A barátság záloga az őszinteség
Egy barátnak őszintén meg kell mondanunk, mik a hibái; mint ahogy el kell fogadnunk a bírálatot barátunktól, mert így növekedhetünk kölcsönösen az erényben, amely az erényes, az önzetlen, tehát igazi barátság legfontosabb nyeresége; semmivel sem pótolható értéke. Mondhatnám úgy is: ez a barátság pedagógiája. Hozzátenném, hogy aki úgy véli megmenteni barátságát, hogy következetesen elnézi a másik hibáit, hogy a világért sem teszi szóvá őket, az önámító, mert előbb-utóbb mégiscsak kenyértörésre kerül sor. Nem is igazi barát, mert azzal, hogy nem őszinte, megtagadja barátjától a szolgálatot, hogy felismerve hibáját, javíthasson magán, és így növekedhessen az erényben, ami éppenséggel az igazi barátság célja. A különös lábmosási szertartás, melyet csak János ír le, éppen ezt szolgálja. A lábmosás prófétai jel, példabeszéd, sőt, Jézus ,,szeretetének legnagyobb jele” (Jn 13,1). Az evangélista hangsúlyozza, hogy Jézus ebben a pillanatban teljesen tudatában volt istenfiságának, „hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza”, azaz áthidalhatatlannak tűnő különbségek választják el barátaitól, tanítványaitól, és „mégis fölkelt a vacsorától”, azaz jelképesen megszakította egy pár pillanatra a közösséget – képzeljük csak el barátai döbbenetét –, de azért, hogy a közösségnek új minőséget adjon, hogy elmélyítse azt. Ez a lábmosás első jelentése. Valami hiányzott még barátságukból, egy dimenzió, és a tanítványok ezt kapják ajándékba. Péter heves tiltakozása alkalmat adott Jézusnak, hogy megvilágítsa a szertartás hármas jelentését. Először is egészen tisztának kell lenniük. Jézus barátsága makulátlan, tehát barátainak is azzá kell lenniük. De ezt a tökéletes tisztaságot nem nyerhetik el önmaguktól, hanem ajándékba kapták, barátságból. Másodszor, az ajándékot önként el kell fogadnunk, bármennyire is berzenkedünk belsőleg, mint ahogy Péter berzenkedett, különben nem lehetünk közösségben Jézussal. Harmadszor, Jézus Mester és Úr, alapvetően egyenlőtlen, de példát, követendő példát adott, hogy „amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek”. Vagyis a lábmosás éppúgy nem egy egyszeri történelmi esemény, amiről csak megemlékezünk, mint ahogy az Eucharisztia nem az, nem búcsúvacsora, hanem annak előjele, hogy Jézus mindig velünk marad, barátsága örök.
Jézus példát adott arra, hogy a barátság szolgálat. Olyan közösség, mely nem egyszerűen kellemes együttlét, mint a görögöknél, hanem egymás szolgálata. Arra, hogy ne várjuk el, hogy kapjunk, hanem adjunk, mint ahogy Márta adott – teljesen, tisztán –, s mint ahogy Jézus fogja odaadni magát értünk, teljesen, tisztán. „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13.)
Kempis Tamás Krisztus követése című klasszikus lelkiségi könyvében többek között ezeket írja Jézussal való barátságunkról (II., 8, 18-26):
Jó barát nélkül nehezen boldogulsz, és ha Jézus nem lesz mindenfölött barátod, igen szomorú és elhagyatott leszel.
Balgán cselekszel tehát, ha másvalakiben bízol, vagy örvendsz.
Inkább válaszd, hogy az egész világ ellenséged legyen, mint hogy Jézust megbántsd.
Azért minden jó barátod közül egyedül Jézus legyen kiváló, édes barátod. Szeress mindenkit Jézusért, Jézust pedig önmagáért.
Egyedül Jézus Krisztust kell kiváltképpen szeretnünk, aki egyedül jó és hű minden jóakarónk fölött.
Őérette és őbenne kedveld mind barátodat, mind ellenségedet és mindezekért könyörögj hozzá, hogy mindnyájan őt ismerjék, és őt szeressék.
Sohase kívánd, hogy különösen téged dicsérjenek és szeressenek; mert ez egyedül Istent illeti, akihez nincs hasonló.
Azt se kívánd, hogy valaki szívében veled foglalkozzék; te se foglalkozzál szívedben másnak szeretetével; hanem Jézus legyen tebenned és minden jó emberben.
Forrás: Távlatok / 17-18, 1994. http://www.tavlatok.hu/38elottiek/tavlatok17-18.htm
Feltöltve: 2015.02.22.
