Rilke, majd Rilke nyomán Heidegger mély, és legalábbis újszerű megfogalmazását adták az egyéni halál jelentésének. Mert más „a halál” és más az én „saját halál”-om.…
23. zsoltár 1Dávid zsoltára. Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm, 2zöldellő legelőkön adott nekem helyet, csöndes vizekhez vezetett engem. 3Felüdítette lelkemet, és az igazság…
Sokszor feltettem magamnak a kérdést, vajon mit is jelent valójában a Kánaán földje, az ígéret földje, az Isten által örökségül adott föld fogalma? Bármennyire is…
„Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű.” (Lk 16,10) Érezted –e valaha szívedben a vágyat, hogy nagy tetteket vigyél végbe? – Gondolom igen.…
„A zsinagógából Jakabbal és Jánossal együtt egyenesen Simon és András házába ment. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Ezt azonnal elmondták Jézusnak. Odament hát hozzá, s kézen fogva…
Alapszabály, ha egy túrán eltévedünk, vagy eltávolodunk a többiektől, akkor térjünk vissza arra a pontra ahol még együtt voltunk, vagy ismert helyen jártunk. Nem könnyű…
(Ter 37-50) A Szentírásban – a hétköznapokhoz hasonlóan – mindig az aktív hősök vannak előtérben, akik éppen valami rendkívülit tesznek; a gyengékkel, betegekkel, idősekkel pedig…
Teréz anya: Amikor a keresztre nézek… Jézus karjai kitárva, hogy átöleljen engem, feje lehajtva, hogy megcsókoljon, lábai szorosan szögezve, hogy szabaddá tegyen engem. Vére kiöntve, hogy…
„amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.” (Róm 15,4) Iz 11,1-10 „1Vessző kél majd Izáj…
1. A hétköznapokhoz – remélhetőleg – nemcsak a mindennapos munka komolysága tartozik hozzá, hanem a nevetés is. Nagyon komoly dolog a nevetés, hiszen gyakran a…