Várnai Zseni : Fáradt a szívem
Fáradt a szívem, és halkan ver nagyon,
Csak jó úgy hosszan ülni a napon,
Nézni a fákat, és nézni az eget,
A messziról kéklõ nagy hegyeket,
És lesni a fájó csöndet itt belül,
Amint a könnyhúrokon hegedül.
Hallgatni: ver-e még dalt a szívem,
Meghalt talán, vagy alszik, pihen?
Vagy, mint a hernyót gubózza selyem,
Hogy föltámadjon szárnnyal ékesen?
Tud-e még sírni, könnye van-e még?
Sikoltni tud-e, ha kínok-kínja ég,
Tud-e lázongni, mint vulkános hegyek,
Ha zúg fölötte vészes förgeteg?
S altatónótát, zengõt, édeset,
Dalol-e majd, ha elterül az est,
S a kisfiú álommesére vár,
Mely aranykertbõl aranyszárnyon száll,
Át a nagy, fénylõ mesetengeren,
A fáradt, csöndes szívemet lesem.
Feltöltve: 2014.01.19.
