Mit viszünk magunkkal egyik napról a másikra, hétről-hétre, …vagy egyik évről a másikra?
Emlékeket, amelyek lehetnek tanulságosak vagy kellemetlenek. Lehetnek szépek, megszépültek, vagy lehangolóak. Lehetnek terhesek, vagy felemelőek.
Az utazás motívuma jelenik meg bennem. Útközben újabb viszonylatban nézhetünk vissza múltunkra. Különféle hely-szemléletek változnak. Kapcsolatok és azok minősége módosul. Mit viszünk magunkkal, és mit hagyunk hátra? Emlékek, tárgyak, emberek, kötődések mérettetnek meg. Vállaljuk-e a megmérettetést? Meg tudjuk-e látni az elrejtett értéket? Ha időben, térben, vagy akár bensőleg távol vagyunk a szeretteinktől, vagy csak nagyon ritkán közel, a lelkünk mégis lehet nagyon hálás.
Lehet bennünk bizalom, vagy félelem, neheztelés vagy szeretet – azért, ami volt, ami lesz, a válasz bármilyen körülmények között lehet: köszönöm.
A végső kérdés: hajlandó vagyok- e kinyitni magam a szeretet számára? Tudok- e szeretni anélkül, hogy szeretetemet bármiféle feltételhez kötném? Meggyőződésem, hogy amikor önzetlenül, a viszonzás igénye nélkül cselekszem, bízhatok abban, hogy a lelkembe, mint akár egy nyitott kofferbe minden belefér, az összes emlék; minden, ami jó és rossz. Csak egy valami szomoríthat el, annak a tudata, ha kimaradt belőle a Szeretet. A szeretet megtisztít, és segít a kiengesztelődés útján. Általa képessé válunk az újrakezdésre.
Amit tehát magunkkal vihetünk a következő napra, hétre, …vagy évre: a kapcsolataink. Ami pedig a kapcsolatok kötőanyagát adja, az a szeretet, a bizalom, az őszinteség, a megbocsátás, meghittség, hogy csak a legfontosabbakat említsem…
Afangide Beáta
A kép címe: Angyal, akit rendeltél nekem
készítette: © Afangide Beáta 2016.
Feltöltve: 2016.12.18.
