A testkultúrát valamennyi fogalom-meghatározás az egyetemes kultúra részének tekinti. Báthori Béla szerint „…a test egészségét, teljesítőképességét, a testi-lelki képességek fejlesztését és versenyszerű összemérését szolgáló tevékenységeket, a tevékenységek űzéséhez szükséges eszközöket” jelenti, „valamint e tevékenységek szellemi tükröződését az egyes tudományokban, kiemelten a testnevelés- és sporttudományban”. Takács Ferenc tágasabb szemléletű megfogalmazásában „az ember egészségügyi és mozgáskultúráját foglalja magában. Tartalmilag jelenti mindazon szellemi és anyagi értékek összességét, melyeket az emberi társadalom a fejlődése folyamatában létrehozott és megőrzött. A testkultúra jelentéstartománya átfogja a társadalomban lezajló aktivitást a fizikai tevékenység segítségével. Az embernek ez a társadalmon belül lezajló aktivitása az egészségének, fizikai állapotának megőrzésére, képességeinek fejlesztésére, teljesítőképességének növelésére [ehhez hozzátehetjük: gyógyítására] történik a testgyakorlás és a sport mint eszközrendszer felhasználásával.”
Hogy a különböző korokban, kultúrákban milyen formákban létezett, és mekkora jelentőséggel bírt a testkultúra, azt a régészeti, antropológiai, néprajzi, történeti, művészettörténeti, filozófiai, pedagógiai stb. kutatások tárják fel.
Könyvtárnyi az irodalma annak, hogy – bár a kezdetekről aligha vannak kézzelfogható bizonyítékaink – a sport, a testkultúra minden bizonnyal egyidős az emberiség történetével. Az őskori, a mezopotámiai, majd különösen az ókori kínai, egyiptomi és görög kultúra régészeti és művészeti emlékei már számot adnak a koronként változó, sportnak nevezhető tevékenységekről. A modern civilizált világ által a sport „bölcsőjének” tekintett ókori olimpiáktól a mai kor változatos testedzési és versengési formáiig már részletes ismeretekkel
rendelkezünk.
Némiképp leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a keresztény középkorban az ókori testkultúrát az Isten és az egyház szolgálatában álló lovag eszményképének jegyében fogant harci-fizikai felkészülés előtérbe kerülése váltotta fel.
A reneszánsz és a humanizmus ismét átértékelte a testkultúra szerepét, egyre nagyobb teret engedve a mozgásos játékoknak és a gyermekek fizikai állóképessége fejlesztésének.
Az újkor modern sportjának megteremtésében az angolok jártak az élen. John Locke „gentleman-testkultúrája” az élet minden területén győztesen helytálló gentlemant állította ideálul, majd egyre inkább az anyagi haszonnal, az egészség megőrzésével és a szórakozással párosuló sporttevékenységek felé fordult az érdeklődés, amelyekben a fair play, a becsületes/tiszta játék követelménye érvényesült.
Keresztény testszemlélet
A köztudatban élő hamis elgondolás szerint a kereszténység testről alkotott képe mindmáig megcsontosodott hajdani szemléletet őrzi, holott a katolikus egyház a testet értékként tekintve azt tanítja: „Az ember teste részesedik »Isten képmásának « méltóságában; pontosan azért emberi test, mert szellemi lélek élteti, és az emberi személy mint egész arra van rendelve, hogy Krisztus testében a Szentlélek temploma legyen. Az ember, aki a test és lélek tekintetében egy, testi mivoltánál fogva magába gyűjti az anyagvilág elemeit úgy, hogy általa elérjék céljukat és fölemeljék hangjukat a Teremtő szabad dicséretére. Az embernek tehát nem szabad lenéznie a testi életet, épp ellenkezőleg, testét mint Istentől teremtett és az utolsó napon föltámadó valóságot jónak és tiszteletre méltónak kell tartania” (KEK 364¬* – kiemelés tőlem).
Forrás: Molnár Renáta: A „Mesteredző”, aki értünk gyalogolt. Jézusi gyaloglás/Gyaloglás Jézussal. In: Molnár Renáta – Hofher József SJ: A mozgás lelkisége — Nordic walking és szemlélődő ima. Jezsuita Kiadó, Budapest, 2016. 27-29.
*A Katolikus Egyház Katekizmusa
Feltöltve: 2016.12.31.
