Az eredeti kérdésre visszatérve: mi segítheti a gyászolót? A gyászmunkát sajnos nem lehet kikerülni. Sokan nem élik át a gyász fájdalmát, nehéz kérdéseit, inkább belemenekülnek például a munkába, vagy gyorsan egy másik kapcsolatba, stb. Sokszor aztán évek múlva, amikor egy csöndesebb időszak következik, vagy akár egy újabb kisebb veszteség éri az embert, váratlanul rosszabbra fordul állapota – olyankor jön meg a böjtje az addig elfojtott érzéseknek. Az segíti a gyászolót tehát, ami segíti szembenézni az érzéseivel, gondolataival, kérdéseivel. Általában ez azzal is jár, hogy az ember újra átgondolja, milyen is volt a kapcsolata azzal a személlyel, akit elvesztett. A gyász viharosabb, nehezebb szokott lenni akkor, ha ez a kapcsolat (a gyászolt és a gyászoló közt) ellentmondásos, feszült volt. Az ilyen kapcsolatot nehezebb lezárni, mint a kiegyensúlyozott, békés kapcsolatot; hiszen nem csak arról van szó, mennyire hiányzik a másik, hanem, hogy mennyi elrendezetlen üggyel kell szembenézni. Akármilyen is volt a kapcsolat, több minden segíthet a feldolgozásban. Van, aki naplót ír az érzéseiről, van, aki felidézi és meséli az emlékeket. Persze jobb, ha nem egy személyre zúdítja rá, hátha sok lesz a másiknak, hanem mindenkinek egy kicsit mesél. Van, aki a sírástól könnyebbül meg, például, miután megnézett pár régi fényképet. Sokszor beválik, ha van egy kitüntetett idő, amit arra szán a gyászoló, hogy az emlékeivel, érzéseivel foglalkozzon. Ilyen idő lehet például a temetőlátogatás. De ugyanígy otthon is kijelölhető egy hely, idő, amikor legalább egy fénykép előtt lehet emlékezni. Az az előnye az ilyen tudatos emlékezésnek, hogy a nap többi része kicsit tehermentesül, könnyebbé válik. Hiszen az érzések, emlékek úgyis jönnek, de nem mindegy hogy folyamatosan ez kavarog az emberben, vagy néha erősebben előjöhetnek (amikor van is mód / idő rá velük foglalkozni), máskor pedig kicsit csendesednek. Szintén segítség lehet, ha valakit az elmaradt búcsúzkodás bánt, ha tesz egy gesztust, ami ha nem is valóságosan, de lélekben enyhítheti ezt a hiányt. Ilyen gesztus lehet egy levél, amit az elhunytra gondolva ír – van, aki még „fel is adta” a természet segítségével (a nagyi kedvenc virágágyásába ásta, így előbb utóbb a levélből a virágok számára tápanyag lehetett, ami mégiscsak olyan dolog, ami a nagyinak biztosan tetszett volna). Ha a bűntudat a nagyon fájó elem, talán el lehet gondolkodni, hogyan is lehetne jóvátenni a dolgokat. Ez is csak szimbolikusan sikerülhet persze, hiszen a valós kapcsolatot már nem lehet rendezni, de valaki más felé tovább lehet adni azt a jót, amit az elhunytnak szántunk volna, ha még lett volna rá lehetőség … Az élet nagy egészében mégis legalább valamennyire helyreáll a rend, ha valahova pluszt adhatunk, ami máshonnan hiányzik.
Jáki Zsuzsanna
Feltöltve: 2014.11.09.