A szeretet körei A szeretet sokféle formában nyilvánulhat meg. Ide tartozhat a mások iránti tisztelet, az udvariasság, a figyelmesség és a szolgálatkészség, de még inkább…
A szeretet tökéletes közössége: a Szentháromság Gyakran hallani még keresztény körökben is, hogy az ember legfőbb tulajdonsága, amely megkülönbözteti a többi élőlényektől, hogy értelme és…
A házasság: szentségi szeretetszövetség A keresztény meggyőződés szerint a házasság az emberi szeretetnek az a formája, amelyet nemcsak kísér Isten áldása, hanem amelyben valóban testet…
Mk 4,3-9 Jézus környezete csodálatos lehetett – rengeteg csodát tett, sok embert meggyógyított. Úgy tűnik, mintha nekünk már csak a csodák emléke maradna, hiszen sokkal…
Amikor a Szent Családra gondolunk, gyakran képzeljük el Mária, József és Jézus életét úgy, mint valami idilli, ideális családi létet. Igaz, hogy az ő családjukban…
(Mk 5,25-34) Egyre többet beszélünk, írunk, osztunk meg önmagunkról, amikor azonban valami lényegeset akarunk kifejezni, gyakran cserbenhagynak a szavak. Emberi kapcsolatainkban a beszéden, íráson túl…
Gyermekeink lelki fejlődésének természetes közege a család. Ma mégis sokan úgy vélik, hogy elsősorban a nevelési intézmények hivatottak arra, hogy biztosítsák számukra a lelki és…
A cselekvések és történések körét hajlamosak vagyunk azonosítani kizárólagosan a külső történésekés cselekvések származásával. S ez nem kevés. Ellenkezőleg, milliárd és milliárd. És mégis, aki…
Ha van időm, szívesen sakkozom. Sok mindenre megtanítja az embert ez az ősi társasjáték. A táblán két figurahadsereg néz farkasszemet egymással. Az őket mozgató mindkét…
Ha már késő családterápiás segítséget kérni, ha a család már darabokra hullott: mégis van segítség, van út a belső gyógyulás és a teljesebb élet felé,…