinálta, Pali bácsi?
  • Ezt nem én csináltam. Ezt kaptam az égiektől. Ez annyira biztos, hogy így van: gyermekkorom óta egymás után, amikor volt probléma az egészségemmel, a megoldások nem tőlem származtak, mindent kaptam. Például volt tüdőembóliám, nem is vettem észre…
  • Néha azért szédült – veti közbe Magdi néni. –  Ilyenkor leült a piacon, magához tért, és hazajött. Nekem nem is mondta. Egyszer viszont elszédült és fehér volt, na akkor mentőt akartam hívni. Pali hallani se akart róla. A veszprémi húgom férje orvos, őt hívtam fel, hogy beszélje rá Palit. Ő beszélte rá, mondta neki, hogy fogalma sincs, hogy ez mi, de ha infarktus, akkor élet-halál kérdés, hogy időben kapjon segítséget. Ekkor feküdt be a kórházba, kiderült, hogy tüdőembóliája van. Amikor meghallottam, azt hittem, hogy ott ájulok el. Mindkét tüdeje érintett volt. Amikor a sógoromnak elküldtem a zárójelentést, azt mondta, hogy „mami, fogalmam sincs, hogy van életben Pali. Mások belehalnak a felébe is”. De hát van egy énekünk, ami úgy szól, hogy már az anyaméhben is volt gondod ránk. Valóban gondviselésszerűnek éltük meg ezt is, és sok más hasonló történetet is, ami végül jól alakult.

Több hasonló történetet mesélnek, ahogy sorban derültek ki egészségügyi problémák, és sikerült ezeket időben észrevenni, és amennyire lehet, kezelni. Pali bácsi summásan így kommentálja az eseményeket:

  • Kézben vagyok tartva. A Nagy Kézben is, meg jó kezekben is.

Beszélgetésünk az otthonba költözésre terelődik. Az egészségügyi problémák miatt érthető, hogy itt nagyobb biztonságban érzik magukat. De érdeklődéssel kérdeztem, hogyan is jutottak erre a döntésre, milyen volt az ide vezető út?

  • Különös – vallja Pali bácsi –, az első néhány idelátogatáskor rossz érzésem volt. Magamban az mondogattam, hogy „nem jövök ide, nem jövök ide…”. Láttam a folyosókat, és ahogy a folyosókról ajtók nyílnak. Mint egy börtön – gondoltam.
  • De hát a szállodában is a folyosóról nyílnak az ajtók! – teszi hozzá Magdi néni.
  • Aztán volt még egy-két látogatás, aztán bejelentettem, hogy igen, én eljövök ide – meséli Pali bácsi. És akkor megtörtént az a lépés, hogy 3 napon belül már itt voltam! Ez szinte egy csoda volt, hiszen legtöbbször két-három évet kell várni egy ilyen helyre. De pont adódott egy lehetőség, ami minden szempontból megfelelő: két személyes, megfelelő tájolású.
  • Valóban gyönyörű még a kilátás is.
  • Az ellátás is nagyon jó, úgyhogy nincs probléma olyan, amit ne lehetne megoldani. Meg lehet beszélni.

Magdi néni folytatja:

