Rilke, majd Rilke nyomán Heidegger mély, és legalábbis újszerű megfogalmazását adták az egyéni halál jelentésének. Mert más „a halál” és más az én „saját halál”-om.…
23. zsoltár 1Dávid zsoltára. Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm, 2zöldellő legelőkön adott nekem helyet, csöndes vizekhez vezetett engem. 3Felüdítette lelkemet, és az igazság…
„Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű.” (Lk 16,10) Érezted –e valaha szívedben a vágyat, hogy nagy tetteket vigyél végbe? – Gondolom igen.…
Érdemes lesz? érdemes volt? Görbe, ami egyenes volt. Hol van erő és szerencse? Mi taszít ki? Ki vezet be? Tőle, hozzá, benne, érte, nála, néki,…
Mit viszünk magunkkal egyik napról a másikra, hétről-hétre, …vagy egyik évről a másikra? Emlékeket, amelyek lehetnek tanulságosak vagy kellemetlenek. Lehetnek szépek, megszépültek, vagy lehangolóak.…
I. Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének, Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek.…
József Attila: Imádság megfáradtaknak Alkotni vagyunk, nem dicsérni. Gyerekeink sem azért vannak, Hogy tiszteljenek bennünket S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk. Hiszünk az erő…
Pilinszky János: Egyenes labirintus Milyen lesz az a visszaröpülés, amiről csak hasonlatok beszélnek, olyanfélék, hogy oltár, szentély, kézfogás, visszatérés, ölelés, fűben, fák alatt megterített asztal,…
Dsida Jenő: Szeretnék Szeretnék: kimenni messze, a víz partjára s a lemenő nappal szembenézve nekidőlni egy fának. Hetenként többször. A fejemet is hátravetve hallgatni a…
A lelki betegségek kezelése is sokféle lehet, hiszen az okok is sokfélék. A gyógyszeres segítség a megváltozott idegrendszeri egyensúlyt próbálja helyreállítani, sokszor ez elengedhetetlen. Ahogy…