Gyulasi Györgyi: Megvívom harcomat
Ma csatába indulok, megkezdem hát harcom,
saját testemmel vívok most tusát,
tudatom a félelemtől ordít, mi lesz ha…
Emlékek százai futnak most előttem,
összetört lelkem fénytükreit
apró darabonként szedegetem hát össze.
Gyermekeimet, férjemet ha nézem, a képeken
arcukkal betelni most nem tudok,
és fognám, szorítanám kezüket mindig és örökké,
érezzék hogy velük vagyok, mi összetartozunk.
Nehéz harc lesz, kínokkal teli, már nem sírok,
magamért, értetek küzdök,
ti legdrágább kincsei életemnek.
Fájnak még a bántóan kimondott szavak,
az elvesztegetett idő, minek nyoma sem maradt,
a szó, amit nem mondtam ki százszor,
az ölelés, mit nem adtam meg párszor,
az idő, ami mindig csak szaladt, minden másra,
csak rátok nem maradt.
Erős leszek én, kitartó és bátor,
a csatát megnyerni én fogom… hosszú lesz az út,
még a végét sem látom…
de a sötét felhők mögül, ha szivárvány ragyog fel az égen,
tudjátok akkor, hazaérkeztem…
Feltöltve: 2016.01.17.
