Jókedvet adj, és semmi mást, Uram! A többivel megbirkózom magam. Akkor a többi nem is érdekel, szerencse, balsors, kudarc vagy siker. Hadd mosolyogjak gondon és…
Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a világ körűlem,…
Esténkint – régi keresztény szokás volt – Számot vetek a lelkiismerettel: Mit tettél ember, mit vétettél ember? És mit nem tettél ember, most felelj? Csordultig…
Visegrádi fénykép, Imre Gyurinak Körül feketecsipkés rom-falak… Sziklába markol még a gyökerük. A Duna ballag a várhegy alatt S a nap a málló kövek közé…
Az alábbi linken Cakó Ferenc homokanimációját láthatjuk, melyet Antonio Vivaldi Négy évszak című művének tavasz tétele ihletett. A zene hallgatása közben nemcsak a dallamok idézik…
Esők után, melyek borúba vonták A házakat és lelkeket, Ha nap derül nyugatnak horizontján, Oly csodálatosak a fellegek: Aranyban égnek és bíborban égnek S az…
Minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy rossznak lenni sokkal mulatságosabb, mint jónak lenni. Folyton jónak lenni iszonyúan unalmas és amellett fárasztó is. Ha…
éjeken át rosszat álmodom mindig fáradtan ébredek a gyógyszerek enyhítik fájdalmam megremegek ha telefon szól ha kérdeznek lassan felelek s már én is bántok ha…
Ha felvillansz, tündöklő fény, Átlobbansz a reggeleken, A harangszó méltóságán, Bearanyozod a létet, És aztán eltűnsz hirtelen A hívatlan alkonyatból. Nem ismerhet, nem tud rólad…