Technikai vívmányoktól uralt korunkban az életre is gyakran úgy tekintünk, mint egy „termékre”, amelyet létrehozunk, fenntartunk, szükség esetén egészségügyi intézetekben megjavítunk. Persze nemegyszer fájdalmasan szembesülünk…
Az élet egyetlen – ezért vedd komolyan! Az élet szép – csodáld meg! Az élet boldogság – ízleld! Az élet álom – tedd valósággá! Az…
Megállás egy festmény előtt Akvarell a nappalink falán. Óarany keretben. Néhol kicsit töredezett, kopott. Repedések, lyukak is vannak rajta, hiányzik belőle egy-két kis darab. Mégis…
A barátság záloga az őszinteség Egy barátnak őszintén meg kell mondanunk, mik a hibái; mint ahogy el kell fogadnunk a bírálatot barátunktól, mert így növekedhetünk…
Azt hiszem nem vagyok az a tipikus pozitív gondolkodó. Sőt, a barátaim kifejezett csodálattal jegyzik meg, hogy milyen gyorsan kész vagyok egy frappáns, nem túl…
„…Emlékszem arra a nyári délutánra, amikor ezt hallgattam, tizenhat évesen, kint sütött a nap, és egyszerre csak azt éreztem, hogy sírni kell. És nem azért…
„Amint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és…
Böjte Csaba ferences szerzetes gondolatait idézzük emberségről, hibázásról és felállásról, az egymásért vállalt felelősség kihívásáról és szépségéről. „Nem vagyunk Istenek, nem vagyunk halhatatlanok. Porból teremtett…
Engedjétek hozzám a gyerekeket! Mk 10,13-16 „Nem látod, hogy most…?!” – hallhatják gyakran azok a gyerekek, akik szüleiknek, esetleg tanáraiknak szeretnének mondani vagy mutatni valamit,…
Gyermekeink lelki fejlődésének természetes közege a család. Ma mégis sokan úgy vélik, hogy elsősorban a nevelési intézmények hivatottak arra, hogy biztosítsák számukra a lelki és…