Jézus és a betegek
Mk 3,1-6
Jézus földi élete folyamán rengeteg embernek adta vissza az egészségét, s az azóta eltelt kétezer esztendőben is sokan tapasztalták meg gyógyító erejét. Ennek ellenére még többen vannak azok, akik minden ima ellenére sem gyógyulnak meg. Hol van ilyenkor Jézus? Mit jelent az ő gyógyítása? Hogyan találkozhatunk vele betegségünk, gyengeségünk közepette? Erre mutat rá Szent Márk evangélista, amikor bemutatja Jézus és egy névtelen beteg ember találkozását.
Mk 3,1 És újra bement a zsinagógába. És volt ott egy ember, akinek el volt száradva a keze. 2 És lesték őt, vajon szombaton meggyógyítja-e őt, hogy vádolhassák őt. 3 És mondja a száraz kezű embernek: „Kelj fel középre!” 4 És mondja nekik: „Lehet szombaton jót tenni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy elveszíteni?” Ők pedig hallgattak. 5 És haraggal rájuk nézve elszomorodva szívük keménységén mondja az embernek: „Nyújtsd ki a kezed!” És kinyújtotta, és helyrejött a keze. 6 És azonnal kimenve a farizeusok a Heródes-pártiakkal határozatot hoztak ellene, hogyan pusztítsák el.
A betegről nem tudunk meg semmit. Nem tudjuk, férfi-e vagy nő, idős-e vagy fiatal, hisz-e Jézusban vagy sem. Egy emberről van szó, olyan emberről, mint bármelyikünk: amikor megtapasztaljuk a betegséget, a gyengeséget, úgy érezzük, peremre szorulunk. S Jézus éppen a peremre szorulót állítja a középpontba. Őt, akit a többiek megvetnek, akit a többiek esetleg sajnálnak vagy lenéznek. Mennyire más Jézus figyelmessége és ellenségei megfigyelése! Jézus mindig gyengeségeinkkel együtt állít bennünket figyelme, jósága és kegyelme középpontjába. S amikor az ember meg tud nyílni Isten előtt, amikor be tudja fogadni azt a helyet, amelyre Jézus állítja őt, akkor találja meg a gyógyulás forrását. S e forrásból mindig meríthet. Mert erre a forrásra szomjazik lelke, s amikor merít belőle, nemegyszer teste is gyógyul.
Egészen más ez, mint amikor az ember önmagát képzeli a világ közepének. Az önmagát világ közepére és világ közepének képzelő ember végső soron mindig magányos, ezért próbál másokat különböző eszközökkel arra kényszeríteni, hogy kiszolgálják őt, hogy kénye-kedve szerint keressék tetszését, mégsem találja meg a nyugvópontot. Jézus ezzel szemben kihív bennünket magunkra erőltetett szerepeinkből, magányunkból, s megajándékoz figyelmes tekintetével.
A történet vége mégis a pusztulás: ellenségei ugyanis elhatározzák Jézus vesztét. E pusztulás gyökere a legnagyobb betegség, amiből Jézus is aligha tud meggyógyítani: a keményszívűség. Mert a kemény szív csak önmagára tekint, s keresi a maga érdekeit, a maga pozícióit – mindent uralni akar. A kemény szív nem veszi észre, hogy az igazi uralkodás nem problémák, helyzetek és emberek legyőzésében, hanem éppen az odaadott életben áll. Abban, ahogyan Jézus állítja középre az embert. Amikor észrevesszük, hogy Jézus középre állított bennünket, akkor lágyul meg szívünk keménysége, s gyógyul meg szívünkből kiindulva az életünk.
Csernai Balázs
Feltöltve: 2016.02.14.
