A zöldsalátát csíkokra, a vágott uborkát, sárgarépát, zellert, cukkinit, póréhagymát, héjas retket hagyományos salátaöntetbe forgatva, majd jól lecsurgatva felhalmozzuk a tányéron.
A kiválogatott, megmosott rizst adagonként 2 dl vízben feltesszük főni. Ízesítjük kevés cukorral és reszelt citromhéjjal. Gyenge erősségű főzőfelületen, fedő
A marhahúst befűszerezzük sóval, borssal, rozmaringgal, bedörzsöljük olívaolajjal és pár órát pihentetjük. Kevés zsiradékon pároljuk.
Az összetépkedett salátaleveleket banánnal, főtt, szeletelt vágott zellerrel, almával spárgadarabokkal és vinaigrette mártással összekeverjük, majd tányérral tálaljuk.
A tojássárgáját cukorral, reszelt almával és kivikrémmel vízgőz felett 6-8 percig, a besűrűsödésig mixeljük. Kelyhekbe töltjük és kihűtjük. Tálaláskor tejszínnel díszítjük.
A leforrázott héjától eltávolított paradicsom kalapját levágjuk, és a magját levesszük. Közben elkészítjük a krémet. Az áttört sajtot vajjal, petrezselyemzölddel
Magyarországon – különösen az idős korosztályban – jelentős az alultápláltságban szenvedők száma. Ezt az állapotot csak úgy lehet megelőzni vagy kezelni, ha időben észreveszik.
A candida gombák A Candida elnevezésű sarjadzógombák leggyakoribb faja a széles körben elterjedt Candida albicans. Egészséges ember szervezetében is megtalálható
Elkészítés 1.) Ha friss sóskát használunk, akkor mosás, tisztítás után forrásban lévő sós vízbe tesszük és 3-5 percig benne hagyjuk.
Sokaknak a karácsony körüli készülődés a konyhában nem jelent túl nagy örömöt. Vagy azért, mert félnek az íncsiklandozó ételsokaság keltette „bűnbeeséstől”