„24Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívnak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. 25A többi tanítvány elmondta neki: »Láttuk az Urat!« Ő azonban így…
„A trónon ülő így szólt: »Íme, megújítok mindent!«” (Jel 21,5) Bizonyos szituációkat nem lehet túlélni. Bármekkora erővel is akarjuk távol tartani magunktól a gondolatot, tapasztalati tény:…
„Az ember képtelen szeretet nélkül élni. Magára marad, érthetetlenné válik önmaga számára, értelmét veszíti az élete, ha szeretetet nem kap, szeretetet nem talál, nem vehet…
„Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!” Jn 20,…
Maga Isten lép ki önmagából – értünk. Némi emlékem van a fizikaórákról, ahol arról is tanultunk, hogy kölcsönhatásnak nevezzük, ha például egy test ütközéssel mozgásba…
A szenvedés tehát mindig próbatétel – olykor igen kemény próbatétel – amelynek alá van vetve az egész emberiség. Szent Pál leveleinek lapjairól többször megszólít bennünket a…
1. Az evangélium öröme betölti azok szívét és egész életét, akik találkoznak Jézussal. Akik engedik, hogy üdvözítse őket, azok megszabadulnak a bűntől, a szomorúságtól, a…
Amikor anyaságról, az élet ajándékozásáról van szó, általában nem bibliai személyek jutnak eszünkbe. Bár a Szentírás első lapjain megjelenik Éva, minden élő anyja, s az…
Az első kapcsolatot nem lehet elfelejteni. Talán azért sem, mert nincs hozzá hasonló. Ő az első. És mindig az marad. Viszonyítási pont, ahonnan minden elindul.…
Gyere, játssz velem egyet, és mondj ki mindent, ami akkor jut az eszedbe, amikor azt a szót hallod, hogy pihenés! Én is megtettem! Nyár, feltöltődés,…