  •  A második kerületben laktunk, és volt egy lakás, amit édesanyám után örököltünk. Egy darabig megtartottuk, hogy amikor jöttek a gyerekek, legyen hol lenniük, egy idő után aztán már fölöslegessé vált. Gondolkodtunk, hogy mihez kezdjünk. Eladtuk, be is akartuk fektetni az árát. Akkorra nekünk már laktak itt (az otthonban) ismerőseink. Azelőtt nem jutott az eszembe ilyen. Először pont ide jöttünk körülnézni, mert itt laktak az ismerőseink, az enyémek. A húgom gyerekei támogattak minket, segítettek a papírok kitöltésében. A húgom addigra már nem élt, meghalt ő 74 évesen. A férje is egy idősotthonba költözött, ott Veszprémben, és rajta is azt láttuk, hogy nagyon szeret ott élni. Szerette, hogy nem kell főzni, mosni, takarítani, és járhatja a világot, amíg még ereje van.
  • Sok helyen körülnéztünk, mielőtt döntöttünk – meséli Pali bácsi. Kiderült, hogy nagyon nagy a szóródás. Én el sem akartam hinni, hogy ilyen létezik. Ennyire különbözhet, hogy milyen áron milyen szolgáltatást nyújt egy-egy otthon. Érdemes körbenézni. Kiderült, hogy az egyházi és az állami fenntartású intézmények is nagyon különböznek. Rátaláltunk erre, és azt éreztük mindketten, hogy itt nekünk jó lesz. De nem csak számunkra, meggyőződésem, hogy itt másoknak is jó lenne. Mert a lényeg a lélek, lelkület, és itt megvan az, amit kerestünk.
  • Nekem még amíg a lakásunkban kinn éltünk nagyon hiányzott az élő igehirdetés, a közösség. A lábam miatt nem nagyon tudtam már menni. Csak alacsonypadlós villamossal tudtam közlekedni (de az sajnos nem mindenhova jár, a templomba sem jutottam vele el), vagy taxival. Azért sok pénz egy idő után mindig taxival menni. Ide meg helybe jött minden, itt van körülöttem a közösség, annyira felszabadító, hogy ez így van!
  • Most az itteni kocsik visznek el, ahova kell, – teszi hozzá Pali bácsi, - nem nekünk kell taxit hívni! Például most a János kórházba kell mennem egy kontrollra, megszervezik, jön a kocsi. Először nem is mertünk élni vele, aztán rábeszéltek, hogy azért van, hívjuk bátran.
  • Mióta is tetszenek itt lakni?
  • Tavaly júniusban költöztünk ide. Először a megrendeléssel kezdtük, az asztalossal ide készíttettünk bútorokat, ami ide illik. De addig is valamin aludni kell: minden megoldódott, gondviselésszerűen. Először az asztalos hozott le a nyaralójából egy kanapét, nekünk adta használatra. Aztán a pasaréti diakónus barátnőm jött el segíteni költöztetni, és közben újságolta, hogy az anyósa meghalt, sok bútor maradt utána, ami úgyis csak a lomtalanítás áldozata lenne, ezeket nekünk felajánlotta. Így minden megoldódott, addig is, míg saját bútorokat csináltattunk. Minden úgy elrendeződött, mintha meg lenne szervezve – meséli Pali bácsi.
  • Mostanra minden gyönyörű lett – nézek körbe.
  • (Pali bácsi): Igen, mostanra befejeződött a kialakítása, minden van, ami kell, de csak, ami kell. Nem több annál.
  • (Magdi néni): Sokan kérdezik, hogy otthon érzem –e magam. Hát első éjjel, amikor felébredtem reggel, már azt éreztem, hogy otthon vagyok. Hogy ne éreztem volna, amikor úgy elő volt készítve az utunk, mintha az Isten lábnyomába lépnék. Mintha Ő intézte volna el. Hogyne érezném magam a helyemen, ha egyszer Ő vezetett ide, Ő mindenkinek a legjobbat akarja. Pali egy kicsit lassabban szokta meg. Neki furcsa volt, hogy az a sok feladat egyszer csak leállt, amit korábban neki kellett intézni.
  • Bizony – teszi hozzá Pali bácsi –, pocakosabb is lettem egy kicsit, úgyhogy a nadrágom ki is kellett engedni!
  • Pali bácsinak sokat változott az élete, ahogy ide került, sok teher le is ment, de egy űr is maradt utána.
  • Igen, de ez az űr nem olyan. Most nagyon jókat tudok aludni. Azelőtt nem tudtam jót aludni. Most jóval többet alszom, és nyugodtan.
  • Nem kell izgulni, aggódni. Nyugodtabb.
  • Amit meg szeret, azt ugyanúgy megteheti – teszi hozzá Magdi néni –, ugyanúgy felszáll a buszra és elmegy a Fény utcai piacra.
  • Igen. Sokáig azt hitték, hogy magam vagyok, azért nem a feleségem jár a piacra. Aztán egyszer meglátták, amikor eljött velem. Ő leült, mert nem tud sokat menni, én meg vittem oda neki a kóstolókat a különböző gyümölcsökből, hogy melyik a jobb szerinte. Akkor szólt az eladónő, hogy ó, a felesége! Rácsodálkoztak.  Szóval minden kialakult, minden olyan normális módon alakult ki, hogy az már nem is csak rajtunk múlt. Hinni, bízni kell benne.
  • Pali bácsi kicsit nehezebben döntött, nehezebben szokta meg, mégis csak nehéz átültetni egy 81 éves fát, feladat a gyökéreresztés!
  • Igen, de valahogy nem éltem meg úgy. Még rá is jövök új dolgokra, például nem is gondoltam, hogy tudok még sakkozni. De valahogy visszajött a gyerekkori tudás. A körülmények produkálnak meglepetéseket.
  • Mi az, amivel annyira elégedettek itt? Mert ha jól értem, végül is nagyon megtalálták a helyüket, jó döntésnek tartják, hogy ide költöztek.
  • Örülök, hogy nem olyan nagy a lakásunk, mint amilyen otthon volt, így még közelebb vagyunk fizikailag is egymáshoz – mondja Magdi néni. Két szoba, mindig megtaláljuk egymást, többet beszélünk. Itt kilép az ember a lakásból, akkor rögtön másokkal is találkozhat, körbeveszik, csicseregnek, kinyílt még Pali is. Amikor kérdezik, hogy lemegyünk –e az ebédlőbe: hogyne mennénk le, amikor akkora társasági élet folyik! Én meg nevetős voltam, vagyok. Ha épp elutazunk, hiányolják is az itteniek…
  • Nekünk sokkal könnyebb volt, mint másnak, mert Magdikának olyan ismeretségei voltak, hogy ide csak be kellett lépni.
  • Nem kellett kialakítani a kapcsolatokat ide érkezve, mert azok már rég megvoltak. Majdnem már hazajöttek.
  • Pontosan – mondja Pali bácsi. – Jól érzem magam itt.
  • Nagyon kedvesek itt, akiket alkalmaznak, végtelen kedvesek, készségesek. A szolgáltatásoknak is örülünk, a főzésnek, mosásnak, takarításnak, szállításnak.
  • Vannak különböző napok, például a görögdinnye nap, vagy a fagylalt nap. Olyankor ki lehet ülni közösen a kertbe fagylaltozni, megszervezik, szeretem ezeket is. A műsorokat, kulturális programokat is szeretjük. Több nem is kell, mert azért a magánélet is fontos. Jönnek sokan látogatóba is hozzánk, de még alkudozás is megy, mert nem tudunk mindenkit egyszerre fogadni. Szívesen jönnek ide, azt tapasztalom. Szóval jó volt az indítás is, meg a folytatás is, helyünkön vagyunk. A kapcsolatot nagyon alá kell húzni. Ha az nincs, akkor megette a fene az egészet. A társaság nagyon fontos.
  • Nem jó az embernek egyedül lenni, de párosan sem, fontos, hogy kik vannak körülöttünk. Emiatt is szeretünk itt lenni. Kitágult az élet, még jobban, úgy érezzük.
  • Köszönöm szépen, hogy megosztották ezeket a tapasztalatokat velem, és az olvasókkal! A Jóisten áldja meg az életüket!
  • Köszönjük a beszélgetést, mi is minden jót kívánunk önnek is, és az olvasóknak is!

 

Jáki Zsuzsanna